Erfreu Dich an Millionen von E-Books, Hörbüchern, Magazinen und mehr

Nur $11.99/Monat nach der Testversion. Jederzeit kündbar.

A Csendes-óceánon

A Csendes-óceánon

Vorschau lesen

A Csendes-óceánon

Länge:
363 Seiten
5 Stunden
Herausgeber:
Freigegeben:
5. Dez. 2018
ISBN:
9789634531883
Format:
Buch

Beschreibung

Karl May főműve, a Winnetou, kultúránk egyik alappillérévé vált. A gyerekek ebből a könyvből tanulják meg szeretni és követni a legfontosabb keresztényi, európai és általános emberi erényeket: a tudásvágyat, a megbocsátást, az erőt, a becsületet, a bátorságot és az igaz barátságot. Mindez megtalálható ebben a kötetben is. A Csendes-óceánon két összefüggő történetet tartalmaz, amelyeknek főhőse ugyanaz a Charley, akit Old Satterhand néven valamennyien ismerünk, a helyszín pedig az ausztrál szigetvilág, és a titokzatos Kína.

Nos, Kedves Olvasó, érzi már a sós tengeri szelet, a fűszeres keleti levegőt? Ha igen, akkor kalandra fel!
Herausgeber:
Freigegeben:
5. Dez. 2018
ISBN:
9789634531883
Format:
Buch

Über den Autor

Karl May (1842-1912) war ein deutscher Schriftsteller, der insbesondere durch seine Abenteuerromane bekannt wurde, die in der ganzen Welt spielen. Er begeistert bis heute Groß und Klein.


Ähnlich wie A Csendes-óceánon

Buchvorschau

A Csendes-óceánon - Karl May

Cobra Cobra 2 39 2013-06-05T17:25:00Z 2013-06-05T17:25:00Z 136 40468 279236 2326 638 319066 12.00

Karl May

A Csendes-óceánon

Cobra Cobra 2 39 2013-06-05T17:25:00Z 2013-06-05T17:25:00Z 136 40468 279236 2326 638 319066 12.00

Kiadó: ADAMO BOOKS KFT.

http://adamobooks.com

Felelős kiadó: ADAMO BOOKS KFT. ügyvezetője

Copyright © ADAMO BOOKS KFT.

Budapest, 2017

EPUB ISBN 978-963-453-188-3

MOBI ISBN 978-963-453-189-0

Cobra Cobra 2 39 2013-06-05T17:25:00Z 2013-06-05T17:25:00Z 136 40468 279236 2326 638 319066 12.00

Tartalom

MATA ORI 3

1. 3

A hajótöröttek. 3

2. 8

Potomba. 8

3. 15

A tőr. 15

4. 24

Parejma. 24

5. 29

A vérbosszú. 29

KJANG-LU.. 32

1. 32

A tájfun. 32

2. 46

Kínai nyelvtan. 46

3. 56

Látogatás Buddhánál 56

4. 69

A kvang-ti-mjao. 69

5. 92

Verekedés, amelynek jó vége lesz. 92

6. 106

A lung-keu-szjang. 106

A BRODNIK. 117

1. 117

Veszélyes ismeretség. 117

2. 131

Szibéria felé. 131

3. 147

„Om mani padme hum!". 147

A GIRL-ROBBER. 160

1. 160

Embervadászat. 160

2. 170

Elefántvadászat. 170

3. 180

Kalózvadászat. 180

HU-KIAO. 187

1. 187

Quimbó. 187

2. 197

Ta-ki 197

3. 207

Ling-tao. 207

Cobra Cobra 2 39 2013-06-05T17:25:00Z 2013-06-05T17:25:00Z 136 40468 279236 2326 638 319066 12.00

Mata Ori

1.

A hajótöröttek

Derűs, felhőtlen égbolt kéklett fölöttünk; hanem a ragyogó napsugár sem tudta felvidítani a matrózok komor arcát, akik velem együtt a pattogó tűznél ültek, amely fölött ebédünk főtt. Előttünk terült el az alacsony fövénysáv, tűhegyes szirttaréjokkal szabdalt három veszélyes korallgyűrűjével, és köztük oly simán pihent a tenger, mintha sohasem szántotta volna vihar napsütötte hullámait.

Hátunk mögött magaslat emelkedett, szelíd lankáin zöld eukaliptuszcserjék, sűrű lombú teabokrok, tűlevelű és toboztermő fák zárultak, s akáciabozóttal és karcsú törpepálmákkal vegyest szőttek hátára pazar köntöst.

A sziget legmagasabb pontján állt Bob, az ács, mert őrá került most a sor, hogy a messzelátóval tovább keresse a láthatáron a szabadító hajót.

Immár hat hete múlt, hogy elhagytuk Valparaisót, jeles háromárbocos hajónkkal, a Poseidonnal.

Hongkongba igyekeztünk, és hamarosan megjártuk Callao, Guayaquill, Panama és Acapulco ismert útvonalát.

Egy délkeleti passzátszél csak gyorsította iramunkat nyugat felé, hanem Ducfr és Elisabeth körül a passzátszél olyan orkánná fajult, amilyent még sohasem értem meg addig.

Kénytelen-kelletlen minden vitorlát bevontunk, hanem azért a Poseidont csak úgy dobálták a hullámok, mint a dióhéjat, és végtére is megfeneklettünk a korallzátonyon.

A hajó menthetetlenül elveszett.

Kétnapi megfeszített munkába került, hogy a rakományból s az eleségből amennyit csak lehet, visszahódítsunk a falánk tengertől.

Most itt ültünk a tűznél, a málhák és hordók közt, és Roberts kapitány éppen a hosszúság meg a szélesség kiszámításával foglalatoskodott.

Ez nem volt nehéz, mert az ég ismét kitisztult, és az összes csillagászati és tengerészeti műszerek megmaradtak.

- Nos, capt'n, kész? - kérdezte a kormányos, miközben jókora darab sózott húst vett le a tűzről.

- Aye, aye, mate; kész vagyok.

- Hol vagyunk?

- Másfél foknyira ülünk a Baktérítőtől északra és a kétszázharminckilencedik fokon Ferrótól keletre...

- Mit gondol, capt'n, mi lehet a sziget neve?

- A neve? Tudja, itt több sziget van, mint ragya a maga arcán. Meg tudná maga tüstént mondani minden ragyájának a nevét?

A kormányos savanyú mosollyal felelt a bókra.

- No, ennyire még nem törődöm a becses pofámmal, capt'n. Hanem ha már név kell, nevezzük el ezt a korall -szirtet Ripacs-szigetnek!

És maga nevetett elsőnek ezen a szellemes élcen. A kapitány csak elmosolyodott, és példáját a matrózok is követték.

- Azt hiszem - jegyezte meg ezután a kapitány -, hogy a Holt és Miloradovics közt vagyunk, de inkább nyugat felé. Mit gondol, master Charley?

Ez a kérdés nekem szólt, mert a szófukar kapitány csakis velem állt szóba az utasok közül.

- Az én számításom is összevág az önével, sir - feleltem. - Ámbár sohasem jártam még erre, de biztosra veszem, hogy a Pomatu-szigetek egyikén vagyunk.

- Én sem hajóztam, még itt. Hogyan jöttek létre ezek a szigetek?

- Korallképződmények, alakjuk többnyire kerek, és alig emelkednek ki a tengerből. Közepükön rendesen egy kis tó van s a kemény korallágyat termékeny humusz, televényföld fedi. A spanyol Quiros fedezte fel először 1606-ban ezt a szigetvilágot, mely több mint hatvan csoportra oszlik.

- Mennyire lehetnek innen a Társaság-szigetek?

- Ez a szigetcsoport, mint ön is tudja, délkelet-észak-nyugati irányban fekszik, a déli szélesség tizedik és tizennyolcadik foka és a keleti hosszúság huszonkettedik és kétszázadik foka között. Tehát, ha először nyugatnak tartunk s aztán egyenesen északnak fordulunk, tizenhat fokot kell megjárnunk; és tizennégy fokot, ha a hosszúsági s a szélességi köröket diagonális irányban, északnyugat felé átszeljük.

- Tizennégy fok, az hosszú út, kivált ha az embernek nincs hajója.

- Adok egy tanácsot, kapitány. Hordasson össze annyi fát, amennyit csak lehet és készíttessen egy dereglyét. Ácsunk van, és mindenki segíthet.

- Well, Sir, ez az ön véleménye - felelte a kapitány rosszkedvűen. - De erről majd csak én döntök.

- Emil! - vezényelt most a kormányos. Mindenki a tűzhöz sereglett.

Nekem csöppet sem fűlt a fogam a sós húshoz meg a vastag borsófőzelékhez, ehhez a fanyar tengerészkoszthoz; fogtam tehát a puskámat, és nekivágtam a tengerpartnak, mert ott egész raj tengeri madarat láttam. Negyedóra múlva dús zsákmánnyal tértem vissza.

A matrózok üdvrivalgással fogadtak.

- No, ez derék! - mondta a kapitány, akit az ebéd felvillanyozott. - Én már nem tudnám a puskát úgy kezelni, mert csak az evezőhöz vagyok szokva. Mondja csak, vannak errefelé emberek?

- Azt hiszem.

- És miféle nációk?

- Csakis malájok. Hiszen tudja, hogy a Pomatu-szigetek többnyire meglehetősen népesek.

- Tudom, de az a fő, vannak-e emberek a közelben?

- Meglehet. Legalábbis a Holt- és Miloradovics-szigeteknek vannak lakóik.

- Veszélyes népek?

- Vadak, sőt állítólag emberevők.

- Köszönöm szépen! Persze nekünk nincs miért félni tőlük; de tárgyalni nem tudunk velük, mert azt hiszem, közülünk senki sem ismeri a nyelvüket.

- De én ismerem capt'n - szólt közbe a kormányos, miközben épp jó darab húst falt be.

- Ön? És hol tanulta meg?

- Emberevőkkel csak így kell beszélni! - felelte a kormányos, kését villogtatva és rémítő arcot vágva.

- Ön sem ismeri a maláji nyelvet, Charley? - fordult hozzám a kapitány, mert engem afféle nagy tudósnak tartott.

- Az igazat megvallva, capt'n - feleltem - szumátrai és maiakkai időzésem alatt kissé megtanultam az igazi maláji nyelvet, melyet az egész ausztráliai szigetvilágban beszélnek. A kávit, a maláji papi és írásnyelvet nem értem; de azért azt hiszem, hogy beszélhetnék a Tahiti -és a Marquesas-szigetek lakóival is.

- Akkor talán tolmácsunk lehet...

- Ahoi-iüih! - hangzott most a magaslatról.

Bob ezzel a tenger észjelszóval tudatta, hogy meglátott valamit.

- Ahoi-iüih! - kiáltott vissza a kapitány. - Mi az, Bob?

- Vitorla a láthatáron! -Hol?

- Délkeleten.

- Miféle?

- Nem hajó, inkább dereglye.

Bob még egyszer a messzelátóba nézett.

- Igen - folytatta felénk fordulva -, bárka vagy efféle, egy vitorlával; de ilyen alakút még nem láttam.

- Maláji praue lesz az - szóltam. - Menjünk föl, capt'n!

Mikor ketten a magaslatra értünk, a vitorlást szabad szemmel is láthattuk.

Elvettem Bobtól a messzelátót, belenéztem, azután odaadtam a kapitánynak.

- Nézze csak meg, capt'n! Ez olyan bárka, a katamarán, amilyeneket a Társaság-szigeteken láthattunk. Alakja keskeny, hosszúkás, az alja kerek és így könnyen felfordulhat; azért van az oldalán egyensúlyozó oldalkar. Látja? Csak egy ember fér el benne...

-Úgy van, Charley... Csakhogy nézze: egy, kettő... négy, öt... hét, nyolc... tíz... tizenkettő... tizenhárom, tizennégy vitorla van még mögötte... Egészen a láthatár szélén... innen csak akkorák, mint egy dollár. Vegye kezébe a messzelátót...

A kapitány nem tévedett.

Tehát tizenöt bárka közeledett; mindegyikben egy ember ült.

- Álljunk ide a szikla mögé - ajánlottam -, mert ki tudja, mi járatban vannak.

- Vajon az első nem látott meg már minket? - kérdé Bob.

- Nem - felelte Roberts. - De ügyes, erős legény. Nézze csak, Gharley, mily pompásan forgatja az evezőt. És hogy siet!... Talán üldözik?

- Az meglehet, capt'n. Most látom, hogy néha föl is áll és körülnéz...

- Mit csináljunk?

- Várjuk meg, amíg a többi is közelebb ér. Talán azok üldözik. Vagy ha nem is, legyünk készen, mintha támadást várnánk.

- Hm, helyes. Ne vezényeljem fel ide az embereimet?

- Az is jó. De még jobb lenne, ha amazokat fognánk két tűz közé.

- Hogyan?

- Oszoljunk két csoportra. A legénység egyik része feljön ide; a többi a korallsövényhez megy, ott meglapulnak, és ha valami bajt vesznek észre, jelt adnak nekünk.

- Kitűnő ötlet, Charley! De hogyan tudjuk meg, hogy azok mi járatban vannak?

- Én majd beszélek azzal az emberrel.

- Igazán? De hátha baj esik?...

- Attól ne féljen, capt'n. Ezeknek a népeknek úgy sincs olyan fegyverük, hogy az én puskámmal kiállhatnák a versenyt. Ön akár itt is maradhat Bobbal; én majd kiadom az utasításokat...

- Tegye meg, kérem. Tudom, hogy önben megbízhatom.

Lesiettem.

- Nos, mit láttak, sir? - kérdezte kormányos.

- Tizenöt bennszülöttet, tizenöt bárkán. A déli öböl felé tartanak.

- Well, az jó, legalább megtudjuk, mi a neve ennek az átkozott szigetnek. Hát fegyverkezzünk?

- Igen. Jim és Classen maradjanak itt a málháknál; ön, mate, a legénység felével előre megy annyira, hogy az öblöt láthassák, és ott elbújnak. Ha harcra kerül a dolog, ön az első lövésnél, a kapitány jelére vagy az enyémre körülveszi matrózaival az öblöt. Megértette?

- Aye, aye, sir!

- Akkor előre! Nincs veszteni való időnk!...

A kormányos gyorsan szétosztotta a fegyvert meg a fölszerelést, és elsietett embereivel.

- Önök - szóltam a többihez - kapaszkodjanak föl a kapitányhoz. Vigyék föl a kardját s a puskáját, meg egy puskát az ácsnak is.

Tüstént fölmásztak a magaslatra.

Én övembe dugtam késemet meg revolveremet, Henry-puskámat is magamhoz vettem, és megindultam a lankás parton, az első csónakos elébe.

Cobra Cobra 2 39 2013-06-05T17:25:00Z 2013-06-05T17:25:00Z 136 40468 279236 2326 638 319066 12.00

2.

Potomba

A sziget nem volt nagy. Pár perc múlva már megláttam a katamaránban érkezőt. Közeledett máris a korallsövényhez; a vitorláját bevonta és csak az evezővel dolgozott, hogy sürgősen megkerülje a korallgyűrűt.

Ez sikerült is neki.

Az áramlat, a szűk csatornán át, az öböl csöndes vizébe hajtotta a járművet.

Amint a koralisánc mögé jutott, fölállt. Letette evezőjét, íjat és nyilat vett elő. A sziget felé fordult és ellőtte nyilát, mely a part szélétől húsz lépésre fúródott a földbe.

Most már tudtam, hogy ezt az embert üldözik a többiek.

Bizonyosan azt próbálta ki, hogy sikerülhet-e védekeznie nyilával a partról?

Azután ismét megragadta az evezőt és közelebb jött.

A szigetnek ezen az oldalán dúsabb növényzet burjánzott, mint az északin, ahol mi tanyáztunk.

Nőtt itt jó magas, vastag szárú burján, amely közt el lehetett bújni.

Óvatosan közelebb mentem.

A bárka most ért partot.

Hajósa félig kihúzta azt a szárazra, kezébe vette íját, nyakába akasztotta tegezét, sőt még a puskáját is.

Arra a helyre sietett, ahová nyilát lőtte, fölkapta a vesszőt, és nagy léptekkel megindult, befelé a szigetre.

Merész és óvatos embernek látszott.

Már annyira közel járt hozzám, hogy hallottam, amint számlálta a lépéseit:

- Szatu, dua, tiga, ampát, lima, anam, tudsuh, dala-pan, zambilan, zapuluh... zapuluh-zatu, zapuluh-dua, zapuluh-tiga...

Most rákiáltottam:

- Rorri... megállj! Mit csinálsz itt? És vállára tettem a kezemet.

A fiatalember ugyancsak megijedt, hanem a következő pillanatban már kihúzta a kését.

Ám amikor meglátta, hogy nem vagyok bennszülött, leeresztette a karját.

- Inglo? - tudakolta.

- Nem - feleltem -, nem vagyok angol.

- Franko?

- Az inkább.

- Ó be jó! Egyedül vagy, száhib?!

- Mit keresel itt? - kérdeztem kitérőleg.

- Menedéket... Azok - s itt a közeledő bárkákra mutatott - üldöznek és meg akarnak ölni!...

-Miért?

- Gazdag vagyok és keresztény.

- És azok pogányok?

Igenlően bólintott.

- Van, aki pogány, és van, akit megkeresztelt már az inglo-mitonáre.

- Tehát emezek már keresztények?

- Eita... nem. Még mindig hisznek Atuában, a jó istenben és Oróban, a rossz istenben. Csak azért keresztelkedtek meg, mert akkor szabad az inglókkal üzérkedni, és szép ajándékot kapnak tőlük...

- Hogy hívnak téged?

- Potomba.

- Melyik szigetről jössz?

- Papotéban lakom, Tahiti fővárosában. Ehri vagyok, az ország egyik fejedelme, és megölöm minden ellenségemet!

Visszanézett.

Az üldözők első bárkája éppen most készült átkelni a szűk csatornán.

Potomba visszaugrott oda, ahová nyila leesett, kifeszítette íját és célzott.

Biztosan el is találta volna emberét, ha e pillanatban egy hullám föl nem kapja a bárkát. Ezért a nyíl a palánkozat oldalába fúródott. Az üldöző pedig lehajolt a nyíl elől s elengedte az evezőt, úgy, hogy a bárkát ugyanaz a hullám vissza is lökte a csatornától.

- Hallo-o-oh! - hangzott most túl a koralisövényen.

A következő pillanatban ott termett embereivel a kormányos, aki a nyíllövést jeladásnak vélte, s ezzel tönkretette egész tervemet.

Amikor ugyanis az üldözők meglátták, hogy a sziget tele van európaiakkal, jobbnak látták visszafordulni; bevonták tehát a vitorlát, és gyorsan eleveztek.

Potomba térdre borult és áhítatosan elkezdte a Miatyánkot:

- Bapa kami iang ada de zurga, kuduzlah kiranja namamu...

Azután vidáman fölugrott, és elkiáltotta magát:

- Megmenekültem! Elfutottak, nem kell megölnöm senkit. Pedig szinte eltalálta a nyilam Anouit, a hamis papot, feleségemnek atyját.

- Ki az az Anoui? - kérdem.

- Tamai papja.

- Tamai nem Eimeón van, a Tahitival szomszédos szigeten?

- De igen, száhib. Tamai nincs messze az opoauhói öböltől. Parejma, a feleségem, leánya a papnak, mert én ehri vagyok, és egy ehri csak fejedelem vagy pap leányát veheti el. Mióta csak Tahiti áll, egy ehri sohasem vitte házába meduah* *(Hűbéres.)* vagy tovha* *(Köznemes.)* és rattirha* *(Paraszt.)* leányát; ama-hanune vagy tautau* *(Szolga.)* leányára pedig rá sem néz.

- És most miért ellenséged Anoui?

- Mert keresztény lettem. Visszakívánta tőlem Parejmát, életem gyöngyét, de én nem adtam. Akkor bepanaszolt engem az inglóknál, azok neki segítettek; én elmentem a frankokhoz, és azok nekem segítettek. Megtarthattam házamban Parejmát, bárha nem a mitonare, hanem a mi papunk adott össze vele, mert akkor még pogány voltam. Azután el kellett mennem a Tubuai-szigetekre, hogy ruhát, fegyvert és gyöngyöt cseréljek be, mert mióta az európaiak hozzánk jöttek, egészen más itt a világ. Aki azelőtt herceg volt, az is munkával meg üzlettel kénytelen a kenyerét megkeresni. Anoui tudta, hogy hová megyek, s utánam jött az embereivel. Alighogy elhagytam a Tubuai-szigeteket, rám rontott, hogy megöljön, s elvegye tőlem a vagyonomat.

- Hát a vagyonod is veled van?

- Dehogy! A kezem erősebb, mint az övé, s az ő esze sötétebb egy ehri eszénél. Amikor láttam, hogy felém evez, egyenesen nekimentem, a szolgáimat pedig kerülő úton küldtem Papetébe, a vagyonomat rejtő bárkáimmal. Anouit aztán idáig csaltam, és meg is öltem volna, ha el nem szökik.

Szeme csillogott, sötét arca égett a felindulástól. Még nagyon fiatal és igazán szép ember volt, kivált ahogy most előttem állt: karcsú, daliás alak; fején tolldíszes turbán, fülében drágagyöngy; a fehér-piros csíkos tebuta vállától térdéig ért s derekán sárga selyem marra* (Öv.)* tartotta össze; hosszú fekete haját befonva viselte.

- Most mihez kezdesz? - kérdeztem.

- Azt kérdezd előbb, hogy ti mit akartok velem, száhib -

Sie haben das Ende dieser Vorschau erreicht. , um mehr zu lesen!
Seite 1 von 1

Rezensionen

Was die anderen über A Csendes-óceánon denken

0
0 Bewertungen / 0 Rezensionen
Wie hat es Ihnen gefallen?
Bewertung: 0 von 5 Sternen

Leser-Rezensionen