János király

WILLIAM SHAKESPEARE

JÁNOS KIRÁLY

Dráma

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: info@fapadoskonyv.hu

Borító: Rimanóczy Andrea

978-963-376-416-9

© Fapadoskonyv.hu Kft.

SZEMÉLYEK

János király.

Henrik herczeg, a fia.

Arthur, bretagne-i herczeg.

Mareshall Vilmos, Pembroke grófja.

Fitz-Peter Godofréd, Essex grófja.

Longsword Vilmos, Salisbury grófja.

Bigot Róbert, Norfolk grófja.

De Burgh Hubert, a király főkamarása.

Faulconbridge Róbert.

Faulconbridge Filep (később Richard néven).

Gurney Jakab, Faulconbridgené szolgája.

Pomfreti Péter.

Fülöp, franczia király.

Lajos, a dauphin.

Ausztria főherczege.

Pandolf bibornok, a pápa követe.

Melun, franczia úr.

Chatillon, franczia követ.

Eleonora, II. Henrik angol király özvegye.

Constantia, Arthur anyja.

Blanka, Alphonso castiliai király leánya.

Faulconbridgené.

Urak, Hölgyek, Angiers város Polgárai,

Sheriff, Heroldok, Híradók, Tisztek, Katonák,

Porkolábok és Kisérők.

BEVEZETÉS

Erzsébet királynő korában az angol közönség legszívesebben a nemzeti történet dramatizálását látta a színpadon. A mint más országok színpadának fejlődésében is tapasztalhatjuk, hogy a nemzeti föllendülés korszakában az izlés kiválóan a nemzet múltja felé fordul s annak dicsőséges vagy tanulságos képeit állítja buzdító példa gyanánt a jelen szeme elé; a mint Magyarországon is, a mostani század elején, a nemzeti élet fölpezsdülésében, a kezdetleges színpad kiváló szeretettel foglalkozott a nemzeti múlt fényes hagyományaival: akként történt Angliában a XVI. század végén, Erzsébet királynő dicsőséges uralkodása alatt, midőn a protestantismus által újjászületve, megerősödve, ismét szemközt állt, mint két századdal előbb, a román világgal: akkor Francziaországgal, most Spanyolországgal, s ezt a nagy Armada megsemmisítésével épen oly diadalmasan verte le, mint akkor Francziaországot az azincourti csatában. E hősi múlt dicső képeit akarta színpadján látni, belőlök akart lelkesedést merítni a jelen nagyságán munkáló angol nép. De míg más nemzetek irodalmában ez irány csak ephemer hatású és értéktelen termékeknek, sensationalis, kiállításos csataképeknek, vagy képtelen lovagdrámáknak, vagy a nemzeti dicsekvés hazapuffogató drámáinak adott életet: Anglia szerencséjére ott a korszak iránya és a közönség izlése egy oly szellemmel találkozott, mint Shakespeare, s e találkozásból megszületett a történeti drámák halhatatlan cyklusa.

A hagyományos iskolai meghatározások értelmében e „historiák alig nevezhetők drámáknak; inkább megilleti a „dramatizált történelem neve. Shakespearenek egyaránt mély költői és történeti érzéke lélekkel látja el a krónikákban szárazon összehalmozott eseményeket, az országgyülési tárgyalásokat, követségeket, összeesküvéseket, csatákat, békekötéseket, s a történő élet valóságában állítja szem elé. Nem követi némely újabb történeti iskolák irányát: nem teszi hőseit bizonyos koráramlatok képviselőivé; annál kevésbbé használja őket némely korabeli divatos eszmék és törekvések tolmácsolására, nem költi a cselekvő főszemélyeket, milyen például Posa marquis, és a döntő események tekintetében nem enged meg magának semmi szabadságot. De behatol a történeti személyek lelkébe, megtalálja szenvedélyeiket, érzi szivök lüktetését, fölfedi indokaikat, s élő összefüggésbe hozza jellemöket és tetteiket. „Az események fővonásait – mondja Schlegel – oly híven fogja fel, okaikat, sőt titkos rúgóikat is oly világosan átlátja, hogy e drámákból a történetet a maga igazságában lehet megismerni, míg az élénk előadás kitörölhetetlenűl bevési a képzelembe."

De nem rabja a betűnek, s hol a költői érdek kivánja, lerázza magáról a chronologia feszes kötelékeit, összeköti, közelebb hozza egymáshoz az eseményeket s tömöríti a történetet. Hangja nem marad meg a klasszikusok örökös egyhangú méltóságában; a nagy történeti alakok és események közé beviszi a köznapi élet ferde és nevetséges alakjait, sőt – mint IV. Henrik két részében – csaknem túlnyomó részt tulajdonít nekik, és itt van összes humorisztikus alakjainak királya, Falstaff is. De költött alakjai úgy beleillenek a korszak keretébe, úgy hozzá idomulnak észjárásuk, eszméik, törekvéseik által, hogy elválhatatlanúl hozzá látszanak tartozni.

Shakespeare forrása történeti darabjaiban Holinshed krónikája volt, mely 1577-ben jelent meg két kötetben. Ebből merítette a történeti eseményeket, míg a személyek jellemzésére nézve Sackville Tamás „Miror of Magistrates" czímű munkáját használta. A történeti anyag különben, melyet feldolgozott, közönsége előtt krónikákból, balladákból, hagyományokból jól ismert volt, s azért a költő sok dolgot, mely drámai czéljára nézve fölösleges volt, el is hagyhatott vagy csak rövid czélzással említhetett, a nélkül, hogy a közönség figyelmében hézagok támadtak volna.

E történeti drámacyklusnak, nem ugyan származási idejére, hanem tartalmára nézve, elején áll János király, Schlegel megjegyzése szerint előjátéka a nagy történeti képnek, mely a következő darabokban feltárúl szemünk előtt. A tárgyukra nézve sokkal későbbi VI. Henrik és III. Richard korábban láttak napvilágot, míg János király származási évét közönségesen 1595–97 közé teszik. Meres 1598-ban „Palladis Tamia" czímű munkájában Shakespeare drámáinak lajstromát közölve, már megemlíti köztük János királyt. Negyedrétű kiadásai azonban nincsenek; nyomtatásban először az 1623-ki folio-kiadásban jelent meg.

Ama megrázó jelenetben, a III. felvonás negyedik színjében, hol Constantia fia elvesztése fölött kesereg, némelyek a költő nagy fájdalmának visszhangját vélik feltalálni, melyet Hamnet fia halála fölött érzett, kit 1596-ban vesztett el. És valóban nehéz is kitérni e gondolat elől, hallva a kesergő Constantia ily szavait:

Búm tölti bé távol fiam helyét,

Az fekszik ágyán, az jár-kél velem:

Felkölti kedves arczát, szavait

Ismétli, minden tagja kellemét

Eszembe hozza, és üres ruháit

Növendék termetével tölti be:

Van hát szeretni ezt a bút okom.

Minden szülő, ki gyermeke vesztét gyászolja vagy rettegi, átérzi és könyes szemmel ismétli e szavakat, melyeknek egyszerű igazságában lehetetlen nem hallania a valóban érzett mély fájdalom visszhangját. A költőnek is „volt oka szeretnie azt a bút, mely megtörte legszebb reményét, életének legfőbb törekvését, hogy családját a birtokos nemesség közé emelje s utódaiban fentartsa nevét. Egyetlen fiának halála nemcsak az apa szívét törte meg, hanem az ember becsvágyát is megsemmisítette; és ez a bánat, mely többé nem hagyta el, melyhez neki is „volt oka szeretettel ragaszkodni, ez a bánat szólal meg a fiát sirató királyi anya keservében.

Ez esetben János királynak 1596. augusztusa után kellett készülnie. Ugyanezen évre való vonatkozást a dráma más helyén is véltek találni. Johnson szerint a Francziaországba vonuló sereg leírására a költőt az 1596-ban Cadix ellen induló hadjárat ihlette,