Ali és Ramzan

Két fiúnak, Alinak és Ramazannak,

akikkel senki sem törődött.

Kedves barátomnak, Barbaros Altuğnak,

aki rávett, hogy foglalkozzam ezzel a két fiúval,

akikre különben sem tudtam nem gondolni.

Halott van a szájukban azoknak, akik nem

szólnak a mindennapi életről, miközben forradalomról

és osztályharcról beszélnek, akik nem veszik

észre a szerelem romboló erejét

és a korlátok elutasításának pozitív oldalát.

RAOUL VANEIGEM

I.

ŐK

1992. december 18-án véget ér Ali és Ramazan története. A valóságban. Az újságok harmadik oldalán. (A bulvárhírek oldalán.)

Ali és Ramazan: a harmadik oldal gyermekei, akiknek rövid életét negyven-ötven sorban és véres képekkel intézik el.

„A FÁJDALMASAN KÍNZÓ NAP" Ezzel a címmel kerültek először a harmadik oldalra. Miután leszereltek, Állambácsi kirakta őket az árvaházból, így az utcára kerültek.

A rendőrök bevitték Ramazant az őrsre. Arca közelről látszik a fényképen, amely világosan mutatja a vállán eloltott cigaretta nyomát is.

Látszik, milyen szép, milyen szomorú, és milyen sebet visel.

A halálukról beszámoló népszerű újság a „BŰNÖS ÉJSZAKA: KÉT HALOTT" címet találta megfelelőnek.

„MELEG ÉJSZAKA: KÉT HALOTT" – mondja udvariasan. A népszerű újság kis nyelvi játéka. A szokásos.

„VÁLASZRA VÁRÓ KÉRDÉSEK – ez a „Bűnös éjszaka alcíme. Egy keretes írásban feltettek néhány kérdést.

Aztán egy újabb cím: „A KÁBEL ELSZAKADT – SZÖRNYETHALT".

Az Avcılar negyedben szakad el a kábel. Egy hatodik emeleti erkély rácsához kötött kábelbe kapaszkodva próbál valaki leereszkedni, de a betonra zuhan, és meghal.

Fénykép is van róla. Újsággal takarták le a holttestet, mégis több szörnyű részlet látszik. Meg a pulóverének a mintája.

Nem könnyű az otthonában megölt zeneszerző fényképére nézni: belei mellette feküsznek a szőnyegen.

„A BŰNÖS KAPCSOLAT HARMADIK ÁLDOZATA – HOVÁ LETT A KÖTEGNYI MÁRKA?" Ez az Aliról és Ramazanról szóló utolsó cikk címe.

Még valaki meghalt, és eltűnt egy köteg pénz. Folyamatosan a „bűnös" szót használja – jeleket küld nekünk a népszerű újság.

Tehát meleg volt Ali és Ramazan? Ez a melegek vége? Elszakad a kábel, és lezuhansz?

Kik ők? Miért fontosak?

Senkik. Szerencsétlen életet éltek, és nagyon korán meghaltak. Most más idők járnak.

Ha a halott szerelmesek számára megáll az idő, ők ott maradtak ’92-ben.

AZ UDVAR

Ali egy napon feltűnik az árvaházban.

A köves udvaron.

A gyerekek kertnek hívják. Mindig is kertnek hívták a köves udvart.

A dzsámi udvara tulajdonképpen nagy, ám az árvaházé, vagyis a dzsámi mögötti medreszeudvar amannak csak egy szabálytalan alakú kis része.

A medresze udvarának nagy részét hozzácsatolták a dzsámiéhoz, s nekik csak a leghátsó sarokban egy háromszög meg egy téglalap, vagyis egy nyílforma maradt – játsszanak, vagy csináljanak, amit akarnak.

Ramazan már évek óta itt él a medreszéből kialakított árvaházban. „Gyertek, menjünk ki a kertbe golyózni!" – mondja már évek óta a társainak.

Ramazan mániája a golyózás. Nem csak úgy-ahogy, tényleg nagyon jól játszik. Nincs gyerek a házban, akit le ne győzött volna. Kint sincs. Anya még nem szült gyereket, aki Ramazant a golyózásban megverte volna.

A köves udvar végén a fal mellett van egy földes rész néhány öreg fával. Tulajdonképpen az a kert.

Talán Ramazan miatt hívják a gyerekek kertnek az udvart.

Amiért Ramazan annyira kötődik ahhoz a hosszúkás földsávhoz.

Akár egy vakond, szakszerűen ássa a földet. Kezével kis gödröket mélyít. Öklömnyi gödröket.

Hogy kutas golyózást játsszanak. Vagy gödrös golyózást. A legjobban a kutas meg a gödrös golyózást szereti. Ezek a legnehezebbek.

Újra és újra meg akarja mutatni a tehetségét. Szeret győzni és utána örülni.

– Mindenkit megvertem! Nehogy azt higgye bárki is, hogy le tud győzni! Nagyszájú banda!

Életének egyetlen győzelme ez, újra és úja élvezni akarja. Ha nincs nála üveggolyó, az iskolában, az utcán, álmában, a keze akkor is játszik; ujjai, akár akarja, akár nem, a golyózás mozdulatait ismételgetik.

Minthogy az árvaház valamennyi gyerekétől biztosan elnyeri az összes golyót, kioszt közöttük egy pár napra, egy hétre valót.

Azokat is szétosztja, amelyeket másutt nyert el, a legkedvesebbeket, a legszebbeket, a legritkábbakat is, hogy örülhessen, amikor újra elnyeri őket.

Ramazan mindig érezni szeretné a nyerés örömét, és ez csak a golyózásban lehetséges.

Aznap hideg van. A gyerekek mindenáron háromszöget akarnak játszani.

– Csecsemőknek való! Ne szórakozzatok velem! – nevet, és kivillantja gyöngyfogait. – Dolgoztassatok meg egy kicsit. A háromszögben pillanatok alatt végzek veletek.

Jóformán el se kezdik a játékot, elnyeri az összes golyót.

– A franc a háromszögbe! – morog, miközben összeszedi a nyereményét. Szinte semmit sem csinált. Mi öröme van így az egészben?

A vadonatúj üveggolyó, amelyet két napja adott oda Recepnek, kigurul a kezéből. Követi a szemével: gyönyörű kék színek forognak benne.

Gumis láb alatt áll meg az új golyó. Hatalmas láb. Nem cipő, nem csizma: kamionkerékből kivágott két darab, alulról-felülről összevarrva.

– Bazmeg! – sziszegi a foga közül. – Ki a franc vagy? Adod vissza a golyómat!

A még soha nem látott fiú lehajol a golyóért, a tenyerébe veszi, és hosszú karjával odanyújtja Ramazannak.

– De hát ki vagy te? Hogy kerülsz ide ilyenkor, este?

– Ali vagyok – mondja a Ramazannál legalább két fejjel magasabb, hosszú karú, nagy kezű fiú. – Most hoztak a rendőr bátyák.

Nagyot nyel, hogy ne sírjon. Fölfelé, az udvar sötétjébe néz.

– Errefelé engem szólítanak bátyának. Téged meg legföljebb Ócskának lehet nevezni. Mi a fene van a lábadon? A hegyek közül jöttél, te Barlangibocs?

A többi gyerek nevetgél. Egyrészt kötelességüknek tartják, hogy Ramazan kedvére legyenek. Másrészt, hogy a nagyra nőtt fiú miatt érzett nyugtalanságukat elnyomják.

Ali oldalra hajtja a fejét.

– Rendben, bátya.

Megint nyel egyet. Ő maga is, a hangja is reszket a hidegtől.

– Jól van na! – megy oda, és legyinti meg Ramazan. Az más kérdés, hogy lábujjhegyre kell állnia hozzá.

Hirtelen az villan az agyába, hogy a kamiongumis személyében egy új, veszélyes vetélytárs bukkanhatott fel.

– Mondd, te Ócska, tudsz te egyáltalán golyózni?

– Mi az, bátya?

– Ezekkel játsszuk, öcsém – húzza elő az üveggolyókat a zsebéből.

– Felénk nincsenek ilyenek, bátya. Magokkal játszunk.

Furcsán beszél az óriási gyerek. Recsegve, a torkából jön a hang, mintha nem is törökül beszélne. – De ha adsz belőle, játszhatok üveggel is.

Ámulva nézi a tenyerében tartott golyót.

– Ha rendes vagy, tied lehet ez a vadonatúj golyó, de ha nem játszol rendesen, akkor tarkón csaplak. – Alighogy ezt kimondja, arra gondol, hogy talán túl messzire ment az óriásfiúval szemben. Megérzi, ha visszaüt neki ez a behemót. – Fogd, legyen a tiéd. Együtt leszünk.

– Köszönöm, bátya – mondja az óriásgyerek. A tekintetét megint elfordítja, nézeget jobbra, balra.

„Csak nem lett könnyes a szeme? – hüledezik magában Ramazan. – Gáz volna, ha azt mondaná ez a hegyibehemót, hogy nekem kéne őt bátyámnak szólítanom. Soha többé nem hallgatnának rám a többiek."

Akkora, mint egy medve. „Az biztos, hogy a hegyekből jött, az erdőből, ezekkel a gumi lábbelikkel. A markomban kell tartanom" – gondolja befelé tartva az árvaházba.

Nem tudja még, hogy milyen sokáig és milyen szorosan fogja a markában tartani Alit.

Ramazan még semmit nem tud. Semmit.

ALI

A hideg épp csak kezdte a fogát mutatni, amikor Ali az árvaházba érkezett.

Hideg, de még nem az az igazi hideg. Az árvaház azonban eleve hideg. A kő hidege: tárgy nélküli, szőnyeg nélküli, se vége, se hossza hideg. Az embert tetőtől a talpáig összegörnyesztő, kicsire összehúzó.

Ramazan születése óta tudja, hogy az árvaház hideget jelent. Ha árva vagy, fázol. Folyton fázol, hiábavalóan reszketsz.

– A reszketés nem használ a hideg ellen – de sokszor is mondja Alinak.

A hegyibehemót napokon, heteken, hónapokon át reszket. Összekoccannak a fogai. A folyton kocogó fogak hangja Ramazan idegeire megy.

– Jól van, bátya – mondja Ali sírós hangon, amikor Ramazan rászól. – Megállítom a reszketést. Bizisten. Hisz ma nincs is olyan hideg, igaz?

Alinak egészen rövidre vágott göndör haja van. Olyan sűrű és olyan erős, hogy a göndörségét sem lehet látni, hacsak nem egész közelről nézed.

Ramazan odaáll az orra elé, és hosszasan nézi. Nem lesi, teljesen nyíltan nézi.

Alinak szép széles orra van. Egyenesen lefelé tartó, az orrlyukak felé szélesedő, rövid orr. Ramazan soha nem látott ehhez hasonló orrot.

– Te, Ócska, te, erdei ember, te, micsoda orrot rakott az arcodra Allah? Mifelénk nincs ilyen!

Ha elkapod a tekintetét, a szeme mélyére nézhetsz: kissé ferde vágású, de egyáltalán nem kicsi, koromfekete szem.

Ramazan soha életében nem látott ilyen fekete szemet. Éjszaka, szén, olajbogyó, ami fekete csak van, ahhoz hasonló színű.

Széles arcú gyerek Ali, és széles szájú. Különösen széles alsó ajka lehajlik, amitől