Sie sind auf Seite 1von 53

A fordítás alapjául szolgáló kiadás:

Norman Doidge: The Brain That Changes Itself, Stories of Personal Triumph
from the Frontiers of Brain Science, Penguin Books, 2007

Norman Doidge
Fordította Sóskuthy György

A fordítást szakmailag ellenőrizte


dr. Acsády László és dr. Bokor Hajnalka
A VÁLTOZÓ AGY
Elképesztő történetek az agykutatás élvonalából
A könyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatta

Copyright © Norman Doidge, 2007


Hungarian translation © 2010 Sóskuthy György
Magyar kiadás © 2011 Park Könyvkiadó, Budapest
Szerkesztette Gáspár Zsuzsa
Felelős szerkesztő Szalay Marianne
A szöveget gondozta Lovass Gyöngyvér és Kristófi Ákos
Műszaki szerkesztő Kuha Zulejka
PARK KÖNYVKIADÓ Tördelte Rochlitz Vera
Jegyzetek és hivatkozások 1. fejezet

Megjegyzés az olvasónak A folyamatosan zuhanó nő…

21 az idősek eséseiről: N. R. Kleinfeld (2003): For elderly, fear


of falling is a risk in itself. In: New York Times, 2003. már-
cius 5.
A jegyzetek két csoportba sorolhatók. Egyfelől vannak az érdekes 25 A cikk egy olyan eszközt ismertetett, amely látóvá tette a va-
részletekre, kivételekre, történeti vonatkozásokra és tudományo- kon született embereket: P. Bach-y-Rita–C. C. Collins–F. A.
sabb témákra vonatkozó megjegyzések, amelyeket az eléjük tett Saunders–B. White–L. Scadden (1969): Vision substitution
fekete ponttal (•) jelöltünk. A másik csoportot az olyan cikkekre by tactile image projection. In: Nature, 221. évf., 5184. sz.,
való hivatkozások alkotják, amelyeken a könyvben említett tanul- 963–64.
mányok alapulnak. A jegyzetek élén az oldalszám és a szöveg azon 27 • azt a mintegy két évezredes, görög eredetű elképzelést vál-
részlete szerepel, amelyre maga a jegyzet vonatkozik. A fejezetek- totta fel, amely a természetet hatalmas élőlénynek tekintette:
hez és a függelékekhez egyaránt tartoznak jegyzetek. A kiemelt A természet általános jellegű gondolatát bevezető görögök az
szövegrészletek elegendőek ahhoz, hogy érzékeltessék a fő gondo- egész természetet egyetlen óriási, élő organizmusnak tekintet-
latot, így az olvasónak csak elvétve kell majd visszalapoznia a meg- ték. Minden, ami helyet foglalt el, anyagból állt; ami moz-
adott oldalhoz, hogy pontosabban is megértse, miről van szó. gott, az élt; és ami rendezett tevékenységet folytatott, az in-
telligenciával rendelkezett. Ez volt az emberiség első nagy
természeteszméje. A görögök lényegében önmagukat vetítet-
ték ki, amikor azt mondták a makrokozmoszra, hogy az él,
és önmaguk tükörképe. Mivel a természetet élőnek tekintet-
ték, nem lett volna kifogásuk a plaszticitás eszméje ellen, sem
pedig azon gondolat ellen, hogy a gondolkozás szerve növe-
2 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások A folyamatosan zuhanó nő… | 3

kedni képes. Platón művében, Az államban Szókratész azt tői maguk is tisztában voltak. Harveyt ugyanannyira érde-
fejtegeti, hogy az ember ugyanúgy képes edzeni az elméjét, kelték az életerők, mint a gépezetek, Descartes egyik híres
ahogyan azt az atléták az izmaikkal teszik. érvelésében pedig azt fejtegette, hogy az általa elképzelt bo-
Galilei felfedezései után jelent meg a második nagy ter- nyolult agyi gépezetet a lélek működteti és tartja mozgásban,
mészeteszme, amely a természetet gépezetnek tartotta. A me- bár ennek módjára semmiféle magyarázatot nem tudott ad-
chanisztikus világkép hívei egy gép képét vetítették ki a ni. Mindezért persze nagy árat kellett fizetni, hiszen egy élő,
kozmoszra, s az egész világegyetemet egy óriási kozmikus anyagtalan, változásra képes lélekre és egy anyagi, változtat-
óraműként írták le, majd ugyanezt a képet alkalmazták az hatatlan agyra választott ketté bennünket. Más szóval, amint
emberi lényekre is. Julien Offray de La Mettrie (1709–1751) azt egy másik fi lozófus oly találóan megfogalmazta, „szel-
francia orvos és fi lozófus L’homme machine (Az embergép) lemet ültetett a gépbe”. Descartes idegrendszermodelljét
című könyve már az emberi lényeket is gépekké redukálta. egyébként Saint-Germain-en-Laye hidraulikus szökőkút-
Ekkor azonban megjelent egy harmadik, még nagysza- jai ihlették, ahol a beszivattyúzott víz mozgatta a mitológiai
básúbb természeteszme, amely Buffon és mások hatására újra alakokat ábrázoló szobrokat.
visszahozta az életet. Ez az elképzelés a természetet folyama- 28 • A lokalizácionizmust az érzékekre is alkalmazták: úgy vél-
tosan zajló történelmi folyamatként kezelte (a magyar „ter- ték, hogy … a környezetünkben jelen lévő energia különböző
mészetrajz” kifejezés e tekintetben nem adja vissza az angol formáinak az észlelésére képesek: A tudósok a 19. század ele-
natural historynak ezt az értelmét – A ford.). A nézet szerint jén kezdtek el foglalkozni azzal, hogy mi különbözteti meg
a világegyetem nem gépezet, hanem állandóan fejlődő törté- egymástól az egyes érzékeket, s ebből óriási vita bontakozott
nelmi folyamat, amely az idők során változik. A természet- ki. Egyesek úgy vélték, hogy az összes idegrost ugyanazt a
rajzi eszme alapozta meg Darwin evolúciós elméletét is. Ám fajta energiát szállítja, s hogy a látás és a tapintás között csu-
a mi szempontunkból a lényeg az, hogy ez a nézet nem volt pán mennyiségi jellegű különbség van: a szem azért észleli
ellentétes a plasztikus változás gondolatával. Erről részlete- az igen csekély erejű fényt, mert sokkal érzékenyebb, mint
sebben is beszélünk a 2. függelékben és az ahhoz tartozó első a tapintás. Mások azt hirdették, hogy az egyes érzékekhez
jegyzetben. Lásd R. G. Collingwood (1945): The idea of na- tartozó idegek eltérő, az adott érzéknek megfelelő formájú
ture. Oxford, Oxford University Press; R. S. Westfall (1977): energiát továbbítanak, s hogy az egyik érzék idegpályái nem
The construction of modern science: Mechanisms and mechanics. vehetik át egy másik érzék idegeinek a funkcióját. Végül ez
Cambridge, Cambridge University Press, 90. utóbbi nézet diadalmaskodott, és az idegpályák specifi kus
28 • Az agyról mint bonyolult gépezetről: A géphasonlat bizo- energiáinak törvényeként vonult be a tudományos köztu-
nyos szempontból jelentős eredménynek számított: az agy datba. A törvényt 1826-ban megfogalmazó Johannes Müller
jóval racionálisabb vizsgálatát tette lehetővé, amely már így írt: „Úgy tűnik, hogy minden egyes érzék idegpályái
megfigyeléseken alapult, s mentes volt a miszticizmustól. csak egy bizonyosfajta érzés észlelésére képesek, a más ér-
Persze még mindig szegényes módja volt ez az élő agy ta- zékszervek által észleltekére nem; ezért tehát egy bizonyos
nulmányozásának, amivel a mechanisztikus nézetek hirde- érzék idegpályája nem veheti át egy másik érzék idegpályá-
4 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások A folyamatosan zuhanó nő… | 5

jának a helyét, és nem láthatja el annak feladatát.” J. Müller 33 Otto Soltmann … újszülött kutyák és nyulak agyából távolí-
(1838): Handbuch der Physiologie des Menschen, bk. 5., totta el a … motoros kéregrészt, ám az állatok ennek ellenére
Koblenz. In: R. J. Herrnstein–E. G. Boring (szerk.; 1965): képesek voltak a mozgásra: O. Soltmann (1876): Experi-
A source book in the history of psychology. Cambridge, MA, mentelle studien über die functionen des grosshirns der neu-
Harvard University Press, 26–33., főként 32. geborenen. Jahrbuch für kinderheilkunde und physische Erzei-
Müller azonban fenntartásokat is fűzött a törvényéhez, hung, 9. kötet, 106–48.
és beismerte: nem biztos abban, hogy a valamely idegrostban 33 Ám amikor megsimogatták a macska lábát, akkor ez is ki-
futó specifikus energiát maga az idegrost hozza-e létre, vagy váltotta a látókéreg elektromos aktivitását: K. Murata–H.
az az agyból, illetve a gerincvelőből származik. E fenntar- Cramer–P. Bach-y-Rita (1965): Neuronal convergence of
tásokról gyakran megfeledkeztek. noxious, acoustic and visual stimuli in the visual cortex of
Müller diákja és munkájának folytatója, Emil du Bois- the cat. In: Journal of Neurophysiology, 28. évf., 3. sz., 1223–39.;
Reymond (1818–1896) azon tűnődött, hogy ha valami mó- P. Bach-y-Rita (1972): Brain mechanisms in sensory substitution.
don lehetséges volna átkötni a halló- és látóidegeket, akkor New York, Academic Press, 43–45., 54.
hangokat látnánk, és vizuális benyomásokat hallanánk. E. 34 • Bach-y-Rita felismerte, hogy … [a] területek között sokkal
G. Boring (1929): A history of experimental psychology. New több a hasonlóság: Az agykéreg viszonylagos homogenitását
York, D. Appleton-Century Co., 91. Lásd még S. Finger szemlélteti az az eredmény, hogy ha patkánykísérletekben
(1994): Origins of neuroscience: A history of explorations into brain a „látókéreg” egyes részeit átültetik az agynak abba a részé-
function. New York, Oxford University Press, 135. be, amely normálisan a tapintás feldolgozásával foglalkozik,
31 • Bach-y-Rita arra a következtetésre jutott, hogy a bőr és az átültetett szövet elkezd részt venni a tapintás feldolgozá-
tapintásreceptorai alkalmasak a retina helyettesítésére: Tech- sában. Lásd J. Hawkins–S. Blakeslee (2004): On intelligence.
nikai értelemben a kép ugyanúgy létrejöhet a bőr, mint a New York, Times Books, Henry Holt & Co., 54.
retina kétdimenziós felszínén, mivel mindkettő képes infor- 34 • Bach-y-Rita mind többet tanulmányozta a lokalizácioniz-
mációk egyidejű érzékelésére. Mivel pedig mindkettő képes musnak ellentmondó kivételeket: 1977-ben egy új eljárással
az információk időbeli sorozatának érzékelésére is, mozgó ké- kimutatták, hogy (ellentétben Broca azon állításával, mi-
pek észlelésére szintén alkalmasak. szerint a beszéd feldolgozása mindig a bal féltekében törté-
32 „egy funkció, egy terület”: S. Finger–D. Stein (1982): Brain nik) az egészséges jobbkezes személyek 95 százalékánál a bal
damage and recovery: Research and clinical perspectives. New agyfélteke foglalkozik a beszéddel, 5 százalékuknál azonban
York, Academic Press, 45. a jobb. A balkezesek 70 százalékánál szintén a bal agyfélte-
33 A gyermekek ennek ellenére teljesen normálisan beszéltek: ke dolgozza fel a beszédet, 15 százalékuknál a jobb, 15 szá-
A. Benton–D. Tranel (2000): Historical notes on reorgani- zalékuknál pedig mindkét félteke részt vesz benne. S. P.
zation of function and neuroplasticity. In: H. S. Levin– Springer–G. Deutsch (1999): Left brain right brain: Perspectives
J. Grafman (szerk.): Cerebral reorganization of function after brain from cognitive neuroscience, New York, W. H. Freeman és Com-
damage. New York, Oxford University Press. pany, 22.
6 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Építs magadnak jobban működő agyat! | 7

34 • Így talált rá … Marie-Jean-Pierre Flourens munkájára: Recovery of function: Theoretical considerations for brain injury re-
Flourens kimutatta, hogy ha madarak agyának egy jelen- habilitation. Bern, Hans Huber Publishers, 239–41.
tős részét eltávolítja, az a kognitív funkciók elvesztésével jár. 40 Shepherd Ivory Franz: S. I. Franz (1916): The function of
Mivel azonban az állatokat egy egész éven át figyelte, azt is the cerebrum. In: Psychological Bulletin, 13. sz., 149–73.; S. I.
észrevette, hogy az elveszített funkciók sok esetben vissza- Franz (1912): New phrenology. In: Science, 35. évf., 896. sz.,
térnek. Végül arra a megállapításra jutott, hogy agyuk át- 321–28.
szervezte önmagát, és a megmaradt részek képesek voltak 41 • konszolidációs időszak: Ma már azt feltételezzük, hogy a
átvenni az elvesztett funkciókat. Flourens ezt azzal magya- tanulás rögzülési stádiumában az idegsejtek új fehérjéket
rázta, hogy az agyat és az idegrendszert dinamikus egész- termelnek, és megváltoztatják a szerkezetüket. Lásd E. R.
ként kell szemlélni, amely több részei összegénél, és szerinte Kandel (2006): In search of memory. New York, W. W. Norton
korai lenne feltételezni, hogy a kognitív funkcióknak állan- & Co., 262.
dó helyük van az agyban. M.-J.-P. Flourens (1824/1842): 41 kutatók … páciensek agyát vizsgálták korszerű képalkotó
Recherches expérimentales sur les propriétés et les fonctions du sys- eljárásokkal, és igazolták: a kanadai Maurice Ptito és a dán
tème nerveux dans les animaux vertébrés. Párizs, Ballière. Bach- Aarhusi Egyetem munkatársa, Ron Kupers.
y-Ritára nagy hatással volt Karl Lashley, Paul Weiss és 41 Mriganka Sur … fi atal menyét agyában végzett műtéti vál-
Charles Sherrington munkássága is, akik mind azt mutatták toztatásokat: M. Sur (2003): How experience rewires the brain.
ki, hogy az agy és az idegrendszer bizonyos részeik eltávolí- Előadás a Reprogramming the Human Brain konferencián,
tása vagy leválasztása után is képes visszanyerni egyes elve- Center for Brain Health, University of Texas, Dallas, április 11.
szített funkciókat. 43 „született kiborgok”: A. Clark (2003): Natural-born cyborgs:
35 • „Nagy mennyiségű bizonyíték jelzi, hogy az agy érző és Minds, technologies, and the future of human intelligence. Oxford,
mozgató funkcióinál is tapasztalható plaszticitás”: A cikk Oxford University Press.
végül ezzel a címmel jelent meg: P. Bach-y-Rita (1967):
Sensory plasticity: Applications to a vision substitution sys-
tem. In: Acta Neurologica Scandinavica, 43. sz., 417–26. 2. fejezet
35 • hozzálátott, hogy … összegyűjtse az agyi plaszticitás bizo- Építs magadnak jobban működő agyat!
nyítékait: P. Bach-y-Rita (1972): Brain mechanisms and sensory
substitution. New York, Academic Press. Ez volt az első, nyom- 51 [Lurija] mélységesen érdeklődött a pszichoanalízis iránt:
tatásban megjelent értekezése a témáról. K. Kaplan-Solms–M. Solms (2000): Clinical studies in neu-
40 azt akarta, hogy legyek társszerzője a cikknek: M. J. Aguilar ropsychoanalysis: Introduction to a depth neuropsychology. Madi-
(1969): Recovery of motor function after unilateral infarc- son, CT, International Universities Press, 26–43.; O. Sacks
tion of the basis pontis. In: American Journal of Physical Medi- (1998): The other road: Freud as neurologist. In: M. S. Roth
cine, 48. sz., 279–88.; P. Bach-y-Rita (1980): Brain plasticity as (szerk.): Freud: Confl ict and culture. New York, Alfred A.
a basis for therapeutic procedures. In P. Bach-y-Rita (szerk.): Knopf, 221–34.
8 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Az átszerkesztett agy | 9

63 a fiatal agyban az idegsejtek közti kapcsolatok, a szinapszisok effects on rat visual cortex synapses. I. Synaptic and neuronal
száma még 50 százalékkal nagyobb: D. Bavelier–H. Neville density and synapses per neuron. In: Brain Research, 329. sz.,
(2002): Neuroplasticity, developmental. In: V. S. Ramachand- 195–203.
ran (szerk.): Encyclopedia of the human brain, 3. kötet. Amszter- 64 megnő … vérrel való ellátottságuk: M. C. Diamond (1988):
dam, Academic Press, 561. Enriching heredity: The impact of the environment on the anatomy
64 térbeli problémák megoldására késztetett patkányok agyában of the brain. New York, Free Press.
jóval több van … [az] acetilkolin nevű vegyületből: M. J. 64 E változások … az idősebb állatoknál jóval tovább tartanak,
Renner–M. R. Rosenzweig (1987): Enriched and impoverished mint a fiataloknál: M. R. Rosenzweig (1996): Aspects of the
environments. New York, Springer Verlag. search for neural mechanisms of memory. In: Annual Review
64 A szellemi gyakorlatoztatás … öt százalékkal növeli az agy- of Psychology, 47. sz., 1–32.
kéreg … tömegét: M. R. Rosenzweig–D. Krech–E. L. 65 Az … összes állatfajnál hasonló hatást figyeltek meg: M. J.
Bennet–M. C. Diamond (1962): Effects of environmental Renner–M. R. Rosenzweig (1987): 54–59.
complexity and training on brain chemistry and anatomy: 65 Ami az embereket illeti, … a tanulás növeli az idegsejtek közti
A replication and extension. In: Journal of Comparative and összeköttetések számát: B. Jacobs–M. Schall–A. B. Scheibel
Physiological Psychology, 55. sz., 429–37.; M. J. Renner–M. R. (1993): A quantitative dendritic analysis of Wernicke’s area in
Rosenzweig (1987) 13. humans. II. Gender, hemispheric, and environmental factors.
64 a stimuláció által közvetlenül érintett agykérgi területekét pedig In: Journal of Comparative Neurology, 327. évf., 1. sz., 97–111.
akár kilenc százalékkal: M. J. Renner–M. R. Rosenzweig 65 megnöveli az agy térfogatát és sűrűségét: M. J. Renner–M. R.
(1987): 13–15. Rosenzweig (1987): 44–48.; M. R. Rosenzweig (1996); M. C.
64 A gyakorlatoztatott … idegsejteknek huszonöt százalékkal Diamond–D. Krech–M. R. Rosenzweig (1964): The effects
több dendritelágazásuk fejlődik: W. T. Greenough–F. R. of an enriched environment on the histology of rat cerebral
Volkmar (1973): Pattern of dendritic branching in occipital cortex. In: Journal of Comparative Neurology, 123. évf., 111–19.
cortex of rats reared in complex environments. In: Experi-
mental Neurology, 40. sz., 491–504.; R. L. Hollaway (1966):
Dendritic branching in the rat visual cortex. Effects of extra 3. fejezet
environmental complexity and training. In: Brain Research, Az átszerkesztett agy
2. évf., 4. sz., 393–96.
64 a méretük … megnő: M. C. Diamond–B. Lindner–A. Raymond 69 Merzenich azt állítja, hogy ha … gyakorolnak egy új ké-
(1967): Extensive cortical depth measurements and neuron pességet, akkor … kapcsolatok százmilliói … változhatnak
size increases in the cortex of environmentally enriched rats. meg: M. M. Merzenich–P. Tallal–B. Peterson–S. Miller–W.
In: Journal of Comparative Neurology, 131. évf., 3. sz., 357–64. M. Jenkins (1999): Some neurological principles relevant
64 megnő … a más idegsejtekkel kialakított kapcsolataik száma: to the origins of – and the cortical plasticity-based reme-
A. M. Turner–W. T. Greenough (1985): Differential rearing diation of – developmental language impairments. In: J.
10 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Az átszerkesztett agy | 11

Graf man–Y. Christen (szerk.): Neuronal plasticity: Building 73 • a képalkotó eljárásos vizsgálatok elképesztő mennyiségű
a bridge from the laboratory to the clinic. Berlin, Springer Ver- információt hagynak figyelmen kívül: Az agyi képalkotó el-
lag, 169–87. járások, például az fMRI, az agy 1 mm-nyi részén képesek
70 „tanulni is tanul”, méghozzá szüntelenül: M. M. Merzenich mérni az aktivitást. Az idegsejtek átmérője azonban általában
(2001): Cortical plasticity contributing to childhood devel- alig ezredmilliméternyi. S. P. Springer–G. Deutsch (1999):
opment. In: J. L. McClelland–R. S. Siegler (szerk.): Mecha- Left brain right brain: Perspectives from cognitive neuroscience. New
nisms of cognitive development: Behavioral and neural perspectives. York, W. H. Freeman & Co., 65.
Mahwah, NJ, Lawrence Erlbaum Associates, 68. 75 Sőt a kritikus időszak után megtanult idegen nyelveket az
70 • agyi térképek … emberi agyban való jelenlétüket … Pen- agynak nem is ugyanaz a része kezeli: P. R. Huttenlocher
field … szemléltette először látványosan: A szomatoszenzo- (2002): Neural plasticity: The effects of environment on the devel-
ros kérget Wade Marshall térképezte fel elsőként, macskák- opment of the cerebral cortex. Cambridge, MA, Harvard Uni-
ban és majmokban. versity Press, 141, 149, 153.
71 Az agyfelszín e részének különböző pontjait megérintve moz- 79 Graham Brown és Charles Sherrington kimutatták, hogy a
gásra késztethette a páciens … izmait: W. Penfield–T. Ras- motoros kéreg egy bizonyos pontja ingerlésének a hatására:
mussen (1950): The cerebral cortex of man. New York, Mac- T. Graham Brown–C. S. Sherrington (1912): On the insta-
millan. bility of a cortical point. In: Proceedings of the Royal Society
72 A Penfield-féle térképek több tudósnemzedék agykutatására of London, Series B, Containing Papers of a Biological Character,
voltak igen nagy hatással: J. N. Sanes–J. P. Donoghue (2000): 85. évf., 579. sz., 250–77.
Plasticity and primary motor cortex. In: Annual Review of 79 sok esetben a korábbitól eltérő mozdulatot váltott ki: D. O.
Neuroscience, 23. sz., 393–415., különösen 394.; G. D. Schott Hebb (1963) megjegyzése az előszóban: K. S. Lashley: Brain
(1993): Penfield’s homunculus: A note on cerebral cartog- mechanisms and intelligence: A quantitative study of the injuries
raphy. In: Journal of Neurology, Neurosurgery and Psychiatry, to the brain. New York, Dover Publications, xii. (Eredeti ki-
56. sz., 329–33. adás: University of Chicago Press, 1929.)
72 • azt … tanították, hogy a térképek rögzítettek, megváltoztat- 80 A megjelent cikkben így szó sem esett a plaszticitásról: R. L.
hatatlanok és egyetemesek: A Nobel-díjas Eric Kandel írja: Paul–H. Goodman–M. M. Merzenich (1972): Alterations in
„Az 1950-es években, orvostanhallgató koromban azt taní- mechanoreceptor input to Brodmann’s areas 1 and 3 of the
tották nekünk, hogy a szomatoszenzoros kéreg térképe … postcentral hand area of Macaca mulatta after nerve section
rögzített, és az élet során nem változhat.” Lásd E. R. Kandel and regeneration. In: Brain Research, 39. évf., 1. sz., 1–19.
(2006): In search of memory. New York, W. W. Norton & Lásd még R. L. Paul–M. M. Merzenich–H. Goodman
Co., 216. (1972): Representation of slowly and rapidly adapting cuta-
73 a felnőtt agy nagyjából százmilliárd ilyen sejtből épül fel: G. neous mechanoreceptors of the hand in Brodmann’s areas
M. Edelman–G. Tononi (2000): A universe of consciousness. 3 and 1 of Macaca mulatta. In: Brain Research, 36. évf., 2. sz.,
New York, Basic Books, 38. 229–49.
12 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Az átszerkesztett agy | 13

82 Merzenich azzal járult hozzá az eszköz továbbfejlesztéséhez cortical maps in adult mammals after lesions of the retina.
… [meg]határozta … miféle bemenetet kell az implantátum- In: Science, 248. évf., 4952. sz., 229–31. A cikk, melyben
nak az agyba küldenie: R. P. Michelson (1985): Cochlear Merzenich összegyűjtötte a plaszticitás tudományos bizonyí-
implants: Personal perspectives. In: R. A. Schindler–M. tékait: D. V. Buonomano–M. M. Merzenich (1998): Corti-
M. Merzenich (szerk.): Cochlear implants. New York, Raven cal plasticity: From synapses to maps. In: Annual Review of
Press, 10. Neuroscience, 21. sz., 149–86.
83 Ez alkalommal … látványosnak nevezték az eredményeket: 87 Átvágta egy majom középidegét, majd … jó néhányszor el-
M. M. Merzenich–J. H. Kaas–J. Wall–R. J. Nelson–M. végezte a … feltérképezését: M. M. Merzenich–J. H. Kaas–J.
Sur–D. Felleman (1983): Topographic reorganization of T. Wall–M. Sur–R. J. Nelson–D. Felleman (1983): Pro-
somatosensory cortical areas 3b and 1 in adult monkeys gression of change following median nerve section in the
following restricted deafferentation. In: Neuroscience, 8. évf., cortical representation of the hand in areas 3b and 1 in adult
1. sz., 33–55. owl and squirrel monkeys. In: Neuroscience, 10. évf., 3. sz.,
85 felmérte egy majom kezének agyi térképét, majd amputálta 639–65.
az állat középső ujját: M. M. Merzenich–R. J. Nelson–M. 87 • Olyan gyorsan bukkantak fel [az agyi térképek], mintha …
P. Stryker–M. S. Cynader–A. Schoppmann–J. M. Zook mindvégig ott rejtőztek volna: Emlékezzünk vissza, hogy
(1984): Somatosensory cortical map changes following digit Bach-y-Rita úgy vélte, az agy egyik módszere önmaga át-
amputation in adult monkeys. In: Journal of Comparative Neu- szervezésére a régebbi pályák „felfedése” lehet, és ha meg-
rology, 224. évf., 4. sz., 591–605. szakad egy idegi pálya, helyette az agy korábban is létező
86 Wiesel … volt olyan elegáns, hogy írásban ismerje be: T. N. pályákat vesz használatba, ugyanúgy, ahogy az autósok is régi
Wiesel (1999): Early explorations of the development and vidéki utakat fedeznek fel újra, ha az autópálya járhatatlan.
plasticity of the visual cortex: A personal view. In: Journal Ráadásul a régi vidéki utakhoz hasonlóan ezek a régebbi
of Neurobiology, 41. évf., 1. sz., 7–9. térképek is kezdetlegesebbek az általuk helyettesítetteknél,
87 • ám senki sem figyelt rám: Jon Kaas megpróbált szemtől talán éppen a használat hiánya miatt.
szembe megbirkózni azzal az elfogultsággal, amit a vizuális 87 Az orsócsonti és singcsonti ideg térképei … továbbnövekedve
idegrendszer kutatóinak körében a felnőttkori plaszticitás a középideg szinte teljes térképét elfoglalták: M. M. Merze-
elméletével szemben tapasztalt. Feltérképezte a felnőtt látó- nich–J. H. Kaas–J. T. Wall–M. Sur–R. J. Nelson–D. Fel le-
kérget, majd elvágta a retinából oda befutó idegeket. Az új- man (1983): Progression of change following median nerve
bóli térképezéssel ki tudta mutatni, hogy néhány hét alatt section in the cortical representation of the hand in areas 3b
új érzőmezők jelentek meg az így használaton kívülivé vált and 1 in adult owl and squirrel monkeys. In: Neuroscience,
agykérgi területen. A Science egyik szakértője azonban kije- 10. évf., 3. sz., 649.
lentette, hogy ez képtelenség. A cikk végül mégis megjelent: 88 Hebb … vetette fel, … hogy ha két idegsejt többször is egyszerre
J. H. Kaas–L. A. Krubitzer–Y. M. Chino–A. L. Langston–E. aktiválódik: D. O. Hebb (1949): The organization of behavior.
H. Policy–N. Blair (1990): Reorganization of retinotopic A neuropsychological theory. New York, John Wiley & Sons, 62.
14 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Az átszerkesztett agy | 15

88 • Hebb ötletét (amelyet egyébként hatvan évvel korábban már sensory area 3b representations in adult owl monkeys after
Freud is felvetett): Freud azt mondta, hogy ha két idegsejt digital syndactyly. In: Journal of Neurophysiology, 66. évf., 3.
egyszerre aktiválódik, ez elősegíti tartós társulásukat. A je- sz., 1048–58.
lenségnek 1888-ban az egyidejűség okozta társulás törvénye 89 • összenőtt ujjaiknak nem két külön, hanem egy nagy, közös
nevet adta. Freud hangsúlyozta, hogy az idegsejtek össze- agyi térképe volt: Az alkalmazott vizsgálati eljárás az úgy-
kapcsolódását egyszerre való kisülésük idézi elő. Lásd P. nevezett magnetoenkefalográfia (MEG) volt. Az idegsejtek
Amacher (1965): Freud’s neurological education and its influence aktivitása az elektromos aktivitás mellett mágneses mezőt is
on psychoanalytic theory. New York, International Universities gerjeszt. A magnetoenkefalográf e mágneses mezőket érzé-
Press, 57–59.; K. H. Pribram–M. Gill (1976): Freud’s “Pro- keli, és azt is megmutatja, hol zajlik tevékenység. A. Mogil-
ject” re-assessed: Preface to contemporary cognitive theory and neuro- ner–J. A. Grossman–U. Ribary–M. Joliot–J. Volkmann–D.
psychology. New York, Basic Books, 62–66.; S. Freud (1895): Rapaport–R. W. Beasley–R. Llinas (1993): Somatosensory
Project for a Scientific Psychology. Angolra fordította J. cortical plasticity in adult humans revealed by magnetoen-
Strachey. In: Standard edition of the complete psychological works cephalography. In: Proceedings of the National Academy of
of Sigmund Freud, vol. 1. London, Hogarth Press, 281–397. Sciences, USA, 90. évf., 8. sz., 3593–97.
88 Merzenich új teóriája – követve ezt a gondolatmenetet – az 89 következő kísérletében … térképet alakított ki egy nem létező
volt, hogy az agyi térképeket létrehozó idegsejtek között erős ujjnak: X. Wang–M. M. Merzenich–K. Sameshima–W. M.
kapcsolatok alakulnak ki: M. M. Merzenich–W. M. Jen- Jenkins (1995): Remodelling of hand representation in adult
kins–J. C. Middlebrooks (1984): Observations and hypo- cortex determined by timing of tactile stimulation. In: Na-
theses on special organizational features of the central audi- ture, 378. évf., 6552. sz., 71–75.
tory nervous system. In: G. Edelman–W. Einar Gall–W. M. 89 Utolsó és legragyogóbb kísérletükben Merzenich és csoportja
Cowan (szerk.): Dynamic aspects of neocortical function. New azt bizonyította be, hogy a térképek nem lehetnek anatómiai
York, Wiley, 397–424.; M. M. Merzenich–T. Allard–W. alapúak: S. A. Clark–T. Allard–W. M. Jenkins–M. M.
M. Jenkins (1991): Neural ontogeny of higher brain func- Merzenich (1986): Cortical map reorganization following
tion: Implications of some recent neurophysiological fi nd- neurovascular island skin transfers on the hand of adult owl
ings. In: O. Franzen–J. Westman (szerk.): Information process- monkeys. In: Neuroscience Abstracts, 12. sz., 391.
ing in the somatosensory system. London, Macmillan, 193–209. 90 • miként alakul ki ez a fajta elrendeződés az agyi térképen:
88 Az egyik ilyen kísérletben Merzenich feltérképezte egy egész- A topografi kus térképek kialakításakor a természet két cso-
séges majom kezét, majd összevarrta az állat két ujját: S. A. dálatos átalakítást is végez: egy térbeli szerveződést (a kéz
Clark–T. Allard–W. M. Jenkins–M. Merzenich (1988): ujjaiét) szervezett időbeli sorenddé alakít át, amely azután
Receptive fields in the body-surface map in adult cortex újra térbeli szerveződéssé (az ujjak agyi térképévé) alakul.
defi ned by temporally correlated inputs. In: Nature, 332. Az agy saját topografikus rendjének újrateremtésére való ké-
évf., 6163. sz., 444–45.; T. Allard–S. A. Clark–W. M. Jen- pességét egy figyelemre méltó eset szemléltette. Egy lyoni
kins–M. M. Merzenich (1991): Reorganization of somato- férfinak 1996-ban mindkét kezét amputálták, majd azok he-
16 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Az átszerkesztett agy | 17

lyébe újakat ültettek. A francia orvosok még az átültetés előtt of – and the cortical plasticity-based remediation of – devel-
fMRI-felvételt készítettek a beteg agyának mozgatókérgé- opmental language impairments. In: J. Grafman–Y. Christen
ről, amely – a várakozásoknak megfelelően – azt mutatta, (szerk.): Neuronal plasticity: Building a bridge from the laboratory
hogy a kézfejből érkező idegi bemenet teljes elveszítésének to the clinic. Berlin, Springer Verlag, 169–87., különösen 172.
hatására a térkép topográfiája rendellenessé vált. A két kéz A csoport megállapította, hogy az idegsejtek 15 ezredmá-
2000-ben elvégzett átültetése után kettő, négy és hat hónap- sodperccel az első jel után képesek feldolgozni a másodikat.
pal ismét elvégezték a térképezést, és azt találták, hogy az új Azt is megállapították, hogy az agynak tíz ezredmásodperc
kezeket „az érzőkéreg normálisan ismeri fel és aktivizálja”, és egytized másodperc közötti idő kell az információ feldol-
s a térkép topográfiája normalizálódott. P. Giraux–A. Siri- gozásához és integrálásához. Ez az eredmény választ adott
gu–F. Schneider–J-M. Dubernard (2001): Cortical reorga- a kérdésre: Pontosan mit is értünk azon, hogy a neuronok
nization in motor cortex after graft of both hands. In: Nature „egyszerre aktiválódnak”? Pontosan egyidejű kisülést? Saját
Neuroscience, 4. évf., 7. sz., 691–92. kutatásaikat és mások munkáit is áttanulmányozva Merze-
90 • A topografikus rend azért alakul ki, mert mindennapi tevé- nich és Jenkins meghatározták, hogy az érintett idegsejtek-
kenységeink jelentős része állandó sorrendben lévő elemekből nek néhány ezredtől néhány tized másodpercig tartó időin-
áll össze: Annak felismerésével, hogy térképeinket a beme- tervallumon belül kell aktiválódniuk. M. M. Merzenich–W.
netek időzítése formálja, Merzenich megoldotta első kísérle- M. Jenkins (1995): Cortical plasticity, learning, and learning
tének rejtélyét is, amikor a majom kézfejének idegeit átvágta dysfunction. In: B. Julesz–I. Kovacs (szerk.): Maturational win-
és átcserélte, ám a majomnak mégis normális szerveződésű dows and adult cortical plasticity. SFI studies in the sciences of com-
topografi kus térképe volt. Az ujjakból érkező ingerületek plexity. Reading, MA, Addison-Wesley, 23. kötet, 247–64.
az idegek összekeverése után is rögzített sorrendben – hü- 94 Végül pedig Merzenich arra is rájött, hogy … nagyon fontos
velykujj, mutatóujj, majd középső ujj – érkeztek, ami topo- az igazi figyelem: M. P. Kilgard–M. M. Merzenich (1998):
grafi kus térképszerveződéshez vezetett. Lásd M. M. Mer- Cortical map reorganization enabled by nucleus basalis ac-
zenich (2001): 69. tivity. In: Science, 279. évf., 5357. sz., 1714–18.; említi M. M.
92 ahogy a majom megtanult éppen meg felelő erőt gyakorolni Merzenich et al. (1999).
a korongra, az ujjhegyéhez tartozó terület megnagyobbodott: 96 Amikor Tallal felismerte ezt a problémát: M. Barinaga (1996):
W. M. Jenkins–M. M. Merzenich–M. T. Ochs–T. Allard–E. Giving language skills a boost. In: Science, 271. évf., 5245.
Guíc-Robles (1990): Functional reorganization of primary sz., 27–28.
somatosensory cortex in adult owl monkeys after behavio- 98 Első beszámolójuk ... figyelemre méltó eredményekről szólt:
rally controlled tactile stimulation. In: Journal of Neurophysi- P. Tallal–S. L. Miller–G. Bedi–G. Byma–X. Wang–S. S.
ology, 63. évf., 1. sz., 82–104. Nagarajan–C. Schreiner–W. M. Jenkins–M. M. Merzenich
93 • Az így „edzett” idegsejtek ... gyorsabban sültek ki: M. M. (1996): Language comprehension in language-learning im-
Merzenich–P. Tallal–B. Peterson–S. Miller–W. M. Jenkins paired children improved with acoustically modified speech.
(1999): Some neurological principles relevant to the origins In: Science, 271. évf., 5245. sz., 81–84.
18 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Az átszerkesztett agy | 19

98 • A vizsgálat kimutatta, hogy … normalizálta a nyelvi meg- 103 Egy másik, száz autisztikus gyermek bevonásával folytatott
értés képességét: A Fast ForWord e vizsgálata egyben ameri- vizsgálat: M. Melzer–G. Poglitch (1998): Functional changes
kai országos „klinikai” kipróbálás is volt. Egy másik, 452 reported after Fast ForWord training for 100 children with autistic
diákkal végzett vizsgálat hasonló eredményekre jutott. S. L. spectrum disorders. Előadás az American Speech Language and
Miller–M. M. Merzenich–P. Tallal–K. DeVivo–K. La- Hearing Association számára, november.
Rossa–N. Linn–A. Pycha–B. E. Peterson–W. M. Jenkins 108 A BDNF kulcsszerepet játszik a … plasztikus agyi változá-
(1999): Fast ForWord training in children with low reading sok megerősítésében: Z. J. Huang–A. Kirkwood–T. Pizzo-
performance. In: Nederlandse Vereniging voor Lopopedie en Fo- russo–V. Porciatti–B. Morales–M. F. Bear–L. Maffei–S.
niatrie: 1999 Jaarcongres Auditieve Vaardigheden en Spraak-taal. Tonegawa (1999): BDNF regulates the maturation of inhi-
98 A program elvégzése után készült képek viszont arról tanús- bition and the critical period of plasticity in mouse visual
kodtak, hogy agyuk a többi gyerek agyához hasonlóan kez- cortex. In: Cell, 98. évf., 739–55. Lásd még M. Fagiolini–T.
dett működni: E. Temple–G. K. Deutsch–R. A. Poldrack–S. K. Hensch (2000): Inhibitory threshold for critical-period
L. Miller–P. Tallal–M. M. Merzenich–J. Gabrieli (2003): activation in primary visual cortex. In: Nature, 404. évf.,
Neural deficits in children with dyslexia ameliorated by be- 6774. sz., 183–86.; E. Castren–F. Zafra–H. Thoenen–D.
havioral remediation: Evidence from functional MRI. In: Lindholm (1992): Light regulates expression of brain-de-
Proceedings of the National Academy of Sciences, USA, 100. évf., rived neurotrophic factor mRNA in rat visual cortex. In:
5. sz., 2860–65. Proceedings of the National Academy of Sciences, USA, 89. évf.,
101 embereket, azok a 75 ezredmásodpercig tartó hangok felis- 20. sz., 9444–48.
merésére is képessé váltak: S. S. Nagarajan–D. T. Blake–B. 108 A BDNF negyedik és utolsó szolgáltatása … a segítség a
A. Wright–N. Byl–M. M. Merzenich (1998): Practice-related kritikus időszak lezárásában: M. Ridley (2003): Nature via
improvements in somatosensory interval discrimination are nurture: Genes, experience, and what makes us human. New
temporally specific but generalize across skin location, York, HarperCollins, 166.; J. L. Hanover–Z. J. Huang–S.
hemisphere, and modality. In: Journal of Neuroscience, 18. évf., Tonegawa–M. P. Stryker (1999): Brain-derived neurotrophic
4. sz., 1559–70. factor overexpression induces precocious critical period
103 Az egyik [tanulmány] a nyelvi képességekkel foglalkozott, in mouse visual cortex. In: Journal of Neuroscience, 19. évf.,
és kimutatta, hogy a Fast ForWord hatására az autisztikus RC40, l–5.
gyermekek … rövid idő alatt a normális tartományba fejlőd- 109 Elég egyetlen hang frekvenciát hallaniuk, és az egész halló-
tek: M. M. Merzenich–G. Saunders–W. M. Jenkins–S. L. kéreg aktivizálódik: J. L. R. Rubenstein–M. M. Merzenich
Miller–B. E. Peterson–P. Tallal (1999): Pervasive develop- (2003): Model of autism: Increased ratio of excitation/in-
mental disorders: Listening training and language abilities. hibition in key neural systems. In: Genes, Brain and Behavior,
In: S. H. Broman–J. M. Fletcher (szerk.): The changing ner- 2. évf., 255–67.
vous system: Neurobehavioral consequences of early brain disorders. 109 • miért nagyobb az autisztikus gyermekek agya: Agyi fel-
New York, Oxford University Press, 365–85., különösen 377. vételekkel kimutatták, hogy az autisztikus gyermekek agya
20 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Az átszerkesztett agy | 21

nagyobb a normálisnál. Merzenich szerint a különbséget zation enabled by nucleus basalis activity. In: Science, 279.
szinte teljes mértékben az idegek zsíros, a jelek továbbítását évf., 5357. sz., 1714–18.
felgyorsító burkának a túlnövése okozza. E különbségek, 118 • A feladat tudományos szempontból részben azért jelent nagy
mondja, „hat és tíz hónapos kor között” jelennek meg, ami- kihívást, mert úgy kell megtalálni az agy edzésének leghaté-
kor nagy mennyiségben szabadul fel BDNF. konyabb módját: Egy agyi gyakorlat akkor tud hasznos len-
110 túl korán véget vet a kritikus időszaknak: L. I. Zhang–S. ni, ha „általánosít”. Tegyük fel, hogy az időbeli feldolgozás
Bao–M. M. Merzenich (2002): Disruption of primary audi- fejlesztése céljából edzünk embereket. Ha arra kellene meg-
tory cortex by synchronous auditory inputs during a critical tanítani őket, hogy pontosabban ismerjenek fel és külön-
period. Proceedings of the National Academy of Sciences, USA, böztessenek meg minden időintervallumot (75, 80, 90 stb.
99. évf., 4. sz., 2309–14. ezredmásodpercet), egy életen át kellene dolgozni velük.
110 • Az állatok agyában számos differenciálatlan térkép marad: Merzenich csoportja azonban megállapította, hogy elég volt
Nem csak a külső zaj okozhat károsodást az agykéregben. az agyat néhány időtartam hatékony felismerésére megtaní-
Merzenich szerint számos örökletes rendellenesség van, amely taniuk, s az adott személyek annak alapján már sok más in-
gátolja az idegsejteket abban, hogy erős és tiszta jeleket ál- tervallumot is jól fel tudnak ismerni. Más szóval, a tanítás
lítsanak elő, olyanokat, amelyek jól elkülönülnek az agy általánosít, és az illető időfeldolgozása így az intervallumok
egyéb tevékenységeinek „háttérzajától”, s ezzel lényegében teljes terjedelmében javult.
a fehér zajhoz hasonlóan hatnak az agyra. Ezt a problémát 119 tette közzé első vonatkozó tanulmányát: H. W. Mahncke–B.
belső zajnak nevezi. B. Connor–J. Appelman–O. N. Ahsanuddin–J. L. Hardy–R.
111 az autisztikus gyerekek rendellenes módon dolgozzák fel a A. Wood–N. M. Joyce–T. Boniske–S. M. Atkins–M. M.
hangokat: N. Boddaert–P. Belin–N. Chabane–J. Poline–C. Merzenich (2006): Memory enhancement in healthy older
Barthelemy–M. Mouren-Simeoni–F. Brunelle–Y. Sam- adults using a brain plasticity-based training program: A ran-
son–M. Zilbovicius (2003): Perception of complex sounds: domized, controlled study. In: Proceedings of the National Aca-
Abnormal pattern of cortical activation in autism. In: Ame- demy of Sciences, USA, 103. évf., 33. sz., 12523–28.
rican Journal of Psychiatry, 160. évf., 2057–60. 119 William Jagust vezetésével „előtte” és „utána” PET-felvé-
111 Miután ez sikerült, … normalizálták és újradifferenciálták teleket készítettek néhány, a vizsgálatban részt vevő személy
a térképeket: S. Bao–E. F. Chang–J. D. Davis–K. T. Gobes- agyáról: W. Jagust–B. Mormino–C. DeCarli–J. Kramer–D.
ke–M. M. Merzenich (2003): Progressive degradation and Barnes–B. Reed (2006): Metabolic and cognitive changes with
subsequent refinement of acoustic representations in the adult computer-based cognitive therapy for MCI. Poszter a Tenth Inter-
auditory cortex. In: Journal of Neuroscience, 23. évf., 34. sz., national Conference on Alzheimer’s and Related Disorders
10765–75. rendezvényen, Madrid, Spanyolország, július 15–20.
112 Találtak tehát egy mesterséges módszert arra, hogyan kap-
csolják be újra a kritikus időszakot a felnőttekben: M. P.
Kilgard–M. M. Merzenich (1998): Cortical map reorgani-
Tanult vonzalom és szerelem | 23

4. fejezet 128 azokon a területeken, amelyek a légzésünket szabályozzák:


Tanult vonzalom és szerelem J. L. Feldman–G. S. Mitchell–E. E. Nattie (2003): Breath-
ing: Rhythmicity, plasticity, chemo-sensitivity. In: Annual
125 • Néha még a szexuális preferencia … is megváltozhat: Jól Review of Neuroscience, 26. évf., 239–66.
ismert tény, hogy egyes heteroszexuális személyekben is ki- 128 azokon a területeken, amelyek … feldolgozzák az ősi érzé-
alakulhat homoszexuális vonzódás, ha a másik nem tagjai keket: E. G. Jones (2000): Cortical and subcortical contribu-
nem elérhetők (pl. börtönben vagy a katonaságnál), de ezek tions to activity-dependent plasticity in primate somatosen-
a hajlamok általában csak „kiegészítésként” jelentkeznek. sory cortex. In: Annual Review of Neuroscience, 23. évf., 1–37.
Richard C. Friedman, férfi homoszexualitással foglalkozó ku- 128 azokon a területeken, amelyek … feldolgozzák … a fájdalmat:
tató szerint pedig ha homoszexuális férfiaknál heteroszexuá- G. Baranauskas (2001): Pain-induced plasticity in the spinal
lis vonzalom lép fel, az is szinte mindig csak kiegészíti, nem cord. In: C. A. Shaw–J. C. McEachern (szerk.): Toward a theory
pedig felváltja az addigi irányultságot (személyes közlés). of neuroplasticity. Philadelphia, Psychology Press, 373–86.
126 • Úgy tűnik azonban, hogy az ember szexuális „ösztöne” 128 A gerincvelőben szintén működik: J. W. McDonald–D.
valami módon elszakadt alapvető céljától, a szaporodástól, Becker–C. L. Sadowsky–J. A. Jane–T. E. Conturo–L. M.
és szédítően változatossá vált: Ez a plaszticitás az egyik oka Schultz (2002): Late recovery following spinal cord injury:
annak, hogy Freud a szexet késztetésnek, nem pedig ösztön- Case report and review of the literature. In: Journal of Neuro-
nek nevezte. A késztetés nagy erejű kényszer, amelynek surgery (Spine 2), 97. évf., 252–65.; J. R. Wolpaw–A. M.
ösztönös gyökerei vannak, de plasztikusabb az ösztönöknél, Tennissen (2001): Activity-dependent spinal cord plasticity
és jobban hat rá az elme. in health and disease. In: Annual Review of Neuroscience, 24.
127 • Az ösztönös viselkedéseket, például a szexet szabályozó agyi évf., 807–43.
egység, a hipotalamusz szintén plasztikus, és ugyanez érvé- 128 • ha megváltozik valamelyik agyi rendszer, akkor a hozzá
nyes az érzelmeket és szorongást feldolgozó amygdalára is: kapcsolódó többi rendszerben is változások történnek: Merze-
A hipotalamusz szabályozza az evést, az ivást és a fontos hor- nich kísérletileg mutatta ki, hogy amikor az egyik érzéket
monok szintjét is. G. I. Hatton (1997): Function-related feldolgozó területen – a hallókéregben – változás történik,
plasticity in hypothalamus. In: Annual Review of Neuro- az változást okoz a tervezésért felelős homloklebenyben is,
science, 20. évf., 375–97; J. LeDoux (2002): Synaptic self: amely kapcsolatban áll a hallókéreggel. „A hallókéreg nem
How our brains become who we are. New York, Viking; változtatható meg úgy – mondja Merzenich –, hogy ne vál-
S. Maren (2001): Neurobiology of Pavlovian fear condition- tozna meg az, ami a homloklebenyi kéregben történik. Ez
ing. In: Annual Review of Neuroscience, 24. évf., 897–931., teljességgel lehetetlen.”
különösen 914. 128 ezek az összetettebb agyi térképek is ugyanazokat a plasztici-
128 [A plaszticitás] jelen van a hippocampusban: B. S. McEwen tási elveket követik: M. M. Merzenich, személyes közlés;
(1999): Stress and hippocampal plasticity. In: Annual Review H. Nakahara–L. I. Zhang–M. Merzenich (2004): Special-
of Neuroscience, 22. évf., 105–22. ization of primary auditory cortex processing by sound ex-
24 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Tanult vonzalom és szerelem | 25

posure in the „critical period”. In: Proceedings of the National 130 • Rövid időintervallumokról van szó, amikor új agyi rendsze-
Academy of Sciences, USA, 101. évf., 18. sz., 7170–74. rek és térképek fejlődnek ki: Az élet első évében az emberi
129 • már Platón kifejtette, hogy az emberi Érosz számos formát agy átlagos súlya a születési 400 grammról 1000 grammra
ölt: Platón Érosza nem azonos Freud libidójával (vagy ké- nő. Részben azért függünk annyira mások korai szeretetétől
sőbb Éroszával), de van közöttük átfedés. A plátói Érosz az és gondoskodásától, mert agyunkban jelentős területek csak
a vágyakozás, amely akkor ébred bennünk, amikor rájövünk, születésünk után indulnak fejlődésnek. Az érzelmeink sza-
hogy emberi lényként nem vagyunk teljesek. Arra vágyunk, bályozását segítő prefrontális kéreg idegsejtjei közti kapcso-
hogy teljessé váljunk. A teljesség elérésének egyik módja az, latok az első két életévben alakulnak ki, de ehhez mások se-
ha találunk egy másik személyt, akit szerethetünk, és akivel gítségére is szükség van – ez a legtöbb esetben az édesanyát
szexuális kapcsolatra léphetünk. Ámde Platón Lakomájának jelenti, aki szó szerint formázza a csecsemő agyát.
megszólalói azt is hangsúlyozzák, hogy ez az Érosz sokféle 131 • A regresszió lehet kellemes és ártalmatlan, mint a felnőttek
formát ölthet, melyek egy része első pillantásra talán nem is előjátéka során, ám okozhat problémát is: A regresszió oly-
tűnik erotikusnak, és hogy az erotikus vágyakozásnak szá- kor egészen váratlanul jelentkezik, és egyébként érett felnőt-
mos különböző tárgya lehet. tek is megdöbbentően infantilisan viselkedhetnek.
129 jelentős mennyiségű bizonyíték gyűlt össze, amelyek azt iga- 134 • Az interneten hozzáférhető pornográfia a neuroplasztikus
zolják, hogy helyes volt Freud alapvető meglátása, miszerint változások előidézéséhez szükséges mindegyik követelmény-
ha a kapcsolatok és a másokhoz való kötődés korai mintázata nek eleget tesz: A 8. fejezetben tudományos bizonyítékokat
problémás, az gyermekkorunkban rögzülhet az agyunkban: adok arra vonatkozóan, hogy pusztán dolgok elképzelésével
A. N. Schore (1994): Affect regulation and the origin of the self: is meg tudjuk változtatni az agyunkat.
The neurobiology of emotional development. Hillsdale, NJ, Law- 137 Könyvében … az egyik fiú … e szavakkal állított be…:
rence Erlbaum Associates; A. N. Schore (2003): Affect dys- „Van valakinek pornója?”: T. Wolfe (2004): I Am Charlotte
regulation and disorders of the self. New York, W. W. Norton Simmons. New York, HarperCollins, 92–93.
& Co.; A. N. Schore (2003): Affect regulation and the repair of 139 A kokain – akárcsak szinte az összes többi illegális drog, sőt
the self. New York, W. W. Norton & Co. még egyes drogmentes tevékenységek is, mint a futás – fokozza
130 A kritikus időszak gondolata nagyjából abban az időben … a dopamin agyi aktivitását: E. Nestler (2001): Molecular
bukkant fel, … embriológusok vetették fel: M. C. Dareste basis of long-term plasticity underlying addiction. In: Nature
(1891): Recherches sur la production artifidelle des monstruosites. Reviews Neuroscience, 2. évf., 2. sz., 119–28.
Paris–C. Reinwald; C. R. Stockard (1921): Developmental 139 Amikor Merzenich elektródával ingerelte egy állat dopaminos
rate and structural expression: An experimental study of jutalmazási rendszerét, … a felszabaduló dopamin plaszti-
twins, „double monsters”, and single deformities and their kus változást okoz[ott]: S. Bao–V. T. Chan–L. I. Zhang–M.
interaction among embryonic organs during their origin M. Merzenich (2003): Suppression of cortical representation
and development. In: American Journal of Anatomy, 28. évf., through backward conditioning. In: Proceedings of the National
2. sz., 115–277. Academy of Sciences, USA, 100. évf., 3. sz., 1405–8.
26 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Tanult vonzalom és szerelem | 27

139 a szexuális izgalom során is dopamin szabadul fel: T. L. Cren- nem képesek feltételezni, hogy jól fogják érezni magukat –,
shaw (1996): The alchemy of love and lust. New York, G. P. ha mégis elmennek valakivel vacsorázni vagy valamilyen
Putnam’s Sons, 135. társas eseményre, akkor jobb kedvre derülnek, mert az iz-
140 nem drog okozta függőségek … állandó változásokat idéznek galmi rendszerük nem működik ugyan megfelelően, de a
elő a dopaminrendszerben: E. Nestler (2003): Brain plasticity kielégüléses rendszerükkel nincs baj.
and drug addiction. Előadás a Reprogramming the Human 142 Sean Thomas története: S. Thomas (2003): How Internet
Brain Conference-en, Center for Brain Health, University porn landed me in hospital. In: National Post, június 30. A14.
of Texas, Dallas, április 11. Az idézetek a Spectator 2003. június 28-i számában Self abuse
140 A szenvedélybeteg azért vágyik mohón az adagjára, mert … (Önmagának okozott ártalom) címmel megjelent írás Na-
érzékennyé vált: K. C. Berridge–T. E. Robinson (2002): The tional Postban közölt változatából származnak.
mind of an addicted brain: Neural sensitization of wanting 145 a leszbikus szex iránt később felébredő érdeklődésükben … a
versus liking. In: J. T. Cacioppo–G. G. Bernston–R. Adolphs … tudat alatti női azonosulás jelenik meg: E. Person (1986):
és mások (szerk.): Foundations in social Neuroscience, Camb- The omni-available woman and lesbian sex: Two fantasy
ridge, MA, MIT Press, 565–72. themes and their relationship to the male developmental ex-
141 • Az érzékennyé válás növeli a szer iránti vágyakozást, de perience. In: G. I. Fogel–E M. Lane–R. S. Liebert (szerk.):
nem szükségszerűen növeli a szer kedvelését: Azt, hogy egy The psychology of men. New York, Basic Books, 71–94., külö-
állatnak vagy személynek ízlik-e az étel, az arckifejezéséről nösen 90.
lehet megállapítani. Berridge és Robinson kimutatták, hogy 146 • „a rútság a szépséggel egyenlő”: Stendhal arról is írt, hogy
a dopaminszint evés közben való manipulálásával elérhető, a színházba járó fiatal lányok gyakran szerettek bele híresen
hogy az állatok több ételt akarjanak még akkor is, ha az nem csúfnak tekintett színészekbe, például Le Kainba, akik játé-
ízlik nekik. kukkal erőteljes és kellemes érzéseket ébresztettek bennük.
141 agyunkban ... két külön gyönyörrendszer van: N. Doidge Az előadás végére a lányok így kiáltottak: Micsoda gyönyörű
(1990): Appetitive pleasure states: A biopsychoanalytic model férfi! Lásd: Stendhal: A szerelemről.
of the pleasure threshold, mental representation, and defense. 146 Az 1950-es években ún. gyönyörközpontokat fedeztek fel:
In: R. A. Click–S. Bone (szerk.): Pleasure beyond the pleasure R. G. Heath (1972): Pleasure and pain activity in man. In:
principle. New Haven, Yale University Press, 138–73. Journal of Nervous and Mental Disease, 154. évf., 1. sz., 13–18.
141 • A második gyönyörrendszerhez a … kielégült élvezet köt- 147 a gyönyörközpont sokkal alacsonyabb bekapcsolási küszöbe
hető: Egyes depressziós embereknek nehézséget okoz, hogy miatt minden élmény élvezetessé válik: N. Doidge (1990).
bármiféle gyönyört érezzenek, és sem izgalmi, sem kielégü- 147 Ugyanez történik akkor is, amikor szerelmesek leszünk: id.
léses rendszereik nem működnek. Nem tudják elképzelni, mű.
hogy jól fogják érezni magukat, és ha sikerül is elrángatni 147 globálissá válás: id. mű.
őket egy étterembe vagy más kellemes tevékenység végzé- 148 • a gyönyörközpontok aktívvá válása gátolja a közeli fájda-
sére, képtelenek élvezni azt. Mások azonban – bár szintén lom- és averzióközpontok aktivizálódását: Sajnos gyönyör-
28 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Tanult vonzalom és szerelem | 29

és fájdalomközpontjaink egymás gátlására való hajlandósága The foundations of human and animal emotions. New York,
azt is jelenti, hogy ha egy depressziós embernél aktivizáló- Oxford University Press, 231.; L. J. Young–Z. Wang (2004):
dik az undorközpont, akkor az illető nehezebben fogja él- The neurobiology of pair bonding. In: Nature Neuroscience,
vezni az egyébként kellemesnek talált dolgokat. 7. évf., 10. sz., 1048–54.
149 „érzelmes megrészegültség”: M. Liebowitz (1983): The chem- 153 Egy fMRI-vizsgálatokon alapuló tanulmány kimutatta, hogy
istry of love. Boston, Little, Brown & Co. amikor nőknek gyermekeik fényképét mutatják meg, agyuk
149 Nemrégiben fMRI … felvételeket készítettek … szerelme- oxitocinban gazdag régiói aktivizálódnak: A. Bartels–S. Zeki
sekről: A. Bartels–S. Zeki (2000): The neural basis for ro- (2004): The neural correlates of maternal and romantic love.
mantic love. In: NeuroReport, 11. évf., 17. sz., 3829–34.; lásd In: NeuroImage, 21. sz., 1155–66.
még H. Fisher (2004): Why we love: The nature and chemistry 154 oxitocinszintjük még évekig alacsony marad: A. B. Wismer
of romantic love. New York, Henry Holt & Co. Fries–T. E. Ziegler–J. R. Kurian–S. Jacoris–S. D. Pollak (2005):
150 • Ha monogám párok elveszítik az egykori érzelmi felhan- Early experience in humans is associated with changes in
goltságot: Tolerancia (a tűrés- és reakcióhatár emelkedése) neuropeptides critical for regulating social behavior. In: Pro-
olyankor jelentkezik, ha az agyat elárasztja egy anyag – ez ceedings of the National Academy of Sciences, USA, 102. évf.,
esetben a dopamin –, s erre válaszul az adott anyagra érzé- 47. sz., 17237–40.
keny idegsejtek „leszabályozódnak”, azaz csökken a számuk, 154 Ha kísérleti alanyokkal oxitocint szagoltattak, … hajlamo-
így az anyagból ugyanazon hatás eléréséhez nagyobb meny- sabbak voltak másokra bízni a pénzüket: M. Kosfeld–M.
nyiségre van szükség. Heinrichs–P. J. Zak–U. Fischbacher–E. Fehr (2005): Oxy-
151 a[z] … emlékek elfelejtése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy há- tocin increases trust in humans. In: Nature, 435. évf., 7042.
lózatainkban elég hely legyen az újak számára: E. S. Ro- sz., 673–76.
sen zweig–C. A. Barnes–B. L. Mc-Naughton (2002): Ma- 155 Ha … oxitocint injekcióznak az anyajuhba, … az idegen
king room for new memories. In: Nature Neuroscience, 5. évf., állatot is hajlandó lesz szoptatni: C. S. Carter (2002): Neuro-
1. 6–8. endocrine perspectives on social attachment and love. In: J. T.
152 A gyász nagyon lassan működik: S. Freud: Gyász és melankólia. Cacioppo–G. G. Bernston–R. Adolphs és mások (szerk.):
Ford. Berényi Gábor. In: Sigmund Freud művei VI. 129–143. 853–90., különösen 864.
(Sorozatszerk.: Erős Ferenc.) Cserépfalvi, Bp., 1993–1995; 155 (Freeman gyanítja, hogy az első alomhoz való kötődés kiala-
Legújabban, in: Sigmund Freud: Válogatás az életműből. (Vál., kulásában más idegrendszeri vegyületek játszanak közre):
előszó, ismertető szöveg, jegyzetek, bibliográfiai összeáll.: Személyes közlés.
Erős Ferenc.) Filum, Bp., 1997-től. 155 A tanult viselkedésformák törlésére való képessége miatt a tu-
153 [Az oxitocin] … az orgazmus során férfiak és nők szerveze- dósok el is nevezték az oxitocint amnéziahormonnak: T. R.
tében egyaránt nagy mennyiségben termelődik: W. J. Freeman Insel (1992): Oxytocin – a neuropeptide for affi liation: Evi-
(1999): How brains make up their minds. London, Weidenfeld dence from behavioral, receptor, autoradiographic, and com-
& Nicolson, 160.; J. Panksepp (1998): Affective neuroscience: parative studies. In: Psychoneuroendocrinology, 17. évf., 1. sz.,
30 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Tanult vonzalom és szerelem | 31

3–35., különösen 12.; Z. Sarnyai–G. L. Kovacs (1994): Role hiszen akkor már elfelejthették az önzést, és megnyílhattak
of oxytocin in the neuroadaptation to drugs of abuse. In: egy másik embernek. Ha minden éretten átélt szerelem segít
Psychoneuroendocrinology, 19. évf., 1. sz., 85–117., különösen 86. a korábbi, önzőbb szándékok elfelejtésében és az önközpon-
155 • Freeman úgy véli, hogy az oxitocin hatására megszűnnek túság csökkentésében, akkor az ilyen szerelem az egyik leg-
az idegsejtek meglévő kötődéseket kódoló kapcsolatai: W. J. jobb előjele lehet a kiváló szülői képességeknek.
Freeman (1995): Societies of brains: A study in the neuroscience of 158 Merzenich leírt néhány „agyi kelepcét”: M. M. Merzenich–F.
love and hate. Hillsdale, NJ, Lawrence Erlbaum Associates, Spengler–N. Byl–X. Wang–W. Jenkins (1996): Represen-
122–23.; W. J. Freeman (1999), 160–61. tational plasticity underlying learning: Contributions to the
Freeman rámutat, hogy a viselkedést befolyásoló hormo- origins and expressions of neurobehavioral disabilities. In:
noknak, például az ösztrogénnek vagy a pajzsmirigyhormon- T. Ono–B. L. McNaughton–S. Molochnikoff–E. T. Rolls–H.
nak folyamatosan kell felszabadulnia a szervezetben ahhoz, Nishijo (szerk.): Perception, memory and emotion: Frontiers in
hogy kifejtsék hatásukat. Az oxitocin azonban csak rövid Neuroscience, Oxford, Elsevier Science, 45–61., különösen 50.
ideig szabadul fel, ami arra utal, hogy feladata egy új sza- 158 • Nancy Byl az ujjaikat irányítani képtelen embereket tanít-
kasz előkészítése, amikor új viselkedésformák lépnek a ré- ja meg arra, hogy újradifferenciálják ujjaik agyi térképeit:
giek helyébe. N. N. Byl–S. Nagarajan–A. L. McKenzie (2003): Effect of
Az emlősöknél különösen fontos lehet a felejtés, mivel sensory discrimination training on structure and function
a szaporodás és az utódnevelés ciklusa hosszú ideig tart és in patients with focal hand dystonia: A case series. In: Archives
mély kötődést igényel. Ahhoz, hogy az addig kizárólag az of Physical Medicine and Rehabilitation, 84. évf., 10. sz., 1505–14.
egyik alommal foglalkozó anyaállat képes legyen törődni a Merzenich olyan japánoknak segített megszabadulni agyi
következővel, jelentősen meg kell változnia céljainak, szán- kelepcéiktől, akik akcentus nélkül akartak angolul beszélni
dékainak és érintett idegi áramköreinek is. (lásd 122. o.). Mivel e probléma elsődleges oka az, hogy bi-
156 „nem az előjáték a fontos, hanem az utójáték”: W. J. Free- zonyos hangok tekintetében hiányzik a differenciálódott
man (1995), 122–23. hallókéreg, Merzenich és munkatársai hozzáfogtak a meg-
156 • Ellentéte a megrögzött agglegény: Az idősödő és házasod- felelő hely differenciálásához. A Fast ForWordhöz hasonló
ni vágyó, ám túlzottan válogatós agglegények és vénkisasz- megoldást alkalmazva radikálisan módosították az r és l han-
szonyok merevségére az egyik leggyakoribb magyarázat az, gokat, így az azok közti különbség felerősödött, és a japán
hogy azért nem lesznek szerelmesek, mert mivel állandóan fül számára is érzékelhetővé vált. A csoport ezután a han-
egyedül éltek, egyre inkább megmerevedett a személyisé- gokat, amelyeket az alanyok hallgattak, fokozatosan nor-
gük. De talán az is szerepet játszik ebben, hogy mivel nem malizálta. Elengedhetetlenül fontos volt, hogy a résztvevők
lesznek szerelmesek, nem árasztja el őket a plasztikus válto- mindvégig nagyon odafigyeljenek a gyakorlatokra – nor-
zásokat előidéző oxitocin sem. Hasonló alapon azt is meg- mális beszéd közben az ember nem így tesz. Általában tíz–
kérdezhetjük, milyen mértékben javítja egy ember szülői ké- húsz órányi gyakorlás kellett ahhoz, hogy képessé váljanak a
pességeit az érett szerelemmel szerzett korábbi tapasztalat, két hang megkülönböztetésére. Felnőttkorban is bárki meg-
32 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Éjféli feltámadás | 33

tanítható arra, hogy akcentus nélkül beszéljen egy idegen 165 • A fétis … tárgy: Pontosabban Stoller ezt írta: „A fétis tárgy-
nyelvet, de ehhez igen intenzív gyakorlás szükséges – mond- nak álcázott történet.”
ja Merzenich.
161 • szexuális szadizmus: Egyesek valóban elutasítják azt a gon-
dolatot, hogy a perverziókban az agresszió összekapcsoló- 5. fejezet
dik a szexualitással. Camille Paglia író, szociológus szerint Éjféli feltámadás
a szexualitás természeténél fogva agresszív. „Azt gondolom,
hogy a szexuális szabadság keresése vagy elérése egyben azt 173 A szélütés a felnőttkori mozgáskorlátozottá válás egyik leg-
jelenti, hogy a szadomazochizmus sem lehet már messze.” gyakoribb oka: P. W. Duncan (2002): Guest editorial. In:
Kikel a feministák ellen, akik szerint a szex csupa szép és jó, Journal of Rehabilitation Research and Development, 39. évf.,
és csak a patriarchális társadalom teszi erőszakossá a szexet. 3. sz., ix–xi.
Paglia úgy véli, a szex lényege a hatalom; nem a társadalom 173 A CI-terápia előtt a … tanulmányok mind azzal a következ-
a szexuális erőszak forrása, hanem maga a szex, ez az ellen- tetéssel zárultak, hogy egyetlen ismert kezelés sem hatékony:
állhatatlan természeti erő. A társadalom inkább gátlóan hat P. W. Duncan (1997): Synthesis of intervention trials to im-
a szexben rejlő erőszakra. Paglia bizonyosan reálisabb gon- prove motor recovery following stroke. In: Topics in Stroke
dolkozású, mint azok, akik tagadják, hogy a perverzió tele Rehabilitation, 3. évf., 4. sz., 1–20.; E. Ernst (1990): A review
van agresszivitással. Ám miközben a szexet alapvetően ag- of stroke rehabilitation and physiotherapy. In: Stroke, 21. évf.,
resszívnak és szadomazochisztikusnak tételezi fel, az emberi 7. sz., 1081–85.; K. J. Ottenbacher–S. Jannell (1993): The
szexualitás plasztikusságát már nem ismeri el. Csak mert a results of clinical trials in stroke rehabilitation research. In:
szex és az agresszió képes egyesülni és „természetesnek” tűn- Archives of Neurology, 50. évf., 1. sz., 37–44.; J. de Pedro-Cu-
ni a plasztikus agyban, az nem jelenti azt, hogy ez lenne az esta–L. Widen-Holmquist–P. Bach-y-Rita (1992): Evaluation
egyedüli kifejezési formájuk. Már láttuk, hogy szex közben of stroke rehabilitation by randomized controlled studies:
olyan, az agyra jellemző vegyületek, például oxitocin szaba- A review. In: Acta Neurologica Scandinavica, 86. évf., 433–39.
dulnak fel, amelyek hatására gyöngédek vagyunk egymással. 174 • John B. Watson a következő lekicsinylő szavakat írta róla:
Ha azt mondjuk, hogy a teljes egészében valóra váltott sze- „A pszichológusok legtöbbje igen terjedelmesen képes beszélni
xualitás mindig erőszakos, az ugyanolyan pontatlan, mint ha az új agyi pályák kialakulásáról”: A neuroplasztikusok az-
minden esetben szelídnek és kedvesnek neveznénk. C. Paglia tán bebizonyították, hogy az arrogáns Watson nem is téved-
(1990): Sexual personae. New Haven, Yale University Press, 3. hetett volna nagyobbat, és hogy gondolataink és készsége-
161 Robert Stoller … egy sor fontos felfedezést tett: R. J. Stoller ink képesek új útvonalakat kialakítani, illetve a meglévőket
(1991): Pain and passion: A psychoanalyst explores the world of megszilárdítani. J. B. Watson (1925): Behaviorism. New York,
S&M. New York, Plenum Press. W. W. Norton & Co.
161 „hosszú időszakokat töltöttek kórházban … Innen eredtek 177 • Még az … akaratlagos mozdulatokhoz is … az szükséges,
a perverziók”: id. mű, 25. hogy a mozgatókéregben módosuljanak bizonyos, ott már meg-
34 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Éjféli feltámadás | 35

lévő reflexek: A minden cselekedetünk reflex gondolat gyökerei nyomás e tevékenységek rendkívüli plaszticitása s a bennük
Sherrington előttig nyúlnak vissza, és e gyökerek megisme- rejlő lehetőségek felmérhetetlensége: semmi sem állandó
rése segít megérteni, miért erősödhetett meg az elképzelés. vagy merev; és mindig minden elérhető, minden jobbra vál-
Ernest Brücke német élettankutató vetette fel, hogy az agy toztatható, csak meg kell hozzá teremteni a megfelelő kö-
minden működése reflexfunkciókkal valósulhat meg. Brücke rülményeket.” Idézi: D. L. Grimsley–G. Windholz (2000):
igyekezett elkerülni azt az akkoriban igen népszerű tren- The neurophysiological aspects of Pavlov’s theory of higher
det, amely az idegrendszer működését valamiféle spirituális nervous activity: In honor of the 150th anniversary of Pav-
vagy mágikus jellegű, bár meglehetősen homályosan meg- lov’s birth. In: Journal of the History of the Neurosciences, 9. évf.,
fogalmazott életerővel hozta kapcsolatba. Brücke és követői 2. sz., 152–163., különösen 161. Eredeti angol szöveg: I. P.
Newton hatás–ellenhatás törvényével, valamint a kor elekt- Pavlov (1932): The reply of a physiologist to psychologists.
romossági ismereteivel összhangban igyekeztek magyarázni In: Psychological Review, 39. évf., 2. sz., 91–127.
az idegrendszert. Úgy vélték, az idegrendszer csak akkor le- 180 A gerincvelői sokk kettő–hat hónapig tarthat: G. Uswatte–E.
het igazi rendszer, ha mechanisztikusan működik. A beha- Taub (1999): Constraint-induced movement therapy: New
viouristák igen tetszetősnek találták a reflexelvet – azt, hogy approaches to outcomes measurement in rehabilitation. In:
egy fizikai inger jelet vált ki, amely egy érzőidegen végig- D. T. Stuss–G. Winocur–I. H. Robertson (szerk.): Cognitive
haladva eljut egy mozgatóideghez, és azt aktivizálva váltja ki neurorehabilitation. Cambridge, Cambridge University Press,
a reakciót –, mivel olyan, összetett tevékenységről volt szó, 215–29.
amely nem veszi igénybe az elmét. A behaviouristák szemé- 180 Majd azt ellenőrizte, képes-e a tanult nem-használatot több
ben az elme passzív szemlélővé vált, s nem is nagyon igye- évvel annak kialakulása után korrigálni: E. Taub (1977):
keztek tisztázni, miként hatnak egymásra az idegrendszerrel. Movement in nonhuman primates deprived of somatosen-
B. F. Skinner egyik, behaviourizmussal foglalkozó könyvé- sory feedback. In: J. F. Keogh (szerk.): Exercise and sport sciences
nek jelentős részét a reflexelméletnek szentelte. reviews. Santa Barbara, Journal Publishing Affi liates. 4. évf.,
177 • a majmok … a deafferentált kart kezdték használni: Taub 335–74.; E. Taub (1980): Somatosensory deafferentation re-
később felfedezte, hogy egy német kutató, H. Munk már search with monkeys: Implications for rehabilitation medi-
1909-ben beszámolt egy deafferentációs kísérletről, amely- cine. In: L. P. Ince (szerk.): Behavioral psychology in rehabili-
ben képes volt elérni, hogy egy majom önállóan táplálkoz- tation medicine: Clinical applications. Baltimore, Williams &
zon, ha lekötötte az ép kart, és jutalmazta a deafferentált kar Wilkins, 371–401.
használatát. 181 A kutató úgy gondolta, e felfedezései arra utalhatnak, hogy
179 • Ivan Pavlov … az agy plaszticitása mellett is érvelt: Így írt: az akár évekkel korábban szélütésen átesett … emberek ta-
„…rendszerünk a legnagyobb mértékben önszabályozó – ön- lán szintén a tanult nem-használattól szenvednek: E. Taub
fenntartó, önjavító, önbeállító, sőt önfejlesztő. A magasabb (1980).
rendű idegi tevékenységeknek a mi módszerünkkel folyta- 183 a gyújtogatás, a vagyontárgyak megsemmisítése … elfogad-
tott tanulmányozása során nyert legfőbb és legerősebb be- ható eszközök, ha általuk „közvetlen módon enyhíthető egy
36 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Éjféli feltámadás | 37

állat szenvedése és fájdalma”: K. Bartlett (1989): The ani- orvosi ellátást a Nero nevű majomnak, s emiatt állítólag
mal-right battle: A jungle of pros and cons. Seattle Times, csontfertőzés alakult ki nála. Taub azonban azt írta, hogy egy
január 15., A2. patológiai szakvélemény szerint a majomnak nem volt csont-
183 szörnyetegként festették le a professzort, és a náci dr. Men- fertőzése. E. Taub (1991), 6.
geléhez hasonlították: C. Eraser (1993): The raid at Silver 186 • a NIH … korábbi … álláspontját megváltoztatva: T. Da-
Spring. New Yorker, április 19., 66. jer (1992): Monkeying with the brain. In: Discover, január,
184 [Taub] kitartott azon véleménye mellett, hogy Pacheco fotói 70–71. Nem sok tudós segítette Taubot, de kiállt mellette
be vannak állítva: E. Taub (1991): The Silver Spring monkey például Neal Miller és Vernon Mountcastle (Merzenich
incident: The untold story. In: Coalition for Animals and Ani- mentora), akik a védekezésben is segítették.
mal Research, Winter/Spring, 4. évf., 1. sz., 2–3. 186 • Amikor az Alabamai Egyetem 1986-ban végre felvette, tün-
185 megkérdezte tőle, hogy az állatokat valóban a floridai Gaines- tetéseket szerveztek ellene: Az egyetem egyik, a PETA-val
ville-be szállították-e, … mire a férfi csak ennyit mondott: szimpatizáló támogatója, aki millió dolláros nagyságrendű
„Ez elég jó tipp”: C. Eraser (1993), 74. adományt ígért, azzal fenyegetőzött, hogy ha Taub marad,
185 • Az … első tárgyalás végére a Taub ellen felhozott 119 vád- akkor visszavonja a támogatást. Néhány tanszék pedig azzal
pontból 113-at ejtettek: A mezőgazdasági minisztérium állat- érvelt, hogy még ha ártatlan is, túl sok vitát kavart már.
orvosa, aki Pacheco ottani alkalmazásának ideje alatt több, 187 • a kar mozgásfunkcióit elveszített páciensek 80 százalé-
előzetesen nem jelzett látogatást is tett Taub laboratóriumá- kánál jelentős javulás érhető el: E. Taub–G. Uswatte–M.
ban, tanúvallomásában kijelentette, hogy nem látta nyomát Bow man–A. Delgado–C. Bryson–D. Morris–V. W. Mark
a Pacheco által elmondott nem megfelelő állapotoknak. (2005): Use of CI therapy for plegic hands after chronic stroke.
Taubot tehát nem találták bűnösnek az állatokkal szembeni Előadás: Society for Neuroscience, Washington, 2005. no-
kegyetlen vagy embertelen bánásmódban, de a többi vád- vember 16. Egy korábbi cikk 50 százalékos javulási arányról
pont alapján 3500 dollár pénzbüntetésre ítélték. Bár egyet- írt: G. Uswatte–E. Taub (1999): Constraint-induced move-
len állatorvosnak sem volt tapasztalata deafferentált majmok- ment therapy: New approaches to outcomes measurement
kal, azt mondták, külső állatorvos segítségét kellett volna in rehabilitation. In: D. T. Stuss–G. Winocur–I. H. Robert-
kérnie a hat deafferentált majom kezeléséhez, ahelyett, hogy son (szerk.): Cognitive neurorehabilitation. Cambridge, Cam-
maga végzi ezt, ezért hat vádpont maradt meg ellene (min- bridge University Press, 215–29.
den állat után egy). 187 Sokan közülük súlyos, krónikus … szélütésen estek át, és az
Mivel az első tárgyaláson Taub ítéletei vétségek miatt itteni kezelés nyomán nagymértékben javult az állapotuk:
születtek, a törvény alapján most már jogosult volt esküdt- E. Taub–G. Uswatte–D. K. King–D. Morris–J. E. Crago–A.
szék előtti tárgyalásra. Az 1982 júniusában rendezett máso- Chatterjee (2006): A placebo-controlled trial of constraint-
dik tárgyalás végére hat fennmaradó vádpontból öt alól fel- induced movement therapy for upper extremity after stroke.
mentették, tehát az eredeti 119 vádból csupán egy maradt In: Stroke, 37. évf., 4. sz., 1045–49. E. Taub–G. Uswatte–T.
meg. Eszerint a laboratórium nem nyújtott megfelelő állat- Elbert (2002): New treatments in neurorehabilitation found-
38 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Feloldott agyi blokkok | 39

ed on basic research. In: Nature Reviews Neuroscience, 3. évf., gási problémákat is okozott, minél erőteljesebb a kognitív
3. sz., 228–36. funkciók javulása, annál kevesebbet javul a mozgás, és for-
187 Még az olyan pácienseknek is … akik átlagosan több mint dítva. R. E. A. Green–B. Christensen–B. Melo–G. Mo-
négy évvel korábban szenvedtek szélütést: E. Taub–N. E. nette–M. Bayley–D. Hebert–E. Inness–W. Mcilroy (2006):
Miller–T. A. Novack–E. W. Cook–W. C. Fleming–C. S. Is there a trade-off between cognitive and motor recovery
Nepomuceno–J. S. Connell–J. E. Crago (1993): Technique after traumatic brain injury due to competition for limi-
to improve chronic motor deficit after stroke. In: Archives ted neural resources? In: Brain and Cognition, 60. évf., 2. sz.,
of Physical Medicine and Rehabilitation, 74. évf., 4. sz., 347–54. 199–201.
189 A CI-kezelés után a kéz mozgásáért felelős agyi térkép nagy- 195 a Broca-területen károsodott agyú, s emiatt a beszédképessé-
sága kétszeresére nőtt: J. Liepert–W. H. R. Miltner–H. Bau- güket elveszített pácienseken igyekezett segíteni: F. Pulver-
der–M. Sommer–C. Dettmers–E. Taub–C. Weiller (1998): müller–B. Neininger–T. Elbert–B. Mohr–B. Rockstroh–M.
Motor cortex plasticity during constraint-induced move- A. Koebbel–E. Taub (2001): Constraint-induced therapy of
ment therapy in stroke patients. In: Neuroscience Letters, 250. chronic aphasia after stroke. In: Stroke, 32. évf., 7. sz., 1621–26.
évf., 5–8. 197 a CI-csoportban 30 százalékkal javult a kommunikáció: id. mű.
189 A második tanulmány azt igazolta, hogy az agy mindkét fél- 197 Veleszületett szpasztikus végtagmerevségben … szenvedő gye-
tekéjében észlelhetők változások: B. Kopp–A. Kunkel–W. rekekkel kezdett foglalkozni: E. Taub–S. Landesman Ra-
Miihlnickel–K. Villringer–E. Taub–H. Flor (1999): Plasti- mey–S. DeLuca–K. Echols (2004): Efficacy of constraint-
city in the motor system related to therapy-induced im- induced movement therapy for children with cerebral palsy
provement of movement after stroke. In: NeuroReport, 10. with asymmetric motor impairment. In: Pediatrics, 113. évf.,
évf., 4. sz., 807–10. 2. sz., 305–12.
190 • Új idegsejteknek kell átvenniük az elveszített funkciókat, 203 azelőtt sohasem mértek ilyen nagymértékű átszerveződést:
és ezek talán nem olyan hatékonyak: Noha a gyógyulást a T. P. Pons–P. E. Garraghty–A. K. Ommaya–J. H. Kaas–E.
plaszticitás teszi lehetővé, a kompetitív plaszticitás a hagyo- Taub–M. Mishkin (1991): Massive cortical reorganization
mányos kezelésben részesülő személyeknél a gyógyulást after sensory de-afferentation in adult macaques. In: Science,
lassító tényező is lehet. Az agyban lévő egyes idegsejtek al- 252. évf., 5014. sz., 1857–60.
kalmazkodhatnak, és átvehetik az elvesztett mozgási vagy
kognitív funkciókat, így a gyógyulás alatt e két funkció bár-
melyikéhez felhasználhatók. A Torontói Egyetem kutatója, 6. fejezet
Robin Green ezt a jelenséget tanulmányozza. Az előzetes Feloldott agyi blokkok
adatok – nem a Taub-féle kezelésben részesülő páciensekkel,
hanem olyanokkal, akik fekvőbeteg-ellátás keretében vesz- 207 egy … főiskolai hallgató egyszer … pisztolyt dugott a szájá-
nek részt neurorehabilitációs programban – azt mutatják, ba, és elsütötte … életben maradt, kigyógyult a betegségéből:
hogy egyes pácienseknél, akiknél a szélütés kognitív és moz- Associated Press, 1988. február 24. Idézi: J. L. Rapoport
40 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Feloldott agyi blokkok | 41

(1989): The boy who couldn’t stop washing. New York, E. P. kutatói felfedezték, hogy egyes gyerekeknél, akik addig sem-
Dutton, 8–9. mi jelét sem adták annak, hogy OCD-sek lennének, strepto-
209 • Az aggodalmak néha egészen bizarrak – és … érthetetle- coccusos torokgyulladás után teljesen váratlanul alakult ki ez
nek: Az, hogy egy OCD-ben szenvedő ember teljesen kép- a tünetegyüttes. Egy részük például kényszeres kézmosóvá
telen annak felismerésére, hogy félelmei eltúlzottak, csak vált. Az agyukról készült MRI-felvételek kimutatták, hogy
ritkán fordul elő, és az ilyen embernél az OCD-hez néha nucleus caudatusuk 24 százalékkal nagyobbra duzzadt a nor-
pszichózisközeli állapot vagy pszichotikus betegség is társul. málisnál. E gyerekeknél közönséges, A típusú Streptococcus-
210 Egy férjnek az lehet a kényszerképzete, hogy a körmein bo- fertőzés zajlott le, amelyet szervezetük immunrendszere le is
rotvapengék vannak: J. M. Schwartz–S. Begley (2002): The küzdött, ám eközben egy autoimmun betegség is kialakult
mind and the brain: Neuroplasticity and the power of mental force. náluk, és antitestjeik a kórokozók mellett saját szervezetü-
New York, ReganBooks/HarperCollins, 19. ket – pontosabban a nucleus caudatust – is megtámadták.
210 Schwartz … beszámolt egy férfiról, aki attól félt, hogy … ak- Az autoimmun betegségeket általában olyan gyógyszerekkel
kumulátorsavval fog érintkezni: id. mű, xxvii., 63. kezelik, amelyek elnyomják az immunrendszert, és „kimos-
212 Schwartz kifejlesztett egy hatékony … kezelést: J. M. Schwartz– sák” a testből az antitesteket. E kezelések hatására a gyerme-
B. Beyette (1996): Brain lock: Free yourself from obsessive-compulsive keknél is megszűnt az OCD. Néhány, már korábban is OCD-s
behavior. New York, ReganBooks/HarperCollins. gyermek állapota jelentősen romlott a Streptococcus-fertőzés
213 • Azt, hogy gondolataink kövessék egymást, … az úgyneve- hatására. Azt is megfigyelték, hogy a nucleus caudatus meg-
zett nucleus caudatus teszi lehetővé: A nucleus caudatus duzzadásának mértéke arányos az OCD súlyosságával.
közvetlenül a putamennek nevezett agyi terület mellett van, 214 az orbitofrontális kéreg és az övtekervény közti kapcsolat erős-
amely hasonló feladatot lát el: ez a mozgás „automatikus se- ségének a csökkentésével … normalizálja a nucleus caudatus
bességváltója”. A putamen rendezi össze az egyes mozdulato- működését: J. M. Schwartz–S. Begley (2002), 75.
kat folyamatos, automatikus mozdulatsorrá. Amikor a Hun- 215 a rendellenes, OCD-s agyról készült felvételeket nézegetik:
tington-kór következtében károsodik a putamen, a páciensek J. M. Schwartz–B. Beyette (1996).
nem képesek automatikusan áttérni egyik mozdulatról a 215 az úgynevezett expozíció és válaszgátlás … amellyel az
másikra. Minden egyes mozdulatukat tudatosan átgondolva OCD-s páciensek mintegy felénél érhető el bizonyos fokú
kell végezniük, különben megakadnak – ugyanolyan sok javulás: J. S. Abramowitz (2006): The psychological treat-
munkát igényel tőlük mindegyik, mint amikor legelőször ment of obsessive-compulsive disorder. In: Canadian Journal
végrehajtották. Minden mozgás – a fésülködés, a felkelés, of Psychiatry, 51. évf., 7. sz., 407–16., különösen 411., 415.
a telefon felvétele – állandó, tudatos odafigyelést igényel. J. 216 a páciensek 30 százaléka … elutasította ezt a kezelést: id.
J. Ratey–C. Johnson (1997): Shadow syndromes. New York, mű, 414.
Pantheon Books, 308–309. 216 Schwartz így vélekedik erről: „… A kognitív torzulás nem
214 • [Az OCD-t] okozhatják olyan gyulladások is, amelyek a szerves része a betegségnek”: J. M. Schwartz–S. Begley
nucleus caudatus megduzzadásával járnak: Az amerikai NIH (2002), 77.
42 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Fájdalom | 43

218 „A küzdelem célja … az, hogy ne adjuk át magunkat az 227 olyanokról, … akiket a húgyhólyagjuk eltávolítása után is
érzésnek”: J. M. Schwartz–B. Beyette (1996) 18. heves, fájdalmas vizelési inger kínzott: R. Melzack (1990);
218 • (Ha az illető képtelen ennyi ideig ellenállni, rövidebb idő is P. Wall (1999).
hasznos): Ha valaki fel akar emelni egy ötvenkilós súlyt, ne 227 • A normális, akut fájdalom sérülésre … figyelmeztet: A fáj-
várja, hogy elsőre sikerrel fog járni. Kisebb súllyal kell kez- dalom rendes körülmények között a bajok elkerülését szol-
deni, és apránként nehezíteni a feladatot. Így voltaképpen gálja. Ha belekortyolunk egy csésze forró kávéba, és meg-
egyszer sem sikerül felemelni az ötven kilót – egészen addig égetjük a nyelvünket, kisebb lesz a valószínűsége annak, hogy
a napig, amíg végül igen. A fejlődés azonban azokon a na- az esetleg további károsodást okozó italt lenyeljük. A fájda-
pokon zajlik, amikor erőfeszítést tesz. lomérzet képessége nélkül született gyerekek (veleszületett
analgézia) gyakran fiatalon halnak meg, méghozzá olyan
problémák miatt, amelyek eleinte nem is komolyak. Például
7. fejezet nem érzik, hogy nem volna szabad sérült lábízülettel járni,
Fájdalom s emiatt csontfertőzést kapnak, amibe aztán bele is halhatnak.
229 Ramachandrannak ez a Tom Sorenson esetében tett felfede-
226 A fantomvégtagokkal az a legnagyobb baj, hogy az amputá- zése: V. S. Ramachandran–D. Rogers-Ramachandran–M.
láson átesettek 95 százalékánál krónikus fantomfájdalmat is Stewart (1992): Perceptual correlates of massive cortical re-
okoznak: R. Melzack (1990): Phantom limbs and the con- organization. In: Science, 258. évf., 5085. sz., 1159–60.
cept of a neuromatrix. In: Trends in Neuroscience, 13. évf., 3. 229 agyi felvételek igazolták az összefüggést a bekövetkező plasz-
sz., 88–92.; P. Wall (1999): Pain: The science of suffering. Lon- tikus változás mértéke és az … érzett fantomfájdalom heves-
don, Weidenfeld & Nicholson. sége között: H. Flor–T. Elbert–S. Knecht–C. Wienbruch–C.
226 amely gyakran életük végéig elkíséri őket: P. Wall (1999), Pantev–N. Birbaumer–W. Larbig–E. Taub (1995): Phantom-
10. limb pain as a perceptual correlate of cortical reorganization
226 nőkről, akik szülési fájdalmakat éreztek méhük eltávolítása following arm amputation. In: Nature, 375. évf., 6531. sz.,
után is: T. L. Dorpat (1971): Phantom sensations of internal 482–84.
organs. In: Comprehensive Psychiatry, 12. évf., 27–35. 230 Úgy véli, … a megmaradó agyi térkép „szomjazza” a be-
226 emberekről, akik érezték a gyomorfekély fájdalmát, noha a fe- érkező ingereket: V. S. Ramachandran–S. Blakeslee (1998):
kélyt már kivágták: H. F. Gloyne, 1954. Psychosomatic as- Phantoms in the brain. New York, William Morrow. Továb-
pects of pain. In: Psychoanalytic Review, 41. évf., 135–59. bá: személyes közlés.
226 olyanokról, akiket végbelük eltávolítása után is krónikus … 230 Vajon előfordulhat-e az, jutott Ramachandran eszébe, hogy
aranyeres fájdalom gyötört: P. Ovesen–K. Kroner–J. Orns- ilyen keresztbe kötés esetén a megérintett ember fájdalmat vagy
holt–K. Bach (1991): Phantom-related phenomena after rec- meleget érez: V. S. Ramachandran–S. Blakeslee (1998), 33.
tal amputation: Prevalence and clinical characteristics. In: 231 • A Penfield-féle agytérképen a nemi szervek közvetlenül a
Pain, 44. évf., 289–91. lábfej mellett vannak: Martha Farah, a Pennsylvaniai Egye-
44 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Fájdalom | 45

tem munkatársa megjegyezte, hogy az összegömbölyödött 235 • az érző- és mozgatótérképek pedig normalizálódnak: Herta
magzat gyakran úgy fekszik az anyaméhben, hogy a lábait Flor, a Heidelbergi Egyetem munkatársa Ramachandran
keresztezi, és a nemi szervéhez húzza. Ily módon a lábfejek munkájából kiindulva tükörterápiával kezelte amputáción
és a nemi szervek egyidejűleg ingerlődnek, amikor egymás- átesett emberek fantomfájdalmát, és fMRI-felvételekkel
hoz érnek, és térképeik is egymás mellé kerülnek, mert az vizsgálta, mi történik a fejükben. Az amputált kéz érző- és
együtt aktiválódó idegsejtek összekapcsolódnak. mozgatótérképein eleinte semmilyen aktivitás nem volt ta-
232 Másokat a végtagban még az amputálás előtt érzett … fáj- pasztalható, ám a terápia előrehaladtával az érző térképek fo-
dalmai kísértenek – különösen akkor, ha a fájdalom az am- kozatosan újraaktivizálódtak. E vizsgálat eredményeit még
putáció idején is érezhető volt: J. Katz–R. Melzack (1990): nem publikálták, de egy cikk már beszámolt róluk: The Eco-
Pain „memories” in phantom limbs: Review and clinical nomist: Science and technology: A hall of mirrors; Phantom
observations. In: Pain, 43. évf., 319–36. limbs and chronic pain. 2006. július 22., 380. évf., 8487. sz., 88.
232 Előfordul, hogy az illető évtizedeken át fájdalommentes, az- 236 Marilyn Monroe például számos testi hibát vélt felfedezni
tán … a fájdalma újra aktiválódik: W. Noordenbos–P. Wall magán: S. Shaw–N. Rosten (1987): Marilyn among friends.
(1981): Implications of the failure of nerve resection and graft London, Bloomsbury, 16.
to cure chronic pain produced by nerve lesions. In: Journal 238 a fájdalomkutatás történetének talán leg fontosabb cikkét:
of Neurology, Neurosurgery and Psychiatry, 44. évf., 1068–73. R. Melzack–P. Wall (1965): Pain mechanisms: A new theory.
233 • a képzelt összeszorítás viszont azért idézi fel a fájdalmat, In: Science, 150. évf., 3699. sz., 971–79.
mert az emlékezetben a maximális összehúzódáshoz fájda- 238 • az agy … folyamatosan szabályozza az általunk érzett fáj-
lom társul: Mivel a fantom illuzórikus, az összehúzódás fáj- dalomjelzéseket: A tudósok most úgy gondolják, hogy az
dalmától szenvedő ember nem tudja a valósággal szembe- agyban számos, a fájdalomra reagáló régió van – ez az úgy-
síteni az összehúzódást fájdalommal társító memóriát. Így nevezett fájdalommátrix –, például a talamusz, a szomato-
tehát megreked a múltban. Ronald Melzack ötlete: R. Mel- szenzoros kéreg, az insula, az övtekervény elülső része és
zack (1990). mások.
235 nagyjából a fele jelezte, hogy megszűnt a fantomfájdalom: 238 a súlyos sebesültek 70 százaléka állította, hogy nincsenek fáj-
V. S. Ramachandran–D. Rogers-Ramachandran (1996): dalmai: H. Beecher tanulmánya, idézi P. Wall (1999).
Synaesthesia in phantom limbs induced with mirrors. In: 238 • agyuk ilyenkor becsukja a kaput, hogy a bajba jutott katona
Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences, 263. évf., arra figyelhessen, miként juthat biztonságba: A jelenséget
1369. sz., 377–86. nagyon sokan láthatták 1981-ben azon a felvételen, amelyen
235 Az fMRI-felvételek arról tanúskodnak, hogy e pácienseknél egy merénylő egy 9 mm-es pisztollyal mellbe lőtte Ronald
az állapot javulásával … megáll az amputációval együtt járó Reagan elnököt. Reagan csak állt ott, és semmit sem érzett.
zsugorodás: P. Giraux–A. Sirigu (2003): Illusory movements Sem ő, sem az elnököt azonnal és cseppet sem fi noman az
of the paralyzed limb restore motor cortex activity. In: autójába tuszkoló testőrök nem tudták, hogy megsebesült.
NeuroImage, 20. sz., 5107–11. Reagan a CBS dokumentumfi lmjében így beszélt erről:
46 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Fäjdalom | 47

„Azelőtt sohasem lőttek meg, kivéve persze a fi lmekben. 241 • milyen módszer lenne alkalmasabb a mozdulat megakadá-
Az ember ott mindig úgy tesz, mintha fájna, de most már lyozására annál, hogy az agy már a mozgatóparancs kiadá-
tudom, hogy ez nem feltétlenül igaz.” Id. mű (1999). sakor fájdalmat kelt: A Ramachandran által leírt esetekben
239 a placebohatás működésekor az agy „lehalkítja” a fájdalomra a krónikus fájdalom és a patológiás végtagóvás azért fordult
érzékeny területeit: T. D. Wager–J. K. Rilling–E. E. Smith–A. elő, mert a mozdulat mozgatóparancsa közvetlenül a fájda-
Sokolik–K. L. Casey–R. J. Davidson–S. M. Kosslyn–R. M. lomközponthoz kapcsolódott, így már a mozgás gondolata
Rose–J. D. Cohen (2004): Placebo-induced changes in fMRI is megelőző óvást és fájdalmat váltott ki. Azt hiszem, a meg-
in the anticipation and experience of pain. In: Science, 303. előző óváshoz és fájdalomhoz hasonló jelenség lehet az is,
évf., 5661. sz., 1162–67. amikor az emberek bűntudatot éreznek valami rossz dolog
239 fájdalomrendszerünk neuronjai sokkal plasztikusabbak: R. miatt, noha csak elképzelték azt. A tiltott dolog mozgatópa-
Melzack–T. J. Coderre–A. L. Vaccarino–J. Katz (1999): Pain rancsa közvetlenül a szorongásközponthoz kapcsolódik, így
and neuro-plasticity. In: J. Grafman–Y. Christen (szerk.): gyötrő érzést vált ki, még mielőtt ténylegesen is megtennék
Neuronal plasticity: Building a bridge from the laboratory to the cli- azt a bizonyos dolgot. Ha így van, akkor a bűntudat a hely-
nic. Berlin, Springer-Verlag, 35–52. telen cselekedetek megelőzésében is segít, és nem csak arra
239 • krónikus sérülés hatására a fájdalomrendszer sejtjei köny- való, hogy utólag rosszul érezzük magunkat.
nyebben fognak aktiválódni – vagyis az illető túlérzékennyé 241 Egy kísérletben – a kutatócsoport tagja volt Patrick Wall is:
válhat a fájdalomra: A túlérzékenységet először felvetette: C. S. McCabe–R. C. Haigh–E. E J. Ring–P. W. Halligan–P.
J. MacKenzie (1893): Some points bearing on the association D. Wall–D. R. Black (2003): A controlled pilot study of the
of sensory disorders and visceral diseases. In: Brain, 16. évf., utility of mirror visual feedback in the treatment of complex
321–54. regional pain syndrome (type 1). In: Rheumatology, 42. évf.,
239 A térképeknek megnőhet az érzőmezeje … ami … fokozza a 97–101. A komplex regionális fájdalom szindrómát tanulmá-
fájdalom iránti érzékenységet: R. Melzack–T. J. Coderre–A. nyozták, amelyhez többféle szindróma is tartozik – például
L. Vaccarino–J. Katz (1999), 37. a reflex szimpatikus disztrófia, a kauzalgia és az algodisztrófia.
239 az egyik térképbe érkező fájdalomjelzések „átcsordulhatnak” 242 Az ausztrál G. L. Moseley úgy gondolta: G. L. Moseley
a szomszédos fájdalomtérképekbe, ami „kisugárzó fájdal- (2004): Graded motor imagery is effective for long-standing
mat” okoz: R. Melzack–T. J. Coderre–A. L. Vaccarino–J. complex regional pain syndrome: A randomised controlled
Katz (1999), 46. trial. In: Pain, 108. évf., 192–98.
240 „A fájdalom egy, az élőlény egészségi állapotáról szóló véle- 243 A műtét utáni fantomfájdalmak minimális mértékűre csök-
mény”: V. S. Ramachandran–S. Blakeslee (1998), 54. kenthetők, ha a páciens … érzéstelenítőszereket kap, még az
240 vajon nem alkalmazhatná-e a [tükördobozos] módszert egy altatás előtt: S. Bach–M. E Noreng–N. U. Tjellden, 1988.
valódi végtag krónikus fájdalmának a kezelésére is: V. S. Phantom limb pain in amputees during the fi rst twelve
Ramachandran (2003): The emerging mind: The Reith lectures. months following limb amputation, after preoperative lum-
2003. London, Profi le Books, 18–20. bar epidural blockade. In: Pain, 33. évf., 297–301.; Z. Selt-
48 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások

zer–B. Z. Beilen–R. Ginzburg–Y. Paran–T. Shimko (1991): 8. fejezet


The role of injury discharge in the induction of neuropathic Képzelet
pain behavior in rats. In: Pain, 46. évf., 327–36.; P. M.
Dougherty–C. J. Garrison–S. M. Carlton (1992): Differen- 245 • A változó mágneses mező elektromos áramot indukál körü-
tial influence of local anesthesia upon two models of experi- lötte: Michael Faraday még a 19. században fedezte fel, hogy
mentally induced peripheral mononeuropathy in rats. In: a változó mágneses mező elektromos áramot indukálhat.
Brain Research, 570. évf., 109–15. 246 Valamely agyi terület feladatának a meghatározásához: A.
243 • a nemcsak a műtét után, hanem már előtte is alkalmazott Pascual-Leone–F. Tarazona–J. Keenan–J. M. Tormos–R.
fájdalomcsillapítók meggátolják az agy fájdalomtérképének Hamilton–M. D. Catala (1999): Transcranial magnetic stim-
plasztikus változását: R. Melzack–T. J. Coderre–A. L. ulation and neuro-plasticity. In: Neuropsychologia, 37. évf.,
Vaccarino–J. Katz (1999): 35–52., 43–45; Herta Flor ugyan- 207–17.
ennek a gondolatmenetnek az alapján igyekezett csökken- 247 ismétlődő TMS: A. Pascual-Leone–J. Valls-Sole–E. M.
teni az amputáción áteső páciensek posztoperatív fájdalmát Wassermann–M. Hallet (1994): Responses to rapid-rate trans-
a Memantine nevű gyógyszer adagolásával. Ramachandran cranial magnetic stimulation of the human motor cortex.
azon elképzelése alapján, hogy a fantomfájdalom a rend- In: Brain, 117. évf., 847–58.
szerben rögzült emlék, a Memantine segítségével blokkol- 247 Pascual-Leone csoportja mutatta ki elsőként, hogy az rTMS
ja az emlékek kialakulásához szükséges fehérjék aktivitását. az ilyen súlyosan depressziós páciensek kezelésében is haté-
Azt tapasztalta, hogy a gyógyszer akkor hat, ha a műtét előtt kony lehet: A. Pascual-Leone–B. Rubio–E. Pallardo–M.
vagy az azt követő négy hétben alkalmazzák. Erről szintén D. Catala (1996): Rapid-rate transcranial stimulation of left
a The Economist említett számában (2006) esik szó. dorsolateral prefrontal cortex in drug-resistant depression.
243 a tükrös doboz … hatásos – például a szélütéses páciensek In: Lancet, 348. évf., 9022. sz., 233–37.
lábának bénulása esetén: E. L. Altschuler–S. B. Wisdom–L. 247 • rTMS-sel, amelynek ráadásul a mellékhatása is kevesebb:
Stone–C. Foster–D. Galasko–D. M. E. Llewellyn–V. S. Az elektrokonvulzív terápiával (ECT) ellentétben a TMS-
Ramachandran (1999): Rehabilitation of hemiparesis after hez nem kell elaltatni a pácienst, és rohamot sem idéznek
stroke with a mirror. Lancet, 353. évf., 9169. sz., 2035–36. elő nála. Kevesebb a rövid távú kognitív mellékhatás, pél-
243 a tükörterápia sok segítséget nyújtott egy ... páciensnek, ami- dául az emlékezetzavar is.
kor egy, a Taubéhoz hasonló módszerrel végzett kezelésre ké- 247 Az új készségek elsajátításának módját úgy tanulmányozta,
szítették fel: K. Sathian–A. I. Greenspan–S. L. Wolf (2000): hogy … Braille-olvasást tanuló vak emberek agyáról készített
Doing it with mirrors: A case study of a novel approach to térképeket: A. Pascual-Leone–R. Hamilton–J. M. Tormos–J.
neurorehabilitation. In: Neurorehabilitation and Neural Repair, P. Keenan–M. D. Catala (1999): Neuroplasticity in the
14. évf., 1. sz., 73–76. adjustment to blindness. In: J. Grafman–Y. Christen (szerk.):
Neuronal plasticity: Building a bridge from the laboratory to the cli-
nic. New York, Springer Verlag, 94–108., különösen 97.
50 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Képzelet | 51

248 • Amikor Pascual-Leone a motoros kérget térképezte: csekély ütődés fizikai mozgás formájában halad végig az ide-
A motoros kéreg térképezéséhez Pascual-Leone a kéreg egy geken, és érzékelési benyomást okoz. Ugyanez történik ak-
részét ingerelte, megfigyelte, melyik izom mozdul meg, és kor is, magyarázta, amikor fény éri a szemet – a fény „ütése”
feljegyezte, majd a TMS „lapátját” 1 centiméterrel arrébb „mozgást” vált ki az idegekben. Egyébként az az elképzelés,
vitte az alany fején. Megfigyelte, hogy a stimuláció ugyan- hogy a mozgások egészen az idegrendszerünk belsejéig ha-
azt az izmot mozdítja-e meg, vagy egy másikat. Az érzőtér- tolnak, ma is él a nyelvünkben, hiszen „benyomásokról”
kép méretének meghatározásához megérintette az alany uj- beszélünk – és a benyomásokat általában valamilyen mozgó
jainak hegyét, és megkérdezte, érzi-e az érintést. Ezután be- erő behatása okozza. Hobbes meghatározása szerint a kép-
kapcsolta a TMS-készüléket, és ellenőrizte, hogy sikerült-e zelet „semmi más, csupán múló érzékelés”. Így amikor lá-
blokkolnia az érzést. Ha sikerült, akkor tudta, hogy az agy- tunk valamit, szemünket behunyva továbbra is magunk elé
ban blokkolt terület az érzőkéreghez tartozott. Abból, hogy tudjuk képzelni azt, ámde jóval halványabban, mivel már
mennyi TMS-re volt szükség az érintésérzet blokkolásához, „múlóban” van. Azzal érvelt, hogy amikor egy olyan külö-
hozzávetőleges képet kapott az érzőtérkép nagyságáról is. nös dolgot képzelünk el, mint, mondjuk, egy kentaur, egy-
Ha csak nagy intenzitású stimulációval sikerült blokkolni szerűen két képet kombinálunk: egy ember és egy ló képét
az érzést, az azt jelentette, hogy az ujjhegyet az agykéregben egyesítjük.
jelentős területek reprezentálják. Ekkor a TMS-lapátot a Hobbes elképzelése, hogy az idegekben érintés, fény,
koponya egy másik pontjára vitte, hogy meghatározza a tér- hang és más ingerek hatására mozgás fut végig, a maga ko-
kép pontos határait. A. Pascual-Leone–E. Torres (1993): Plas- rában – amikor az elektromosságról még semmit sem tud-
ticity of the sensorimotor cortex representation of the read- tak – valójában nem is volt rossz ötlet, mivel helyesen érzett
ing fi nger in Braille readers. In: Brain, 116. évf., 39–52.; A. rá, hogy az idegek valamiféle fi zikai energiát továbbítanak
Pascual-Leone–R. Hamilton–J. M. Tormos–J. P. Keenan–M. az agyba. (Talán Galileitől is kapott segítséget, ugyanis egy
D. Catala (1999), 94–108. itáliai útja során felkereste őt.) Valószínűleg Galilei javasla-
250 • gondolataink képesek átalakítani az agy szerkezetét: Annak tára, az elme és az érzékelés megértéséhez is a nagy tudós
az elképzelésnek az alapjait, hogy a gondolatok megváltoz- fizikai mozgástörvényeit próbálta alkalmazni.
tathatják az agy anyagi szerkezetét, vagy ötszáz éve fektette Hobbes azon állítása, hogy a képzelet „csupán múló érzé-
le Thomas Hobbes (1588–1679), majd Alexander Bain fi lo- kelés”, szintén rendkívül bölcsnek bizonyult. A PET-felvé-
zófus, Sigmund Freud és a neuroanatómus Santiago Ramon telek ugyanis arról tanúskodnak, hogy az elképzelt vizuá lis
y Cajal fejlesztette tovább. képeket ugyanazok a látóközpontok hozzák létre, amelyek
Hobbes úgy vélte, képzeletünk kapcsolatban áll az ér- a külső ingerek hatására valódi képet állítanak elő.
zékeléssel, továbbá az érzékelés fi zikai változásokat okoz az Hobbes materialista volt: úgy vélte, hogy az idegrend-
agyban. T. Hobbes (1651/1968): Leviathan. London, Penguin, szer, az agy és az elme mind egyazon elv alapján működnek,
85–88. Lásd még De Corpore (A testről) című művét is. El- ezért nem okozott számára elvi nehézséget annak elgondo-
képzelése az volt, hogy amikor megérintenek valakit, ez a lása sem, hogyan idézhetnek elő a gondolatok változásokat
52 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Képzelet | 53

az idegekben. Elképzelésével nem értett egyet kortársa, René goristák ujjait vezérlik: S. Ramon y Cajal így írt: „A zon-
Descartes, aki azt tartotta, hogy az agy és az elme teljesen gorista munkája utánozhatatlan a képzetlen ember számára,
eltérő törvények szerint működnek. Az elme, vagy ahogy mivel az új képességek elsajátításához sokévi szellemi és fizi-
néha nevezte, a lélek, anyagtalan gondolatokkal foglalkozik, kai gyakorlás szükséges. E bonyolult jelenség teljes megér-
és nem követi azokat a fi zikai törvényeket, mint az anyagi téséhez el kell fogadnunk, hogy a meglévő organikus pályák
agy. Létezésünk alapja ez a kettősség, és Descartes követőit megerősödése mellett újak is létrejönnek, mégpedig a dend-
ezért nevezik „dualistáknak”. Ámde a francia fi lozófus kép- ritfák és idegvégződések elágazásai és progresszív növekedé-
telen volt hihető magyarázatot adni arra, miként befolyásol- se révén… Ez a fejlődés a gyakorlás hatására következik be,
hatja az anyagtalan elme az anyagi agyat. A következő száza- míg az agy nem dolgoztatott részeiben leáll, és talán vissza
dokban a tudósok legtöbbje Descartes-ot követte, és emiatt is fordul.” S. Ramon y Cajal (1904): Textura del sistema nervi-
lehetetlennek tűnt az az elképzelés, hogy egy gondolat meg- oso del hombre y de los sertebrados. Idézi: A. Pascual-Leone (2001):
változtathatja az agy fizikai szerkezetét. The brain that plays music and is changed by it. In: R.
Kétszáz évvel később, 1873-ban Alexander Bain fi lozó- Zatorre–I. Peretz (szerk.): The biological foundations of music.
fus vitte tovább Hobbes ötletét, amikor felvetette, hogy va- New York, Annals of the New York Academy of Sciences,
lahányszor egy gondolat, emlék, szokás vagy ötlet merül fel 315–29., különösen 316.
bennünk, az agyban „növekedés megy végbe a sejtek csat- 251 A képzeletet vizsgáló kísérletek tulajdonképpen igen egysze-
lakozásaiban”. A. Bain (1873): Mind and body: The theories of rűek voltak: A. Pascual-Leone–N. Dang–L. G. Cohen–J. P.
their relation. London, Henry S. King. A gondolatok meg- Brasil-Neto–A. Cammarota–M. Hallett (1995): Modulation
változtatják a később szinapszisoknak elnevezett sejtkapcso- of muscle responses evoked by transcranial magnetic stimu-
latokat. Ezután Freud a saját idegrendszeri kutatásai alapján lation during the acquisition of new fi ne motor skills. In:
hozzátette, hogy a „képzelet” is megváltoztatja az idegsejtek Journal of Neurophysiology, 74. évf., 3. sz., 1037–45., különö-
kapcsolatait. sen 1041.
Santiago Ramon y Cajal spanyol neuroanatómus 1904- 252 Glenn Gould … többnyire szellemi gyakorlatokkal készült
ben azon tűnődött, hogy nemcsak a mozgás, hanem a szel- fel: B. Monsaingeon (1983): Écrits/Glenn Gould, vol. 1, Le
lemi gyakorlatok is változásokat okoznak ezekben a hálóza- dernier puritain. Paris–Fayard; J. DesCoteaux–H. Leclere
tokban. Lásd alább és a szövegben. (1995): Learning surgical technical skills. In: Canadian Jour-
250 „A gondolkodás szerve … képlékeny, és jól irányzott szelle- nal of Surgery, 38. évf., 1. sz., 33–38.
mi gyakorlatokkal tökéletesíthető”: S. Ramon y Cajal (1894) 253 Rüdiger Gamm … német fi atalember … számológéppé fej-
The Croonian lecture: La fine structure des centres nerveux. lesztette magát: M. Pesenti–L. Zago–F. Crivello–E. Mel-
In: Proceedings of the Royal Society of London. 55. évf., 444–68., let–D. Samson–B. Duroux–X. Seron–B. Mazoyer–N. Tzou-
különösen 467–68. rio-Mazoyer (2001): Mental calculation in a prodigy is
250 • Volt egy megérzése is, miszerint ez a folyamat különösen sustained by right prefrontal and medial temporal areas.
erőteljes lehet azokban az idegsejtekben, amelyek a … zon- In: Nature Neuroscience, 4. évf., 1. sz., 103–7.
54 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Képzelet | 55

254 Amikor az ember becsukja a szemét, és maga elé képzel egy … 255 Miguel Nicolelis és John Chapin viselkedési kísérletet kezd-
a betűt: E. R. Kandel–J. H. Schwartz–T. M. Jessell (szerk.) tek a Duke Egyetemen azzal a céllal, hogy megtanulják ol-
(2000): Principles of Neural Science, 4th ed. New York, McGraw- vasni egy állat gondolatait: M. A. L. Nicolelis–J. K. Chapin
Hill, 394.; M. J. Farah–F. Peronnet–L. L. Weisberg–M. Mon- (2002): Controlling robots with the mind. In: Scientific Ame-
heit (1990): Brain activity underlying visual imagery: Event- rican, október, 47–53.
related potentials during mental image generation. In: Journal 257 A csoport azóta több majmot is megtanított arra, hogy csak
of Cognitive Neuroscience, 1. évf., 302–16.; S. M. Kosslyn–N. M. a gondolataik segítségével mozgassák a robotkart: J. M. Car-
Alpert–W. L. Thompson–V. Maljkovic–S. B. Weise–C. F. mena–M. A. Lebedev–R. E. Crist–J. E. O’Doherty–D. M.
Chabris–S. E. Hamilton–S. L. Rauch–F. S. Buonanno (1993): Santucci–D. F. Dimitrov–P. G. Patil–C. S. Henriquez–M.
Visual mental imagery activates topographically organized A. L. Nicolelis (2003): Learning to control a brainmachine
visual cortex: PET investigations. In: Journal of Cognitive interface for reaching and grasping by primates. In: PLOS
Neuroscience, 5. évf., 263–87. A következő cikk azonban ki- Biology, 1. évf., 2. sz., 193–208.
vételt jelent, mert nem talál bizonyítékot arra, hogy az elsőd- 257 • Négynapi gyakorlás után már képes volt mozgatni a kur-
leges látókéreg a vizuális képzelet során aktivizálódna. P. E. zort a képernyőn … pusztán a gondolataival: L. R. Hoch-
Roland–B. Gulyas (1994): Visual imagery and visual repre- berg–M. D. Serruya–G. M. Friehs–J. A. Mukand–M. Sa-
sentation. In: Trends in Neurosciences, 17. évf., 7. sz., 281–87. leh–A. H. Caplan–A. Branner–D. Chen–R. D. Penn–J. P.
254 cselekvéskor és annak elképzelésekor jelentős mértékben az Donoghue (2006): Neuronal ensemble control of prosthetic
agy ugyanazon részei aktivizálódnak: K. M. Stephan–G. devices by a human with tetraplegia. In: Nature, 442. évf.,
R. Fink–R. E. Passingham–D. Silbersweig–A. O. Ceballos- 7099. sz., 164–71.; A. Pollack (2006): Paralyzed man uses
Baumann–C. D. Frith–R. S. J. Frackowiak (1995): Func- thoughts to move cursor. New York Times, július 13., címlap.
tional anatomy of mental representation of upper extremity Ezen áttörés után Donoghue Mijail D. Serruyával közösen
movements in healthy subjects. In: Journal of Neurophysiology, rhesusmajmokat tanított meg arra, hogy a gondolataikkal
73. évf., 1. sz., 373–86. mozgassák a kurzort – s ehhez csupán hat idegsejtet hasz-
254 Azoknál … akik … csak elképzelték, hogy gyakorlatokat náltak. M. D. Serruya–N. G. Hatsopoulos–L. Paninski–M.
végeznek, 22 százalékos erősödés volt mérhető: G. Yue–K. J. R. Fellows–J. P. Donoghue, 2002. Brain-machine interface:
Cole (1992): Strength increases from the motor program: Instant neural control of a movement signal. In: Nature, 416.
Comparison of training with maximal voluntary and imag- évf., 6877. sz., 141–42.
ined muscle contractions. In: Journal of Neurophysiology, 67. 258 Egyes tudósok a mikroelektródáknál kevésbé invazív jellegű
évf., 5. sz., 1114–23. … technika kifejlesztésén munkálkodnak: A. Kübler–B.
255 E [gondolatolvasó] készülékek kifejlesztése több egyszerű lé- Kotchoubey–T. Hinterberger–N. Ghanayim–J. Perel mou-
pésben történt: J. K. Chapin (2004): Using multi-neuron pop- ter–M. Schauer–C. Fritsch–E. Taub–N. Birbaumer (1999):
ulation recordings for neural prosthetics. In: Nature Neuro- The thought translation device: A neuro-physiological
science, 7. évf., 5. sz., 452–55. approach to communication in total motor paralysis. In:
56 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Képzelet | 57

Experimental Brain Research, 124. évf., 223–32.; N. Birbau- segítségét veheti igénybe: Az érzékek és az agy efféle mani-
mer–N. Ghanayim–T. Hinterberger–I. Iversen–B. Kotchou- pulációja nem olyan ritka. Edmund Carpenter antropológus,
bey–A. Kübler–J. Perelmouter–E. Taub–H. Flor (1999): aki Marshall McLuhannel (lásd az 1. függeléket) is együtt-
A spelling device for the paralyzed. In: Nature, 398. évf., működött, megállapította: „Minden kultúrának megvan a
6725. sz., 297–98. maga sajátos érzékprofi lja, például a bennszülött kultúrák
258 A jobbkezesek többsége úgy találja, hogy mentális bal keze a hangok maximalizálása céljából minimalizálják a látás sze-
lassabb: J. Decety–F. Michel (1989): Comparative analysis repét. A táncost ezért sok esetben szándékosan megvakítják.
of actual and mental movement times in two graphic tasks. Máskor szándékosan tapinthatóbbá teszik a hangokat, ezért
In: Brain and Cognition, 11. évf., 87–97.; J. Decety (1996): Do énekléskor bedugják a fülüket. A különböző kultúrák vizs-
imagined and executed actions share the same neural sub- gálatakor kiderül, hogy mindenhol csinálnak efféléket. Ha
strate? In: Cognitive Brain Research, 3. évf., 87–93.; J. Decety bemegyünk egy képtárba, ott a felirat: »Hozzányúlni tilos!«
(1999): The perception of action: Its putative effect on neural A hangversenyen sokan becsukják a szemüket. A könyvtár-
plasticity. In: J. Grafman–Y. Christen (szerk.), 109–30. ban az olvasási élmény maximalizálása érdekében csendet
258 szélütésen átesett vagy … Parkinson-kórban szenvedő pácien- kérnek.” A McLuhan’s Wake (2002 – A cím Joyce: Finnegan’s
seken végzett vizsgálatokban Decety meg figyelte, hogy a be- Wake, azaz Finnegan ébredése című könyvére utal) című fi lm-
tegségtől érintett végtag mozgatását tovább tartott elképzelni, ből. Írta David Sobelman, rendezte Kevin McMahon. Na-
mint az ép végtagét: Elemzi M. Jeannerod–J. Decety (1995): tional Film Board of Canada, section Voices, interjú Edmund
Mental motor imagery: A window into the representational Carpenterrel.
stages of action. In: Current Opinion in Neurobiology, 5. évf., 265 • a Descartes által benne elhelyezett anyagtalan, szellemhez
727–32. hasonló lélek: Vannak, akik szerint Descartes talán maga
258 • a cselekvés elképzelése és a végrehajtás lelassulásának az sem hitt abban az elképzelésében, hogy a racionális lélek nem
az oka, hogy mindkettőt az agy egyazon mozgatóprogramja fi zikai dolog, s csak azért mondta ezt, hogy ne sértse meg
irányítja: Decety azt is kimutatta, hogy amikor az ember azt a katolikus egyházat. Az egyház természetfeletti jelenség-
képzeli, hogy nehéz teherrel gyalogol, aktivizálódik a vegeta- nek tekintette a lelket, amely nem lehet fizikai, mivel halha-
tív idegrendszere – például gyorsul a légzése és a szívverése. tatlan, s túléli a halált és a fizikai testet.
262 Pascual-Leone Roy Hamiltonnal együttműködve … egy … Descartes is tagja volt annak a mozgalomnak, amely úgy
elméletet vetett fel: A. Pascual-Leone–R. Hamilton (2001): kívánta forradalmasítani az emberiséget, hogy a modern
The metamodal organization of the brain. In: C. Casano- tudomány segítségével magyaráz meg minden élőt, ám e
va–M. Ptito (szerk.): Progress in Brain Research, Vol. 134. San munkája miatt közvetlen konfl iktusba került az egyházzal.
Diego, CA, Elsevier Science, 427–45. Az egyháznak ugyanis megvolt a maga saját magyarázata
264 • Ha valakinek olyan, rendkívül nehéz … feladatot adnak, a természetről, az életről, a testről, az agyról és az elméről.
mint Homérosz Iliászának … megtanulása, akkor lehet, Descartes-nak jó oka volt az óvatosságra: Galileinek még
hogy jó, ha beköti a szemét – ezzel ugyanis … operátorok az inkvizíció által használt kínzóeszközöket is megmutatták,
58 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások

amikor úgy tűnt, a fizikai világra vonatkozó megfigyelései 9. fejezet


ellent fognak mondani az egyház tanításainak. Ezt megtud- Szellemekből ősök
ván Descartes úgy határozott, hogy írásai egy jelentős részét
inkább nem adja közre. A későbbi években is gyakran csak 270 [Kandel] mutatta ki elsőként, hogy az egyes idegsejtek szer-
egyetlen lépéssel tudott az üldözői előtt járni, akik ateizmus- kezete tanulás közben megváltozik: E. R. Kandel (2003):
sal vádolták. Élete utolsó tizenhárom esztendejében huszon- The molecular biology of memory storage: A dialog be-
négy különböző helyen lakott. tween genes and synapses. In H. Jörnvall (szerk.): Nobel Lec-
Descartes célzásokat ejtett el arra vonatkozóan, hogy tures, Physiology or Medicine, 1996–2000. Szingapúr, World
nem mindig pontosan azt írta le, amit gondolt, és hogy fi- Scientific Publishing Co., 402. Vagy: http://nobelprize.
gyelembe vette a politikai realitásokat is. Egy helyen így írt: org/nobel_prizes/medicine/laureates/2000/kandel-lecture.
„Oly módon fogalmaztam meg bölcseletemet, hogy az sen- html.
kit se döbbentsen meg, és mindenhol befogadható legyen.” 271 Kandel remélte, hogy sikerül elcsípnie egy tanult választ az
R. Descartes (1596–1659): Oeuvres. C. Adam–P. Tannery idegsejtek lehető legkisebb csoportjában: E. R. Kandel (2006):
(szerk., 1910): Párizs, L. Cerf, 5:159. Sírfeliratául egy Ovi- In search of memory: The emergence of a new science of mind.
dius-idézetet választott: „Bene qui latuit, bene vixit”, azaz New York, W. W. Norton & Co., 166.
„Aki jól rejtőzött, jól élt”. Lásd még A. R. Damasio (1994): 271 Ez volt az első bizonyíték arra, hogy a tanulás az idegsejtek
Descartes’ error: Emotion, reason and the human brain. New York, közti kapcsolatok neuroplasztikus megerősödéséhez vezet:
G. P. Putnam’s Sons. E. R. Kandel (1983): From metapsychology to molecular
265 A plaszticitás … kizárólag a változó gondolatokkal teli elme biology: Explorations into the nature of anxiety. In: Ameri-
sajátja volt, nem pedig az agyé: C. Clemente (1976): Changes can Journal of Psychiatry, 140. évf., 10. sz., 1277–93., külö-
in afferent connections following brain injury. In: G. M. nösen 1285.
Austin (szerk.): Contemporary aspects of cerebrovascular disease. 271 Amikor a csigáknál létrejött a tanult félelem, a preszinaptikus
Dallas, TX, Professional Information Library, 60–93. idegsejtek nagyobb mennyiségű kémiai hírvivő anyagot bo-
266 • Bár még ki kell derítenünk, pontosan hogyan változtat- csátottak a szinapszisba: id. mű; E. R. Kandel (2003) 405.
ják meg a gondolatok az agy szerkezetét: Jeffrey Schwartz, 272 • a csigák is megtaníthatók arra, hogy egy inger ártalmatlan:
az agyblokk-kezelés feltalálója olyan elméletet javasolt, amely Egy inger ártalmatlanságának a megszokását habituációnak
kvantummechanikai alapokon ad egy lehetséges magyaráza- nevezik. Valamennyien alkalmazzuk, például olyankor, ami-
tot az idegi struktúrák szellemi tevékenységek okozta meg- kor megtanuljuk kizárni a háttérzajt.
változására. Ennek értékeléséhez a szakértelmem nem ele- 272 • végül azt is igazolta, hogy a csigák képesek összefüggést
gendő. In: J. M. Schwartz–S. Begley (2002): The mind and the találni két különböző esemény között, és hogy eközben az
brain: Neuroplasticity and the power of mental force. New York, idegrendszerük is megváltozik: Amit Kandel szemléltetett,
ReganBooks/HarperCollins. az valójában a klasszikus pavlovi kondicionálás idegi megfe-
lelője. A bemutató döntő fontosságú volt a kutató számára.
60 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Szellemekből ősök | 61

Arisztotelész, a brit empiristák és Freud mind azt hirdették, 273 • Kandel úgy véli, hogy amikor a pszichoterápia megváltoz-
hogy a tanulás és az emlékezet alapja az, hogy az elme az tatja az embereket, akkor „azt valószínűleg a tanulás segít-
általunk megtapasztalt eseményeket, gondolatokat és inge- ségével teszi, vagyis azzal, hogy változást okoz a gének ki-
reket társítja. A klasszikus kondicionálást, azaz a tanulásnak fejeződésében”: E. R. Kandel (1998): A new intellectual
azt a formáját, amelyben valamely élőlényt (embert vagy ál- framework for psychiatry. In: American Journal of Psychiatry,
latot) két inger kapcsolatba hozására tanítanak meg, Pavlov 155. évf., 4. sz., 457–69. különösen 460. Hasonlóan gondol-
fedezte fel. Jellegzetes példa az, amikor egy állatot ártalmat- kozva Joseph LeDoux idegrendszer-kutató úgy vélekedett,
lan ingernek tesznek ki, például csengőhangot hall, majd hogy a pszichiátriai betegségek a különböző régiók és funk-
rögtön utána egy kellemetlen inger éri, például áramütés, és ciók szinapszisai közötti téves kapcsolódási szindrómának is
ez többször is megismétlődik. Az állat így hamar megtanul- tekinthetők, és hogy „ha a kapcsolódásokat megváltoztató
ja, hogy pusztán a csengő hangjára is félelemmel reagáljon. élmények megbonthatják az ént, akkor az olyan élmények,
272 • az idegsejtekben bekövetkezett változások akár három hétig amelyek kapcsolatokat hoznak létre, újítanak vagy változ-
is fennmaradtak: E. R. Kandel–J. H. Schwartz–T. M. Jessel tatnak meg, feltehetően újra is építhetik”. J. LeDoux (2002):
(2000): Principles of neural science. 4. kiadás, New York, The synaptic self: How our brains become who we are. New York,
McGraw-Hill, 1250. A tanulási hatással kapcsolatban azt is Viking, 307.
megállapították, hogy ha a csigát egymás után negyvenszer 274 a beszélgetős gyógymód azért hatásos, mert egyenesen „az ideg-
éri enyhe inger, az így kialakuló habituáció egy napig tart. sejtekhez beszélnek”: S. C. Vaughan (1997): The talking cure:
Ha viszont négy napon át napi tízszer érte ugyanez az inger, The science behind psychotherapy. New York, Grosset/Putnam.
a hatás hetekig megmaradt. A tanulás megfelelő elosztása 274 „Még ma, több mint hatvan év elteltével is úgy emlékszem
tehát kulcsfontosságú tényező a hosszú távú memória kiala- a Kristályéjszakára, mintha tegnap történt volna”: E. R.
kulása szempontjából. E. R. Kandel (2006), 193. Kandel (2001): Autobiography. In: T. Frängsmyr (szerk.):
272 megismerjék azokat a molekulákat, amelyek a csigák hosszú Les Prix Nobel: The Nobel Prizes 2000. Stockholm: The No-
távú emlékeinek kialakításában játszanak szerepet: E. R. bel Foundation. vagy http://nobelprize.org/nobelprizes/
Kandel–J. H. Schwartz–T. M. Jessel (2000): 1254. medicine/laureates/2000/kandel-autobio.html.
272 ahhoz, hogy a rövid távú emlékek hosszú távúakká váljanak, 275 Azért vonzódott a pszichoanalízishez, … mert úgy vélte, hogy
a sejtben egy újfajta fehérjének kell termelődnie: E. R. Kan- „messze az alkotja a legegységesebb, legérdekesebb és leg-
del (2006), 241. részletesebb képet az emberi elméről”: E. R. Kandel (2000):
273 • az adott idegsejt szinaptikus kapcsolatainak száma 1300- Autobiography.
ról 2700-ra nőhet: Ez Craig Baily és Mary Chen munkája 275 hogyan válhatott egy … ország … „alapvetően megosztottá”:
volt. Ha ugyanaz a sejt habituáció révén hosszú távú em- id. mű.
lékek tárolásában vett részt, kapcsolatainak száma 1300-ról 275 • Freud … laboratóriumi idegkutatóként kezdte, ám mivel
800-ra csökkent, és ebből csak mintegy 100 volt aktív. Id. nem volt elég pénze e munka folytatására: Kiváló képességei
mű, 214. ellenére Freud nem haladt felfelé a Bécsi Egyetem ranglét-
62 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Szellemekből ősök | 63

ráján – részben a gondolatai, részben pedig zsidósága miatt. Conflict and culture. New York, Alfred A. Knopf, 221–34.
1885-ben kapott magántanári kinevezést, de csak tizenhét A Tervezetet csak 1954-ben publikálták, alig hat évvel az
év múlva lett professzor, holott a két kinevezés között álta- előtt, hogy Kandel próbálkozni kezdett a tanulás szinapszi-
lában csak nyolc év telt el. Ráadásul ott volt a családja is, sok megváltozását okozó hatásának a kimutatásával. (A Ter-
amelyet el kellett tartania. P. Gay (1988): Freud: A life for our vezetről bővebben lásd P. Amacher [1965]: Freud’s neurological
time. New York, W. W. Norton & Co., 138–39. education and its influence on psychoanalytic theory. New York,
276 első tudományos igényű írása az afáziáról … szólt: S. Freud International Universities Press, 57–59.; S. Freud, [1895/1954]:
(1891): Zur Auffassung der Aphasien: Eine kritische Studie. (An- 319., 338.; K. H. Pribram–M. M. Gill [1976]: Freud’s “Pro-
golul: On aphasia: A critical study. New York, International ject” re-assessed: Preface to contemporary cognitive theory and neuro-
Universities Press.) psychology. New York, Basic Books, 62–66., 80.) Kandel
276 Freud 1895-ben készült el az Egy pszichológia tervezete tudott Santiago Ramon y Cajal 1894-es felvetéséről is, mi-
című művével: Freud írásának eredeti címe Entwurf einer szerint a mentális tevékenység erősítheti az idegsejtek közti
Psychologie volt. Sokáig kéziratban maradt, és nyomtatásban kapcsolatokat, vagy új kapcsolatok kialakulásához vezethet.
csak halála után, először angol fordításban jelent meg, Project Cajal így írt: „A mentális gyakorlatok fokozottabb fejlődésre
for a Scientifi c Psychology (1895) címmel. In: Freud, S., 1953– késztetik az agy használt részeiben a protoplazmikus appará-
1974, S. E. Vol. I. ([1886–1899]: Pre-Psycho-Analytic Publica- tust és az idegi kapcsolódásokat. Ily módon a már meglévő,
tions and Unpublished Drafts), 283–397. sejtcsoportok közötti kapcsolatok a végelágazások számának
276 • amelyet még ma is csodálnak kifinomultságáért: Csodálói sokasodása miatt megerősödnek… De a meglévő kapcsola-
között van mások között Karl Pribram és a Nobel-díjas Ge- tok új kapcsolódások kialakulásával és bővülésével is erő-
rald Edelman is. södhetnek.” S. Ramon y Cajal (1894): The Croonian lec-
276 • Freud elsőként kidolgozott plaszticitásteóriája az együtt ture: La fine structure des centres nerveux. In: Proceedings of
kisülő idegsejtek összekapcsolódásának törvénye volt: Nem the Royal Society of London, 55. évf., 444–68., különösen 466.
véletlen, hogy Freud korának leegyszerűsített lokalizációs 277 • minden mentális asszociációnk … a memóriarendszerek-
elvét elvetve plasztikus elképzeléseket dolgozott ki. Miután ben kialakult kapcsolatok kifejeződései: Az emlékhálózatok
kijelentette, hogy az agy új feladatok tanulásakor a külön- és az idegi hálózatok kapcsolata magától értetődő. A témá-
böző részein lévő idegsejtek új módokon való összekapcso- ról bővebben lásd: M. F. Reiser (1984): Mind, brain, body:
lásával hoz létre új rendszereket, át kellett gondolnia, ho- Toward a convergence of psychoanalysis and neurobiology. New
gyan is történhet ez a neuronok szintjén, és hogyan hathat York, Basic Books, 67.
az emlékezetre, illetve az egyéb szellemi funkciókra. Lénye- 277 • Az egyidejűség okozta társulás törvénye … kapcsolatot te-
gében dinamikusabb képet alkotott az agyról, amely azután remt az idegsejthálózatok változása és az emlékhálózatok
ösztönzően hatott Lurija munkájára és a neuropszichológia változása között: A Tervezetben például az érintkezési gátak,
megszületésére is. S. Freud (1891); O. Sacks (1998): The other azaz a szinapszisok ismertetése után Freud a memória meg-
road: Freud as neurologist. In: M. S. Roth (szerk.): Freud: vitatásával folytatja, és így ír: „Az idegszövet egyik fontos
64 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Szellemekből ősök | 65

jellemzője az emlékezet: vagyis az a képesség, hogy egyedi 279 a jobb agyfélteke … lehetővé teszi számunkra … az arckife-
események hatására is maradandóan megváltozhat.” S. Freud jezések leolvasását, és segít kapcsolatot teremtenünk mások-
(1895/1954), 299.; K. H. Pribram–M. M. Gill (1976): 64–68. kal: A. N. Schore (2005): A neuropsychoanalytic view-
277 • Freud második, plaszticitással kapcsolatos elképzelése: Freud point: Commentary on a paper by Steven H. Knoblauch.
ezt írta: „A szexuális ösztönöket jellemzi plaszticitásuk, In: Psychoanalytic Dialogues, 15. évf., 6. sz., 829–54.
vagyis azon képességük, hogy céljaikat megváltoztathatják; 279 Ez a félteke vesz részt a beszéd … zenei elemeinek … feldolgo-
jellemzi továbbá őket az, hogy egyik ösztönkielégü lést egy zásában: J. S. Sieratzki–B. Woll (1996): Why do mothers cradle
másik helyettesíti, valamint, hogy felfüggeszthetők.” Sig- babies on their left? In: Lancet, 347. évf., 9017. sz., 1746–48.
mund Freud: Újabb előadások a lélekelemzésről. Filum Kiadó, 280 létünk első három évében a jobb agyfélteke dominál: A. N.
Bp., 1999, 110. Schore (2005): Back to basics: Attachment, affect regula-
277 ami e kritikus időszakok alatt történik, egészen rendkívüli tion, and the developing right brain: Linking developmental
hatással van arra, … hogyan leszünk képesek szeretni és kap- neuro-science to pediatrics. In: Pediatrics in Review, 26. évf.,
csolatokat teremteni: A. N. Schore (1994): Affect regulation and 6. sz., 204–17.
the origin of the self: The neurobiology of emotional development. 280 Az agyi felvételek tanúsága szerint … az anya alapvetően
Hillsdale, NJ, Lawrence Erlbaum Associates; A. N. Schore nem verbálisan kommunikál: főként a jobb agyféltekéjét hasz-
(2003): Affect dysregulation and disorders of the self. New York, nálja, hogy kapcsolatot teremtsen gyermeke jobb agyfélte-
W. W. Norton & Co.; A. N. Schore (2003): Affect regulation kéjével: A. N. Schore (2005): A neuropsychoanalytic viewpoint.
and the repair of the self. New York, W. W. Norton & Co. 280 ezalatt fejlődik ki a jobb homloklebeny egyik kulcsfontosságú
278 Freud 1896-ban azt írta, hogy az emléknyomokon … újra- területe, és ekkor formálódnak azok az idegi hálózatok, ame-
íródnak: J. M. Masson (ford. és szerk., 1985): The complete lyek lehetővé teszik a kisgyermekek számára az emberi kötő-
letters of Sigmund Freud to Wilhelm Fliess. Cambridge, MA, dések fenntartását és az érzelmeken való uralkodást: A. N.
Harvard University Press, 207. Schore (1994).
278 ami „minden tekintetben hasonló ahhoz a folyamathoz, 280 • jobb orbitofrontális rendszer: Teljes neve „a prefrontá-
ahogyan a nemzetek legendákat kreálnak korai történelmük- lis kéreg jobb orbitális területe”.
ről”:. S. Freud (1909): Megjegyzések egy kényszerneuroti- 281 Ha mások nem tudnak segíteni … akkor egyfajta „önszabá-
kus esetről. [A „Patkányember”.] In: A Patkányember. Klini- lyozást” tanul meg: A. N. Schore (2005). Személyes közlés.
kai esettanulmányok. Cserépfalvi, Bp., 1993. 282 René Spitz … árvaházakban és az anyjuk által börtönben fel-
278 Ahhoz, hogy az emlékek megváltozzanak, … tudatosaknak nevelt csecsemőket hasonlította össze: R. Spitz (1965): The
kell lenniük, … amint azt az idegkutatók azóta már be is first year of life: A psychoanalytic study of normal and deviant de-
bizonyították: E Levin (2003): Psyche and brain: The biology of velopment of object relations. New York, International Univer-
talking cures. Madison, CT, International Universities Press. sities Press.
279 A jobb agyfélteke éppen túl van egy gyors ütemű fejlődési fá- 282 „Az élet első 2-3 évében a kisgyermek elsősorban a procedu-
zison: A. N. Schore (1994). rális memória rendszereire hagyatkozik”: E. R. Kandel (1999):
66 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Szellemekből ősök | 67

Biology and the future of psychoanalysis: A new intellectual oda, ahol addig raktározódtak, újra meg kell erősíteni őket,
framework for psychiatry revisited. In: American Journal of és új fehérjéket kell előállítani. Ez egyik oka lehet annak,
Psychiatry, 156. évf., 4. sz., 505–24. miért idézhet elő pszichikai változásokat a traumák felidézése
283 • Segít idő és hely szerint rendszerezni az emlékeinket: vagy az átvitel ismétlése: az emlékeket újra aktivizálni kell
A hippocampusnak a térbeli szervezésben is szerepe van, és ahhoz, hogy idegi kapcsolataik megváltozhassanak, így újra
talán ezért segít kontextusba helyezni explicit emlékeinket, átíródhassanak, és maguk is módosuljanak. K. Nader–G. E.
ami megkönnyíti a felidézésüket. Ez azonban csak speku- Schafe–J. E. LeDoux (2000): Fear memories require protein
láció. A Hippocampus című szaklap egy nemrég megjelent synthesis in the amygdala for reconsol-idation after retrieval.
számában több cikk is foglalkozik a kérdéssel. Lásd J. R. In: Nature, 406. évf., 6797. sz., 722–26.; J. Debiec–J. E. Le-
Manns–H. Eichenbaum (2006): Evolution of declarative Doux–K. Nader (2002): Cellular and systems reconsolida-
memory. In: Hippocampus, 16. évf., 795–808. tion in the hippocampus. In: Neuron, 36. évf., 3. sz., 527–38.
287 • L.-nek egyre többször volt lehetősége újraélni anyja kere- 288 „Immár nem kétséges, hogy a pszichoterápia kimutatható
sésének távoli emlékeit, amelyek eddig az időbe fagyva … változásokat idézhet elő az agyban”: A. Etkin–C. Pitten-
léteztek: A gondolat, hogy a traumatikus múlt egy képe az ger–H. J. Polan–E. R. Kandel (2005): Toward a neurobi-
elmébe dermedhet, és a trauma óta változatlan maradhat, ology of psychotherapy: Basic science and clinical applica-
nem is különbözik nagyon attól, ami azokkal a páciensek- tions. In: Journal of Neuropsychiatry and Clinical Neurosciences,
kel történik, akiknek sérült végtagjait begipszelik, majd az 17. évf., 145–58.
amputációt követően fantomfájdalmakat tapasztalnak (lásd 288 Amikor a páciensek újraélik traumájukat, … csökken a …
a 7. fejezetet). Mivel a szülő már nincs jelen, a gyermek nem prefrontális és homloklebeny vérellátása: S. L. Rauch–B. A.
használhatja arra, hogy a tőle kapott visszajelzések alapján van der Kolk–R. E. Fisler–N. M. Alpert–S. P. Orr–C. R.
módosítsa a róla kialakított mentális képet. Az egészen ko- Savage–A. J. Fischman–M. A. Jenike–R. K. Pitman (1996):
rai gyermekkorban elveszített szülő képe ugyanúgy kísért- A symptom provocation study of PTSD using PET and
heti a gyermeket, ahogyan a fantomfájdalom teszi, s néha script-driven imagery. In: Archives of General Psychiatry, 53.
kifejezett jelenlétként tapasztalják meg, amely kiszámítha- évf., 5. sz., 380–87.
tatlanul és kellemetlenül tolakodhat elő életük bármely pil- 288 „a beszélgetéses gyógymód célja … az, hogy megnövelje a pre-
lanatában. frontális lebenyek funkcionális hatáskörét”: M. Solms–O.
288 • a pozitív kötődések a jelek szerint azzal segítik elő a neuro- Turnbull (2002): The brain and the inner world. New York,
plasztikus változásokat, hogy … megszüntetnek bizonyos Other Press, 287.
meglévő idegi kapcsolatokat: A McGill Egyetem munkatár- 288 • Egy vizsgálat, amelyet interperszonális pszichoterápiával
sa, Karim Nader nemrégiben – részben Kandel munkájára … kezelt depressziós pácienseken végeztek: Dr. Myrna Weiss-
építve – kimutatta, hogy az emlékek aktivizálódásukkor man, az interperszonális pszichoterápia kidolgozója e mun-
labilis állapotba kerülnek, s ilyenkor megváltoztathatók. kát a depresszió rizikótényezőinek a felülvizsgálatával végez-
Pontosabban mielőtt a felidézett emlékek visszakerülnének te, de hatással volt rá két pszichoanalitikus is, John Bowlby
68 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Szellemekből ősök | 69

és Harry Stack Sullivan, akik főként azzal foglalkoztak, ho- tázia szülötte volt is, aligha tekinthető vágyai kivetülésé-
gyan hatnak a kapcsolatok és a veszteségek a pszichére. nek – számára rendkívül fájdalmas élmény volt, és semmi
(Személyes közlés.) Az interperszonális pszichoterápiával és esetre sem a valóság holmi mágikus tagadása, mivel beigazo-
változással foglalkozó tanulmány: A. L. Brody–S. Saxena–P. lódott, hogy ott volt a virrasztáson. Amint azt ebben a feje-
Stoessel–L. A. Gillies–L. A. Fairbanks–S. Alborzian–M. E. zetben (és a következő jegyzetekben) láthatjuk, a kutatások
Phelps–S. C. Huang–H. M. Wu–M. L. Ho–M. K. Ho–S. szerint egyes huszonhat hónapos gyermekek már képesek
C. Au–K. Maidment–L. R. Baxter, 2001: Regional brain bizonyos explicit emlékek elraktározására.
metabolic changes in patients with major depression treated Az élet nagy traumáinak kettős hatása lehet az emlékeket
with either paroxetine or interpersonal therapy: Preliminary kialakító hippocampusra, mutat rá Yoram Yovell izraeli pszi-
fi ndings. In: Archives of General Psychiatry, 58. évf., 7. sz., choanalitikus és pszichiáter, aki Kandel laboratóriumában
631–40. Egy másik, depressziós pácienseken végzett vizs- is dolgozott. A felszabaduló glükokortikoidok miatt az em-
gálat azt mutatta ki, hogy a kognitív viselkedésterápia – ez lékek töredezettek lesznek. A stresszes események során fel-
a kezelési módszer a depresszió során jelentkező túlzottan szabaduló adrenalin és noradrenalin hatására viszont „vaku-
negatív gondolkozást korrigálja – szintén a prefrontális le- szerű” emlékek, azaz igen elevenen élő, explicit emlékek
benyek normalizálása által hat. K. Goldapple–Z. Segal–C. őrződnek meg. Valószínűleg ez az oka annak, hogy akik va-
Garson–M. Lau–P. Bieling–S. Kennedy–H. Mayberg (2004): lamilyen traumát éltek át, azoknak az eset bizonyos aspektu-
Modulation of cortical-limbic pathways in major depression. sairól rendkívül pontos emlékei vannak, más elemeire viszont
In: Archives of General Psychiatry, 61. évf., 1. sz., 34–41. csak hiányosan emlékeznek. Halott édesanyja látványa igen
288 Újabb, szorongásos pánikbeteg páciensekről készült fMRI- könnyen alakíthatott ki ilyen vakuszerű emléket L.-ben.
felvételek pedig azt mutatták, hogy a pszichoanalitikus te- Végső soron L. úr megfontolt kijelentése a legtalálóbb:
rápia hatására csökkent limbikus rendszerük hajlama arra, a nyitott koporsó képe mint „emlék” villant az eszébe, de a
hogy … aktivizálódjon: M. E. Beutel (2006): Functional neu- mondatot „azt hiszem”-mel kezdte. Lásd: Y. Yovell (2000):
roimaging and psychoanalytic psychotherapy – Can it contribute From hysteria to posttraumatic stress disorder. In: Journal of
to our understanding of processes of change? Előadás: Arnold Neuro-Psychoanalysis, 2. évf., 171–81.; L. Cahill–B. Prins–M.
Pfeffer Center for Neuro-Psychoanalysis at the New York Weber–J. L. McGaugh (1994): β-Adrenergic activation and
Psychoanalytic Institute, Neuro-Psychoanalysis Lecture memory for emotional events. In: Nature, 371. évf., 6499.
Series. Október 7. sz., 702–4.
292 • Talán arra az emlékre reagáltam így, hogy anyám mellett 293 újabb vizsgálatok … kimutatták, hogy az életük első és má-
virrasztottak a nyitott koporsónál: Egyesek megkérdőjelez- sodik évében járó kisgyermekek is képesek megőrizni bizo-
hetik, hogy L. úr anyja siratására vonatkozó emléke valódi nyos tények és események emlékét, köztük a traumatikusakat
emlék volt-e, vagy csupán vágyálom arra, hogy emlékez- is: P. J. Bauer (2005): Developments in declarative memory:
zen. Ha csupán vágy szülte képzelgés volt, akkor sem tudta Decreasing susceptibility to storage failure over the second
felidézni az analízis megkezdésekor. De még ha csak a fan- year of life. In: Psychological Neuroscience, 16. évf., 1. sz., 41–
70 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Szellemekből ősök | 71

47.; P. J. Bauer–S. S. Wewerka (1995): One- to two-year- 293 gyerekek képesek megjegyezni emlékeket abból az időszakból,
olds’ recall of events: The more expressed, the more im- amikor még nem tudnak beszélni, … beszélhetnek is ezekről
pressed. In: Journal of Experimental Child Psychology, 59. évf., az emlékekről: T. J. Gaensbauer (2002), 265.
475–96.; T. J. Gaensbauer (2002): Representations of trau- 293 • visszatérő álma: L. úr visszatérő álma – „Keresek valamit,
ma in infancy: Clinical and theoretical implications for the az elveszett dolog talán az én részem, de nem biztos… Ha
understanding of early memory. In: Infant Mental Health megtalálom, akkor tudni fogom, hogy az az” – tökéletesen
Journal, 23. évf., 3. sz., 259–77.; L. C. Terr (2003): „Wild jelezte, hogy gond van az emlékezetével és emlékei felidé-
child”: How three principles of healing organized 12 years zésével. Tudta, hogy egyedül képtelen lesz felidézni, mi ve-
of psychotherapy. In: Journal of the American Academy of Child szett el, de azt is tudta, hogy ha elé tennék, akkor felismer-
and Adolescent Psychiatry, 42. évf., 12. sz., 1401–1409.; T. J. né, hiszen a felismerés az emlékezésnek még a felidézésnél is
Gaensbauer (2005): „Wild child” and declarative memory. alapvetőbb formája. Ebben az értelemben álma jóslata pon-
In: Journal of the Academy of Child and Adolescent Psychiatry, tosnak bizonyult, mert amikor végre megtalálta azt, amit
44. évf., 7. sz., 627–28. keresett, akkor valóban felismerte – még ha ez lénye legmé-
293 • Noha az explicit memóriarendszer az első években nem kü- lyéig ható megrázkódatás volt is a számára.
lönösebben erős, … kutatás[ok] szerint … kisgyermekek- 294 • Az ilyen, kedvező irányba fejlődő álomsorozat az elme és az
ben is működik: Azért becsültük alá a kisgyermekek tények- agy fokozatos változását jelzi … az idegi hálózatoknak bi-
re és eseményekre vonatkozó explicit memóriarendszerének zonyos asszociációkat el kell „veszíteniük”: A Nobel-díjas
fejlődését, mert ezt a memóriarendszert általában kérdések Francis Crick és Graeme Mitchison vetették fel, hogy álmo-
feltevésével vizsgáljuk, amelyekre szavakkal válaszolnak. dás közben egyfajta „fordított tanulás” zajlik, mivel az álmodó
A beszélni még nem nagyon tudó kisgyermekek természete- agy egyik feladata a perceptuális emlékezet kialakítása során
sen nem árulhatják el nekünk, hogy tudatosan fel tudnak-e megtanult felesleges képek elfelejtése. F. Crick–G. Mitchi-
idézni egy bizonyos eseményt. A kutatóknak azonban nem- son (1983): The function of dream sleep. In: Nature, 304. évf
rég sikerült módszereket találniuk e gyermekek tesztelésére 5922. sz., 111–14. Lásd még: G. Christos (2003): Memory and
is: elérték, hogy rúgjanak egyet, ha felismerik az események dreams: The creative mind. New Brunswick, NJ, Rutgers Uni-
ismétlődését, és emlékeznek rájuk. C. Rovee-Collier (1997): versity Press. Modelljük szerint „azért álmodunk, hogy felejt-
Dissociations in infant memory: Rethinking the develop- sünk”. Logikus dolog, hogy ha az álmodó agy megpróbálja
ment of implicit and explicit memory. In: Psychological Re- osztályozni az eseményeket és képeket, talál köztük olyanokat,
view, 104. évf., 3. sz., 467–98.; C. Rovee-Collier (1999): amelyek fontosak és megjegyzésre érdemesek, és jóval több
The development of infant memory. In: Current Directions olyat is, amelyek nyugodtan elfelejthetők. Az elmélet előnye,
in Psychological Neuroscience, 8. évf., 3. sz., 80–85. hogy magyarázatot ad arra, miért felejtjük el az álmainkat.
293 A kisgyerekek vissza tudnak emlékezni életük első néhány Arra viszont nehezen tud választ adni, hogy miért tanulha-
évének eseményeire, ha emlékeztetik őket rájuk: C. Rovee- tunk olyan sokat az álmokból, vagy hogy miért jelentkeztek
Collier (1999). azok a makacs, poszttraumatikus, visszatérő álmok L.-nél.
72 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Szellemekből ősök | 73

294 • A … legújabb agyi felvételek arról tanúskodnak, hogy ami- A ténylegesen észlelt események tehát viszonyulnak egy-
kor álmodunk: Az álmok gyakran kuszák és nehezen érthe- máshoz, és ha ez megtörténik, megjelenhetnek az elvontabb
tők, mert ilyenkor egyes magasabb rendű mentális funkciók gondolatok és jelentések is.
nem úgy működnek, mint az ébrenlét alatt. Allen Braun, Freud azt mondta, hogy a hallucinációk és az álmok alatt
az amerikai Országos Egészségügyi Intézet kutatója a mary- az elme regrediál. Ezalatt azt értette, hogy a képeket vissza-
landi Bethesdában pozitronemissziós tomográf (PET-) felvé- felé, fordított sorrendben dolgozza fel. Nem a külvilágból
telekkel mérte álmodó alanyok agyi aktivitását. Kimutatta, származó észlelésekkel kezdi, hogy aztán azokból alkosson
hogy a limbikus rendszer néven ismert terület – amely az ér- absztrakt gondolatokat, hanem a saját absztrakt gondolata-
zelmek, a szexuális, túlélési és agresszív ösztönök, valamint inkból indul ki, amelyek azután konkrét és gyakran vizuális
az emberek közti kötődések feldolgozásában vesz részt – igen módon ábrázolódnak, mintha csak a világban történő, ott
aktív. A gyönyörkereséssel (erről már volt szó a 4. fejezetben, észlelt jelenségek lennének.
a gyönyörrendszerekkel összefüggésben) kapcsolatban álló Allen Braun az álmodók agyáról készített felvételekkel
ventrális-tegmentális terület szintén aktivizálódik. A célok kimutatta, hogy ilyenkor az agynak azok a részei, ahová el-
eléréséért és a fegyelmezettségért, a kielégülés elodázásá- sőként érkezik a vizuális bemenet – az elsődleges vizuális
ért és a késztetések megfékezéséért felelős prefrontális kéreg területek –, kikapcsolódnak. A különféle vizuális bemene-
aktivitása viszont alacsonyabb. teket (pl. színek, mozgás) dolgokká integráló másodlagos
Mivel az agy érzelmi és ösztönös funkciókért felelős ré- vizuális területek viszont nagyon is aktívak. Álmainkban
szei bekapcsolt, a késztetéseinket szabályozó területek pedig tehát olyan képek jelennek meg, amelyek nem a külvilág-
viszonylag gátolt állapotban vannak, nem csoda, hogy az ból, hanem belőlünk származnak, és amelyeket halluciná-
éberen általában elfojtott vagy nem is tudatosuló vágyak és ciókként élünk át. Ez összhangban áll azzal a feltevéssel is,
késztetések nagyobb valószínűséggel fejeződnek ki álmaink- hogy álmunkban fordított sorrendben zajlik az észlelés fel-
ban, amint azt Freud és előtte már Platón is megállapította. dolgozása.
De miért hallucinációk azok az álmok, amelyekben meg Az igazi álomértelmezés a hallucinációs álombeli észlelé-
nem történő dolgokat élünk át valósként? Amikor ébren va- sekkel kezdi, amelyek bizarrnak és egymással össze nem füg-
gyunk, elsősorban az érzékeinken keresztül állunk kapcso- gőnek tűnnek, majd visszafelé haladva követi őket nyomon
latban a világgal. A látás bemenete a szemen át érkezik, a re- az őket létrehozó, absztraktabb álombeli gondolatokig.
tinától az agy elsődleges vizuális területe közvetlenül kapja Mark Solms neurológus, pszichoanalitikus szélütéses pá-
a bemenetet. Ezután a másodlagos vizuális terület feldolgoz- cienseken végzett vizsgálatai sok mindent megvilágítanak az
za a színeket és mozgásokat, és azonosítja a dolgokat. Végül álmokkal kapcsolatban. A szakember e személyekkel együtt
a perceptuális feldolgozás „futószalagján” még később követ- dolgozva kimutatta, hogy az álmok nem pusztán zavaros vi-
kező, harmadlagos terület (a nyakszirt, a halánték- és a fali zuális képekből állnak, hanem gondolkozásból. Olyan pá-
lebenyek találkozásánál) egyesíti ezeket a vizuális észlelése- ciensekkel foglalkozott, akiknél az agy egyik, a vizuális képek
ket, és relációba helyezi őket más érzékszervek észleléseivel. előállításáért felelős területe sérült meg. E személyek ébren
74 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Szellemekből ősök | 75

az irreminiszcencia néven ismert neurológiai szindrómában neuro-psychoanalysis. New York, Karnac; M. Solms–O. Turn-
szenvednek, s emiatt nem képesek gondolatban teljes vizuá- bull (2002), 209–10.
lis képeket összeállítani. Az egyik nő például, akinek szélüté- 294 hogy az alvás segít a tanult dolgok rögzítésében és az emlé-
se ezt a területet érintette, családtagjai arcát nem volt képes kezésben, s plasztikus változást idéz elő: R. Stickgold–J.
felismerni, a hangjukat viszont igen. Mint azt Solms kide- A. Hobson–R. Fosse–M. Fosse (2001): Sleep, learning, and
rítette, ez a nő álmaiban csak hangokat hallott, képeket nem dreams: Off-line memory reprocessing. In: Science, 294. évf.,
látott; más szóval nem vizuálisan álmodott. 5544. sz., 1052–57.
Egy másik, hasonló hiányossággal élő páciens, akinek da- 294 Ha napközben megtanulunk, mondjuk, egy készséget, más-
ganat miatt kellett eltávolítani agya egy részét, a következő nap ügyesebbek leszünk benne, amennyiben az éjjel egy jót
álomról számolt be: „Anyám és egy másik hölgy fognak le aludtunk: id. mű.
engem.” Amikor Solms megkérdezte, honnan tudja ezt, hi- 295 az alvás fokozza a neuroplaszticitást a kritikus időszakban:
szen nem láthatta őket, a férfi azt felelte: „Egyszerűen csak M. G. Frank–N. R Issa–M. R Stryker (2001): Sleep enhan-
tudtam.” Majd elmondta, hogy tisztán érezte, ahogyan le- ces plasticity in the developing visual cortex. In: Neuron,
fogják. Elmondása szerint a műtét óta csak „gondolkozó” 30. évf., 1. sz., 275–87.
álmai voltak. Ez arra utal, hogy az álmok képei mögött va- 295 milyen hatása van az alvás REM szakaszának a kismacs-
lamiféle gondolkozás is zajlik. kákra és azok agyi szerkezetére: G. A. Marks–J. P. Shaff-
De mi a helyzet azokkal a páciensekkel, akiknél az agy rey–A. Oksenberg–S. G. Speciale–H. P. Roffwarg (1995):
harmadlagos, az absztrakt gondolatok előállításáért felelős A functional role for REM sleep in brain maturation. In:
része károsodott? Freud úgy vélte, az agynak pontosan ez Behavioral Brain Research, 69. évf., 1–11.
a része generálja az álmokat. Solms azt találta, hogy ha az 295 a REM alvás különösen fontos az érzelmi emlékek megőrzé-
absztrakt gondolatokért felelős harmadlagos területek sé- séhez: U. Wagner–S. Gais–J. Born (2001): Emotional mem-
rülnek meg, akkor megszűnnek az álmok. Ez a régió tehát ory formation is enhanced across sleep intervals with high
nyilvánvalóan kulcsfontosságú szerepet játszik az álmok lét- amounts of rapid eye movement. In: Learning and Memory,
rehozásában. Solms elmélete szerint az álmokat általában 8. évf., 112–19.
azért nehéz megérteni, mert az absztrakt gondolatok vizuá- 295 • a REM alvás … fontos … ahhoz, hogy a hippocampus az
lisan jelenítődnek meg. Hogy ez miként történhet? Klini- előző nap elraktározott rövid távú emlékeket hosszú távúakká
kailag gyakran az derül ki, hogy a „Különleges vagyok, és alakítsa át: Álmunkban a hippocampus együttműködik az
rám nem vonatkoznak azok a szabályok, amelyeket mások- agykéreggel, hogy előállítsák a hosszú távú emlékeket.
nak be kell tartania” jellegű absztrakt gondolat vizuális ki- Ha az embernek éber állapotban észlelési élménye van,
fejeződése a „Repülök!” lehet. A „Lelkem mélyén attól fé- az az agykéregben regisztrálódik. Barátunk látványa bekap-
lek, hogy az ambícióim ellenőrizhetetlenné váltak” absztrakt csolja látókérgünk sejtjeit, hangja aktivizálja hallókérgünk
gondolata a kivégzett Mussolinit ábrázoló álomban ölthet neuronjait, és amikor összeölelkezünk, érző és mozgató te-
testet. K. Kaplan-Solms–M. Solms (2002): Clinical studies in rületek jönnek működésbe. Bekapcsolódik az érzelmeket
76 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Szellemekből ősök | 77

kezelő limbikus rendszerünk is. E különféle területek mind az éjszakai alvás során mindig az aznapi friss élményeket dol-
egyszerre küldik jelsoraikat, s az ember rájön, hogy a barátját gozták fel, majd fokozatosan összevetették azokat korábbi
látja. E jelzések egyszerre továbbítódnak a hippocampusba, tapasztalataival, hogy megállapítsák, melyekhez lehet hoz-
ahol rövid ideig tárolódnak, s közben „összekapcsolódnak”. zákapcsolni és így megőrizni őket. S. R. Palombo (1978):
(Ez az oka annak, hogy amikor eszünkbe jut egy beszélgetés Dreaming and memory: A new information-processing model. New
a barátunkkal, automatikusan megjelenik előttünk az arca.) York, Basic Books.
Ha a barát látványa fontos esemény, a hippocampus rövid távú 296 • [a] korai stresszhatások egész hátralevő életükre hajlamossá
emlékből hosszú távú explicit emlékké alakítja át. Az az em- teszik az anya nélkül maradt állatokat a stresszel összefüggő
lék azonban már nem a hippocampusban tárolódik, hanem betegségekre: Seymour Levine pszichológus azt találta, hogy
visszakerül a kéregbe, ahonnan érkezett, és azok a kortikális az anyjuktól elszakított patkánykölykök azonnal tiltakozni
hálózatok tárolják el, amelyek az eredeti képet, hangot stb. kezdenek, hangos kiáltásokat hallatnak, és kitartóan keresik
előállították. Az emlékezet tehát az agyban nagy területen anyjukat, amíg meg nem jelennek rajtuk a beletörődés jelei.
oszlik el. Szívritmusuk és testhőmérsékletük lecsökken, és az éber-
A tudósok ma már mérni is tudják a hippocampus és az ségük is romlik, akárcsak a Spitz által megfigyelt gyerekek
agykéreg által aktív állapotban kibocsátott agyhullámokat. ébersége, akik közönyösnek és elérhetetlennek tűntek, te-
Megvizsgálták, hogy alvás közben pontosan mikor aktivizá- kintetük pedig a távolba révedt. Levine ezután felfedezte,
lódnak ezek a területek, és érdekes elképzeléssel álltak elő. hogy agyukban stresszreakció indult be, aminek hatására nagy
A REM alvás idején az agykéreg a hippocampusba tölti le mennyiségű glükokortikoid, azaz stresszhormon szabadult fel.
a jeleit. Amikor nem a REM alvás fázisa zajlik, a hippocam- E stresszhormonok rövid távon hasznosak a szervezetnek,
pus, miután feldolgozta ezeket a rövid távú emlékeket, vissza- mivel a szívritmus növelésével és az izmok vérellátásának ja-
tölti őket a kéregbe, ahol azután hosszú távú emlékek formá- vításával felkészítik a vészhelyzetekre. Ha azonban többször
jában maradnak meg. Elképzelhető, hogy álmunkban olykor egymás után szabadulnak fel, stresszel összefüggő betegsé-
a tudatunkig is eljut a kéreg különböző részeiből a hippo- get okozhatnak, és idő előtt kimeríthetik a szervezetet.
campusba letöltődő élménymorzsák némelyike. R. Stick- Michael Meaney, Paul Plotsky és mások nemrég végzett
gold–J. A. Hobson–R. Fosse–M. Fosse, 2001. kutatásaik során azt találták, hogy ha a kölyköket két héten
Ezeket a közelmúltbéli eredményeket egy figyelemre mél- át napi három–hat órára szakították el az anyjuktól, az anyák
tó tanulmányban már az 1970-es években előre jelezte dr. hamarosan elhagyták őket, a kölyköknél pedig nagyobb
Stanley Palombo, akihez pszichoanalízisre járt egy, az édes- mennyiségben szabadultak fel glükokortikoid stresszhor mo-
apját nem sokkal korábban elvesztett páciens. A vizsgálat nok – s ez az állapot egészen a felnőttkorig tartott. A korai
részeként a páciens az egyes pszichoanalitikai foglalkozások traumáknak életre szóló hatásuk lehet, áldozataikat később
között egy-egy éjszakát egy alváskutató laboratóriumban jóval könnyebben lehet stresszhelyzetbe hozni.
töltött: minden REM-ciklus végén felébresztették, és leje- Ha a kölyköket életük első két hetében csak rövid idő-
gyezték az álmait. Palombo felfedezte, hogy a páciens álmai szakokra távolították el az anyjuk mellől, akkor a szokásos
78 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Szellemekből ősök | 79

kiáltásokat hallatták, mire odasietett az anyjuk, és az átla- H. Aitken–S. Bhatnagar–R. M. Sapolsky (1991): Postnatal
gosnál hosszabb ideig nyalogatta őket, s a tőle el nem szakí- handling attenuates certain neuroendocrine, anatomical and
tott kölykökhöz képest többet tisztogatta és cipelte e kicsi- cognitive dysfunctions associated with aging in female rats.
ket. Az anyai reakció hatásaként az állat egész hátralevő életére In: Neurobiology of Aging, 12. évf., 31–38.
kihatóan csökkentette a glükokortikoid-felszabadítási hajlamot, 296 a gyermekkori bántalmazásokon átesett személyeknél egé-
a stresszel összefüggő betegségek kialakulásának a valószínű- szen a felnőttkorig megmaradó glükokortikoid szuperérzé-
ségét és a félelemérzetet. Ilyen nagy a jó anyai gondoskodás kenység jelei figyelhetők meg: C. Heim–D. J. Newport–R.
hatalma a kritikus időszakban. Ez az egész életen át tartó Bonsall–A. H. Miller–C. B. Nemeroff (2001): Altered pi-
előny összefügghet a plaszticitással, mivel a kölykök agyuk tuitary-adrenal axis responses to provocative challenge tests
stresszreakciós rendszere fejlődésének kritikus időszakában in adult survivors of childhood abuse. In: American Journal of
részesültek fi gyelmes anyai gondoskodásban. S. Levine Psychiatry, 158. évf., 4. sz., 575–81.
(1957): Infantile experience and resistance to physiological 297 A depresszió, a nagy stressz és a gyermekkori traumák mind
stress. In: Science, 126. évf., 3270. sz., 405.; S. Levine (1962): … sejteket pusztítanak: R. M. Sapolsky (1996): Why stress is
Plasma-free corticosteroid response to electric shock in rats bad for your brain. In: Science, 273. évf., 5276. sz., 749–50.;
stimulated in infancy. In: Science, 135. évf., 3506. sz., 795–96.; B. L. Jacobs–H. van Praag–F. H. Gage (2000): Depression
S. Levine–G. C. Haltmeyer–G. G. Karas–V. H. Denenberg and the birth and death of brain cells. In: American Scientist,
(1967): Physiological and behavioral effects of infantile stim- 88. évf., 4. sz., 340–46.
ulation. In: Physiology and Behavior, 2. évf., 55–59.; D. Liu–J. 297 Minél hosszabb ideig depressziós valaki, annál kisebb lesz
Diorio–B. Tannenbaum–C. Caldji–D. Francis–A. Freed- a hippocampusa: B. L. Jacobs–H. van Praag–F. H. Gage
man–S. Sharma–D. Pearson–P. M. Plotsky–M. J. Meaney (2000).
(1997): Maternal care, hippocampal glucocorti-coid recep- 297 A pubertáskor előtt súlyos traumán átesett depressziós fel-
tors, and hypothalamic-pituitary-adrenal responses to stress. nőttek hippocampusa 18 százalékkal kisebb: M. Vythilin-
In: Science, 277. évf., 5332. sz., 1659–62., különösen 1661.; gam–C. Heim–J. Newport–A. H. Miller–E. Anderson–R.
P. M. Plotsky–M. J. Meaney (1993): Early, postnatal experi- Bronen–M. Brummer–L. Staib–E. Vermetten–D. S. Char-
ence alters hypo-thalamic corticotropin-releasing factor ney–C. B. Nemeroff–J. D. Bremner (2002): Childhood tra-
(CRF) mRNA, median eminence CRF content and stress- uma associated with smaller hippocampal volume in women
induced release in adult rats. In: Molecular Brain Research, 18. with major depression. In: American Journal of Psychiatry, 159.
évf., 195–200. évf., 12. sz., 2072–80.
296 Tartós különválás esetén a … gén hosszabb időszakokon át 297 • Ha a stressz … hosszan elnyúlik, akkor a hatása maradan-
bekapcsolva marad: P. M. Plotsky–M. J. Meaney (1993); C. B. dó: Kandel szerint „ha az élet korai szakaszában a csecsemőt
Nemeroff (1996): The corticotropin-releasing factor (CRF) elszakítják az anyjától, a bekövetkező stressz olyan reakciót
hypothesis of depression: New findings and new directions. vált ki a csecsemőből, amely elsődlegesen a procedurális
In: Molecular Psychiatry, 1. évf., 336–42.; M. J. Meaney–D. memóriarendszerben – az e fiatal korban létező egyetlen jól
80 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások

differenciált memóriarendszerben – tárolódik el. Ámde a 10. fejezet


procedurális memóriarendszernek ez a működésmódja olyan Ép aggyal élni
változássort indít el, amely végül károsítja a hippocampust,
s így tartós átalakulást idéz elő a deklaratív (azaz explicit) 306 „A felnőttek [agyi] központjaiban … Minden elpusztulhat,
memóriában.” E. R. Kandel (1999): Biology and the future de semmi sem regenerálódhat”: S. Ramon y Cajal (1913,
of psychoanalysis: A new intellectual framework for psychi- 1914/1991): Cajal’s degeneration and regeneration of the nervous
atry revisited. In: American Journal of Psychiatry, 156. évf., 4. system. J. DeFelipe–E. G. Jones (szerk.) Fordította R. M. May.
sz., 505–24., különösen 515. Lásd még L. R. Squire–E. R. New York, Oxford University Press, 750.
Kandel (1999): Memory: From molecules to memory. New 306 1998-ban fedezte fel ezeket a sejteket a hippocampusban: P.
York, Scientific American Library; B. S. McEwen–R. M. S. Eriksson–E. Perfi lieva–T. Björk-Eriksson–A. Alborn–C.
Sapolsky (1995): Stress and cognitive function. In: Current Nordborg–D. A. Peterson–F. H. Gage (1998): Neurogenesis
Opinion in Neurobiology, 5. évf., 205–16. in the adult human hippocampus. In: Nature Medicine, 4. évf.,
297 • A depresszióból kigyógyuló személyek … hippocampus[a] 11. sz., 1313–17.
is „visszanőhet” normális méretűre: B. L. Jacobs–H. van 307 Ezt a megifjulási folyamatot neurogenezisnek nevezik, és egé-
Praag–F. H. Gage (2000). A cikk a Premal Shah és munka- szen halálunk napjáig folytatódik: H. van Praag–A. F. Schin-
társai által az Edinburghi Királyi Kórházban végzett kuta- der–B. R. Christie–N. Toni–T. D. Palmer–F. H. Gage
tásokra hivatkozik, amelyek kimutatták, hogy a krónikusan (2002): Functional neurogenesis in the adult hippocampus.
depressziós páciensek hippocampus-térfogata kisebb, a gyó- In: Nature, 415. évf., 6875. sz., 1030–34.; H. Song–C. F.
gyult pácienseké viszont nem. Stevens–F. H. Gage (2002): Neural stem cells from adult
297 Prozackal kezelt patkányok hippocampusában az újonnan hippocampus develop essential properties of functional CNS
keletkező sejtek száma 70 százalékkal nő: id. mű. neurons. In: Nature Neuroscience, 5. évf., 5. sz., 438–45.
298 sok idősebb személynél fordul elő a „plaszticitás csökkenése”: 307 • felfedezték e sejteket a patkányokban: Az idegi őssejtek
S. Freud (1937/1964): Analysis terminable and interminable. patkányokban való felfedezése azért volt fontos eredmény,
In: Standard edition of the complete psychological works, vol. 23, mert a patkányok (és az egerek) DNS-ének több mint 90
241–42. Ez a Freud-tanulmány Befejezett és vég nélküli analí- százaléka közös az emberével.
zis címmel jelent meg magyarul, de nem a teljes, és ez a hi- 308 az ottani sejtek száma pedig … 45 000-rel nőtt: G. Kem-
vatkozott állítás nem szerepel benne. permann–H. G. Kuhn–F. H. Gage (1997): More hippocam-
298 „Vannak azonban olyanok, akik jóval a szokásos korhatáron pal neurons in adult mice living in an enriched environment.
túl is megőrzik ezt a mentális plaszticitást”: S. Freud (1918/ In: Nature, 386. évf., 6624. sz., 493–95.
1955): Egy kisgyermekkori neurózis története. (A „Farkas- 308 olyan, idősebb egereket vizsgált[ak], amelyek … tíz hónapot
ember”.) In: A Farkasember. Klinikai esettanulmányok II. Filum, töltöttek az ingergazdag környezetben, … a hippocampus
Bp., 1998, 183. szaporodó idegsejtjeinek száma az ötszörösére nőtt: G. Kem-
permann–D. Cast–F. H. Gage (2002): Neuroplasticity in
82 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Ép aggyal élni | 83

old age: Sustained fivefold induction of hippocampal neuro- hogy az Alzheimer-kór talán már a korai felnőttkorban
genesis by long-term environmental enrichment. In: Annals kezdődik, de hosszú évekig nem észlelhető, egy híres, apá-
of Neurology, 52. évf., 135–43. cák körében végzett vizsgálaton alapul, amelynek során úgy
309 egy hónap kerekezés után duplájára nőtt az új idegsejtek találták, hogy akiknél Alzheimer-kór alakult ki, azok húszas
száma: H. van Praag–G. Kempermann–F. H. Gage (1999): éveikben sokkal egyszerűbb nyelvezetet használtak.
Running increases cell proliferation and neurogenesis in the 312 • mindannyiunk számára példát mutatott arról, mit is kellene
adult mouse dentate gyrus. In: Nature Neuroscience, 2. évf., tennünk: Nem foglalkozom a táplálékkiegészítőkkel, mivel
3. sz., 266–70. most nem erről van szó, de annyit azért hadd jegyezzek
310 ahogy öregszünk, ugyanazok a kognitív funkciók más agyi meg, hogy ma is bölcsnek tűnik a régi tanács, miszerint
lebenyeket aktiválnak: M. V. Springer–A. R. McIntosh–G. együnk sok halat vagy halolajat, amelyek omega zsírsavakat
Wincour–C. L. Grady (2005): The relation between brain tartalmaznak. De persze sok egyéb hasznos táplálékkiegészí-
activity during memory tasks and years of education in young tő is van. M. C. Morris–D. A. Evans–C. C. Tangney–J. L.
and older adults. In: Neuropsychology, 19. évf., 2. sz., 181–92. Bienias–R. S. Wilson (2005): Fish consumption and cogni-
311 az egyik elmélet szerint az öregedés során ahogy az egyik fél- tive decline with age in a large community study. In: Archives
teke hatékonysága csökken, ezt a másik félteke kompenzálja: of Neurology, 62. évf., 12. sz., 1849–53.
R. Cabeza (2002): Hemispheric asymmetry reduction in ol- 312 a testmozgás fokozza a BDNF … termelését: S. Vaynman–F.
der adults: The HAROLD model. In: Psychology and Aging, Gomez-Pinilla (2005): License to run: Exercise impacts
17. évf., 1. sz.85–100. functional plasticity in the intact and injured central ner-
311 Minél többet tanultunk, … annál kisebb esélyünk lesz az vous system by using neurotrophins. In: Neurorehabilitation
Alzheimer-kórra: R. S. Wilson–C. F. Mendes de Leon–L. and Neural Repair, 19. évf., 4. sz., 283–95.
L. Barnes–J. A. Schneider–J. L. Bienias–D. A. Evans–D. A. 313 ez társas tevékenység, így az agy egészségét is őrzi: J. Ver-
Bennett (2002): Participation in cognitively stimulating ac- ghese et al. (2003).
tivities and risk of incident Alzheimer disease. In: JAMA, 313 Meditatív elemei is vannak, amelyek … hatékonyan csökken-
287. évf., 6. sz., 742–48. tik a stresszt: A. Lutz–L. L. Greischar–N. B. Rawlings–M.
311 hangszeren való játék megtanulása, táblás játékok, olvasás és Ricard–R. J. Davidson (2004): Long-term meditators self-
tánc – mind kimutathatóan csökkentik a dementia kockáza- induce high-amplitude gamma synchrony during mental
tát: J. Verghese–R. B. Lipton–M. J. Katz–C. B. Hall–C. practice. In: Proceedings of the National Academy of Sciences,
A. Derby–G. Kuslansky–A. F. Ambrose–M. Sliwinski–H. USA, 101. évf., 46. sz., 16369–73.
Buschke (2003): Leisure activities and the risk of dementia 313 Harvard Study of Adult Development (Felnőtt Fejlődési
in the elderly. In: New England Journal of Medicine, 348. évf., Vizsgálat, Harvard Egyetem): G. E. Vaillant (2002): Aging
25. sz., 2508–16. well: Surprising guideposts to a happier life from the landmark.
312 • Lehetséges, hogy azok, akiknek igen korán kezdődő, de Harvard study of adult development. Boston, Little, Brown,
észrevehetetlen Alzheimer-kórjuk van: Az az elgondolás, & Co.
84 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások Több, mint a részek összege | 85

314 a hatvanas és hetvenes éveikben járó emberek ugyanolyan pro- 336 Grafman a plaszticitás négy típusát különbözteti meg: J.
duktívak, mint húszas éveikben voltak: H. C. Lehman (1953): Grafman–I. Litvan (1999): Evidence for four forms of neuro-
Age and achievement. Princeton, NJ, Princeton University plasticity. In: J. Grafman–Y. Christen (szerk.): Neuronal plas-
Press; D. K. Simonton (1990): Does creativity decline in the ticity: Building a bridge from the laboratory to the clinic. Berlin,
later years? Defi nition, data, and theory. In: M. Permutter Springer Verlag, 131–39.; J. Grafman (2000): Conceptual-
(szerk.): Late life potential. Washington, D. C., Gerontological izing functional neuroplasticity. In: Journal of Communication
Society of America, 83–112., különösen 103. Disorders. 33. évf., 4. sz., 345–56.
314 Casals így válaszolt: – Azért, hogy fejlődjek: Idézi G. E. 336 tükörrégió-helyettesítés … Ez az … elképzelés abból
Vaillant (2002), 214. Forrás: H. Heimpel (1981) Schlusswort. a vizsgálatból fejlődött ki, amit … egy … kisfiúval végez-
In: M. Planck (szerk.): Hermann Heimpel zum 80. Geburtstag. tek – nevezzük őt Paulnak: H. S. Levin–J. Scheller–T. Ri-
Institut fur Geschichte. Göttingen, Hubert, 41–47. ckard–J. Grafman–K. Martinkowski–M. Winslow–S. Mir-
vis (1996): Dyscalculia and dyslexia after right hemisphere
injury in infancy. In: Archives of Neurology, 53. évf., 1. sz.,
11. fejezet 88–96.
Több, mint a részek összege 338 • Valamely mentális funkciónak az ellentétes agyféltekébe való
átvándorlása: Azok a gyerekek, akiknél a jobb oldali, nem
333 • Azt javasolta, hogy Renata kezdjen olvasási, gondolkozási verbális félteke károsodott (mint Paulnál is), korántsem ér-
és memóriagyakorlatokat: Grafman a Preview, Question, Read, nek el olyan jó eredményeket azon a téren, hogy bal agyfél-
Study Test Methodot alkalmazva segített Renatának fejlesz- tekéjük átvegye az elveszített funkciókat, mint Michelle,
teni gondolkozási és olvasási képességeit. akinél a jobb agyfélteke szerveződött át, hogy el tudja látni
333 • Vietnami Fejsérültek Vizsgálat: A Grafman által tanulmá- a kieső funkciókat. Ennek az lehet az oka, hogy bizonyos
nyozott vietnami veteránok többségének penetrációs jellegű kulcsfontosságú nyelvi funkciók gyakran még a nem verbá-
fejsérülése volt: lövedékek, repeszek vagy fémdarabok hatol- lis funkciók előtt kifejlődnek, így amikor a „jobb féltekei”
tak a koponyájukba és az agyukba. Az ilyen sérülés áldozata nem verbális funkciók átvándorolnának a bal féltekébe, azt
gyakran nem is veszíti el az eszméletét, így a vizsgált vete- már teljesen elfoglalta a nyelvhasználat.
ránok fele is a saját lábán ment el az elsősegélyhelyre, hogy 341 Betty Edwards … népszerű könyve: B. Edwards (1999): The
ott közölje az orvossal: segítségre van szüksége. new drawing on the right side of the brain. New York, Jeremy P.
334 a katonák IQ-ja is nagymértékben befolyásolja, mekkora esé- Tardier/Putnam, xi.
lyük van elvesztett agyi funkcióik visszanyerésére: J. Graf- 341 • Grafman nézete szerint Michelle-nél azért fejlődhetett ilyen
man–B. S. Jonas–A. Martin–A. M. Salazar–H. Wein- tökéletesre az események megjegyzése: Normális esetben a
gartner–C. Ludlow–M. A. Smutok–S. C. Vance, 1988. bal prefrontális lebeny regisztrál egy eseménysort. Grafman
Intellectual function following penetrating head injury in elmélete szerint miután a jobb prefrontális lebeny megérti
Vietnam veterans. In: Brain, 111. évf., 169–84. a lényeget vagy jelentést ezekből az eseményekből, valószí-
86 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások 1. függelék | 87

nűleg gátolja, hogy ezeknek az eseményeknek az emléke 349 Ha egy zongorista Liszt 6. Paganini-etűdjének tizenegyedik
rögzüljön a bal lebenyben, mivel nincs rá szükség, hogy az variációját játssza, döbbenetesen sok hangot kell megszólaltatnia
összes részletre pontosan emlékezzünk. „Az a képesség, hogy – percenként ezernyolcszázat: T. E Münte–E. Altenmüller–L.
emlékszünk az előző napra, és arra, hogy mi volt tegnap Jancke (2002): The musician’s brain as a model of neuroplas-
fontos, valójában a részletek és a jelentés közötti kompro- ticity. In: Nature Reviews Neuroscience, 3. évf., 6. sz., 473–78.
misszum” – mondja Grafman. Michelle-nél kevesebb ilyen 350 zenészeket vizsgálva megállapították, hogy sokat mozgó bal
kompromisszum jelenik meg, mivel nála nincs meg az a fél- kezük agyi térképe annál nagyobbra nő, minél többet gya-
teke, amely gátolná az események regisztrálódását. Ezért az- korolnak: T. Elbert–C. Pantev–C. Wienbruch–B. Rock-
tán az eseményekre igen elevenen emlékezik. stroh–E. Taub (1995): Increased cortical representation of
the fingers of the left hand in string players. In: Science, 270.
évf., 5234. sz., 305–307.
1. függelék 350 a trombitásoknál … a rézfúvós hangokra reagáló térképek-
A kulturálisan módosuló agy nél tapasztalható növekedés: C. Pantev–L. E. Roberts–M.
Schulz–A. Engelien–B. Ross (2001): Timbre-specific en-
348 Amint Merzenich mondja: „Agyunk az apró részletek tekin- hancement of auditory cortical representations in musicians.
tetében nagyon különbözik őseink agyától”: Interjú: S. Olsen In: NeuroReport, 12. évf., 1. sz., 169–74.
(2005): Are we getting smarter or dumber? CNet News.com. 350 A[z agyi] képekről az is kiderül, hogy a két féltekét összekap-
http://news.com.com/Are+we+getting+smarter+or+dum csoló terület csak a zenetanulást hétéves kor előtt kezdő zené-
ber/2008-1008_3-5875404.html. szek agyában lesz nagyobb felnőttkorukra: T. E Münte–E.
349 • a víz másként töri meg a fényt: Fénytörés olyankor követ- Altenmüller–L. Jancke (2002).
kezik be, ha a fény a különböző sűrűségű közegek határán 350 Vasari így ír: „[Michelangelo] A munkát rendkívül kényel-
átlépve elhajlik. Az emberi szem szárazföldi szem: ahhoz metlen módon végezte, mivel a fejét teljesen hátra kellett haj-
alkalmazkodott, hogy a levegőből belépő fénysugarakat tania, ... néhány hónapig csak ebben a pózban tudott olvasni”:
gyűjtse, nem pedig a vízből belépőket. Giorgio Vasari: A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete.
349 Anna Gislén … azt vizsgálta, hogyan képesek ezek az em- Magyar Helikon, 1978.
berek feliratokat olvasni a víz alatt: A. Gislén–M. Dacke–R. 350 • ha a vizsgálati alanyokra … fordítószemüveget adnak, amely-
H. H. Kroger–M. Abrahamsson–D. Nilsson–E. J. Warrant lyel feje tetejére állítva látják a világot, akkor … észlelési köz-
(2003): Superior underwater vision in a human population pontjaik „átkapcsolnak”: Számtalan egyéb példa is van arra,
of Sea Gypsies. In: Current Biology, 13. évf., 833–36. hogyan alkalmazkodik az agy a szokatlan helyzetekhez. Ian
349 • az ember pupillája … velünk született reflexek szabályo- Robertson plaszticitáskutató említi, hogy a NASA űrhajó-
zása szerint tágul ki: A pupilla nagyságát az agy, valamint sainak négy–nyolc napjukba kerül, míg az űrrepülés után
az idegrendszer szimpatikus és paraszimpatikus része közö- visszanyerik egyensúlyérzéküket, ami Robertson szerint
sen szabályozza. plasztikus hatásra utal: a súlytalanság állapotában az egyen-
88 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások 1. függelék | 89

súlyérzék nem mondja meg, hol van a testük a térben, ezért A Homo sapiens vagy 100 000 éve jelent meg bolygón-
csak a szemükre hagyatkozhatnak. A súlytalanság tehát két kon, és a következő 50 000 évben, amint arról a régészeti
agyi változást is előidéz. Az egyensúlyozó-rendszer nem kap leletek tanúskodnak, meglehetősen statikus volt az emberi
ingereket, ezért szerepe csökken (megint csak a „használd, kultúra, s alig összetettebb azon előemberfajok kultúrájánál,
vagy elveszíted” elv érvényesül), míg a tömeges gyakorlás- amelyek a megelőző csaknem egymillió évben éltek a Föl-
ban részesülő szem fontossága megnő, hiszen immár neki dön. A kulturális egyhangúság e hosszúra nyúlt időszakából
kell tájékoztatnia az űrhajóst térbeli helyzetéről is. származó régészeti leletek több szempontból is rejtélyesek.
350 A londoni taxisofőrök agyáról készült felvételek azt mutat- Először is, az emberek csak fából és kőből készítettek szer-
ják, hogy … nagyobb lesz a hippocampusuk térfogata: E. A. számokat, de a szintén könnyen hozzáférhető csontot, szarva-
Maguire–D. G. Gadian–I. S. Johnsrude–C. D. Good–J. kat és agancsokat nem használták fel. Másodszor, bár ezek
Ashburner–R. S. J. Frackowiak–C. D. Frith (2000): Navi- az emberek feltaláltak egy általános célú kőbaltát, soha nem
gation-related structural change in the hippocampi of taxi fejlesztettek ki célszerszámokat – egy adott célra szolgáló
drivers. In: Proceedings of the National Academy of Sciences, USA, baltát. Az összes lándzsahegy ugyanakkora volt, és ugyan-
97. évf., 8. sz., 4398–4403. úgy készült. Harmadszor, soha nem készítettek több részből
351 a meditációt tanítók és gyakorlók agyában vastagabb a kéreg összeállított eszközöket, amilyen például az inuitok szigo-
insulának nevezett része: S. W. Lazar–C. E. Kerr–R. H. nya – ehhez kemény kőhegyeket ágyaztak csontszárakba,
Wasserman–J. R. Gray–D. N. Greve–M. T. Treadway–M. szíjakat erősítettek rájuk, hogy visszahúzhatók legyenek, és
Mc-Garvey–B. T. Quinn–J. A. Dusek–H. Benson–S. L. felfújt fókabőrök akadályozták meg, hogy a vízben elsüllyed-
Rauch–C. I. Moore–B. Fischl (2005): Meditation experi- jenek. Végül, de nem utolsósorban, nyoma sem volt a mű-
ence is associated with increased cortical thickness. In: Neuro- vészetnek, a díszítéseknek vagy a vallásnak.
Report, 16. évf., 17. sz., 1893–97. Aztán úgy 50 000 évvel ezelőtt, anélkül hogy alapvető
352 • genetikai örökségünkből fakadó plaszticitást: Még csak változás következett volna be agyunk nagyságában vagy ge-
most kezdjük megismerni a neuroplaszticitás genetikáját. netikai állományunkban, egyszer csak minden megváltozott,
Frederick Gage és csoportja – akik bebizonyították, hogy és kialakultak a bonyolult technológiák. Feltalálták a csóna-
az ingergazdag környezetben nevelt egerekben új idegsejtek kot, és az Ausztráliába is elvitte az embereket; megjelentek
képződnek és nagyobb lesz a hippocampusuk – azt is felfe- a barlangrajzok; nagy képzelőerőről tanúskodó, részben em-
dezte, hogy az egér új idegsejtek előállítására való képes- beri, részben állati alakokat faragtak ki csontokból; az em-
ségének egyik legfontosabb meghatározója az örökletesség. beri test díszítésére pedig függőket és gyöngyöket készítet-
352 • „kognitív változékonyságnak” nevez, véleményem szerint tek. A halottakat elkezdték gödrökbe temetni, és az emberi
… az agyi plaszticitásban gyökerezik: A kognitív változé- holttestek mellé már állati tetemeket is tettek – ennivalót és
konyság Steven Mithen kognitív régész szerint magyaráza- más kincseket a túlvilági életre; ez az első jele annak, hogy
tot adhat az őstörténet egyik nagy rejtélyére, nevezetesen az valamiféle vallás is kialakult a körükben. Először kezdtek
emberi kultúra hirtelen forradalmára. konkrét célokra szánt eszközöket tervezni, a lándzsahegyek
90 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások 1. függelék | 91

immár a kívánt zsákmánytól függő méretűek voltak, s ki- státusát jelzik, ahogyan például a nyugati kultúrában a jegy-
alakításuknál figyelembe vették az állat élőhelyét és bőrének gyűrű, a kereszt vagy a gyémánt teszi).
vastagságát is. Ötvenezer éve azonban leomlottak ezek a gátak. Megje-
Mithen úgy véli, a kulturális monotónia oka az volt, hogy lentek a különféle célokat szolgáló összetett eszközök. A mű-
a Homo sapiensnek három különálló intelligenciamodulja vészet a háromféle intelligencia keveredését jelezte, például
volt, amelyek egymástól függetlenül működtek. Az első mo- a dél-németországi oroszlánember szobor esetében. Ez a fa-
dul egyfajta természetrajzi intelligencia volt, amely számos ragott tárgy (műszaki intelligencia) egy férfi testét ábrázolta
állatban is megtalálható, és amely lehetővé tette, hogy az (szociális intelligencia), de oroszlánfejjel és mamutagyarral
emberek megértsék a vadállatok szokásait, az időjárást és a (természetrajzi intelligencia). Franciaországban elefántcsont-
földrajzi viszonyokat; azt, hogy hogyan lehet a talajon lévő gyöngyöket faragtak ki úgy, hogy kagylóhéjakat és csiga-
nyomok és ürülék alapján rátalálni a zsákmányra; vagy hogy házakat formázzanak, tehát itt a természetrajzi és a műszaki
a madarak elköltözése a tél közeledtét jelzi. A második mo- intelligencia keveredett, s olyan eszközök is előkerültek,
dul a műszaki intelligencia volt, vagyis a dolgokkal való bá- amelyekre állatalakokat véstek. Kifejlődött egy kezdetleges
násmód ismerete – például hogyan készíthető a kőből penge. vallás, amelyet néha totemizmusnak neveznek, és amelyben
A harmadik modul a szociális intelligencia volt, amely szin- az ember szociális csoportjának identitása egy totemállaté-
tén megtalálható egyes állatokban, s ami lehetővé tette, hogy val olvad össze – ettől a természeti világ egyszerre szociális
az emberek egymással érintkezzenek, olvasni tudjanak egy- jelentést is nyer.
más érzelmeiben, és megértsék a dominanciahierarchiákat, Mithen úgy véli, e hirtelen támadt, agyméret-változás-
az udvarlási szertartásokat és az utódgondozás módját. hoz nem köthető kreativitás oka az volt, hogy a „kognitív
Mithen elmélete szerint a kulturális monotóniát az okoz- folyamatosság” lehetővé tette a háromféle intelligencia közti
ta, hogy a három intelligenciamodul az elmében elkülönült. gátak lebontását és az elme újraszerveződését. De vajon mi
Ezért aztán a korai embernek sohasem jutott eszébe csontot tehette lehetővé e modulok összekapcsolódását?
faragni, mert a csont állati termék, s mivel egyfajta szellemi Én azt mondanám, hogy az agy plaszticitása idézhette elő
gát emelkedett a műszaki intelligenciájuk és az állati intelli- e három különböző idegsejtcsoport vagy modul összekap-
genciájuk között, eszükbe sem jutott, hogy az állatok részeit csolódását, és hogy ez a kognitív folyamatosság idegi meg-
eszközökhöz is felhasználhatnák. Azért nem voltak célszer- felelője. S hogy miért nem kapcsolódtak össze hamarabb
számaik a különböző feladatokhoz, mivel azok elkészítésé- a modulok? Azért, mert a plaszticitás mindig kétélű kard,
hez a természetrajzi intelligenciát (a bőr vastagsága, az ál- s nemcsak rugalmassághoz vezethet, de merevséghez is; ha
lat mérete, a különféle élőhelyek) műszaki intelligenciával ezek a modulok az állatokban és a főemlősökben specializált
kellett volna integrálni. Minden bizonnyal volt gát a szo- célokra fejlődtek ki, akkor továbbra is hajlamosak lehettünk
ciális és a műszaki intelligencia között is, hiszen nem találtak az eredeti célra használni őket – valahogy úgy, ahogyan a
semmilyen gyöngyöt, függőt vagy egyéb testdíszt (amelyek szánkó is hajlamos megmaradni az első lecsúszáskor vájt
az adott személy szociális elkötelezettségét, vallását vagy nyomban. Ez azonban nem jelenthette azt, hogy az intelli-
92 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások 1. függelék | 93

genciamodulok soha nem is keveredhetnek, csak azt, hogy 360 • a kultúrsokk lényegében agyi sokkot jelent: Egy új kultúra
hajlamosak voltak különállóak maradni – amíg fel nem fe- felnőttként való megtanulásához az kell, hogy az ember,
dezték, talán csak véletlenül, hogy összekeverésük egyértel- legalább a nyelvhez az agy új részeit használja. Az agyi fel-
mű előnyhöz juttatja a Homo sapienst. Lásd S. Mithen (1996): vételek szerint azoknál, akik megtanulnak egy nyelvet, majd
The prehistory of the mind: The cognitive origins of art, history and egy idő elteltével egy másikat, a két nyelv külön területeken
neuroscience, London, Thames & Hudson. tárolódik. Ha az ilyen kétnyelvű személyeket szélütés éri,
352 Egy fMRI-vizsgálat kimutatta … az autókat és teherautókat előfordul, hogy az egyik nyelvet többé nem képesek beszél-
ugyanazzal az agyi modullal ismerjük fel, amellyel az arco- ni, de a másikat igen. Náluk külön idegi hálózatok alakultak
kat: I. Gauthier–P. Skudlarski–J. C. Gore–A. W. Anderson ki a két nyelvhez, és talán a két kultúra más aspektusaihoz
(2000): Expertise for cars and birds recruits brain areas in- is. Az agyi felvételekről azonban az is kiderül, hogy azoknál
volved in face recognition. In: Nature Neuroscience, 3. évf., a gyerekeknél, akik a kritikus időszakban egyidejűleg ta-
2. sz., 191–97. nulták a két nyelvet, egyetlen, közös hallókérgi terület fog
353 Merzenich szerint: „Agyunk különbözik az összes előttünk megfelelni mindkettőnek. Ezért is javasolja Merzenich minél
élt emberétől”: Interjú: S. Olsen (2005). több nyelvi hang megtanulását még kora gyermekkorban:
354 Robert Sapolsky … rámutat … az ember és a csimpánz gén- az ilyen gyerekeknél egyetlen, nagy agykérgi hangkönyvtár
állománya közötti igen csekély különbségben keresendő … mely fejlődik ki, és életük későbbi szakaszában könnyebben fog-
génekben van eltérés … ezek egyike egy olyan gén, amely azt nak nyelveket tanulni. Az agyi felvételes vizsgálatokról lásd:
határozza meg, hány idegsejt termelődik: R. Sapolsky (2006): S. P. Springer–G. Deutsch (1998): Left brain, right brain: Per-
The 2% difference. In: Discover, április 27., 4. sz., 42–45. spectives from cognitive science, 5. kiadás. New York, W. H.
355 Edelman így ír erről: „Ha figyelembe vesszük az összes le- Freeman & Co., 267.
hetséges idegi áramkört”: G. M. Edelman–G. Tononi (2000): 361 [Merlin] Donald … 2000-ben kifejtette, hogy a kultúra meg-
A universe of consciousness: How matter becomes imagination. New változtatja funkcionális kognitív felépítésünket: M. Donald
York, Basic Books, 38. (2000): The central role of culture in cognitive evolution:
356 Gerald Edelman érvelése szerint „a kisebb részek többé-kevés- A reflection on the myth of the ”isolated mind.” In: L.
bé független összetevők heterogén csoportjává állnak össze”: Nucci (szerk.): Culture, thought and development. Mahwah, NJ,
G. Edelman (2002): A message from the founder and director. Lawrence Erlbaum Associates, 19–38.
BrainMatters, San Diego, Neurosciences Institute, Fall, 1. 362 „ahol az egyik kultúra tagjainak elképzelései különböznek
356 Helen Neville és Donald Lawson … azt találták, hogy a si- a másik kultúra tagjaiétól, annak okát nem lehet a kognitív
ket embereknek javul a perifériás látásuk: H. J. Neville–D. folyamatok különbözőségében keresni”: R. E. Nisbett (2003):
Lawson (1987). Attention to central and peripheral visual The geography of thought: How Asians and Westerners think dif-
space in a movement detection task: An event-related po- ferently … and why. New York, Free Press, xii–xiv.
tential and behavioral study. II. Congenitally deaf adults. 362 a távol-keleti … népek és a nyugati népek … másként észlel-
In: Brain Research, 405. évf., 2. sz., 268–83. nek: R. E. Nisbett–K. Peng–I. Choi–A. Norenzayan (2001):
94 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások 1. függelék | 95

Culture and systems of thought: Holistic versus analytic gondolkozás holisztikusabb, egyszerre vagy egyidejűleg észleli
cognition. In: Psychological Review, 291–310. a dolgokat, ezért gyakran mondják rá, hogy szintetikusabb,
363 • a nyugati emberek analitikusnak nevezhető módon közelí- intuitívabb vagy Gestalt-szerű. (S. P. Springer–G. Deutsch
tik meg a világot: Az „analizál” szó az ógörögből származik, [1998]: Left brain, right brain: Perspectives from cognitive science,
és jelentése: felold, felbont, szétboncol, elemez, egy egészet 5. kiadás. New York, W. H. Freeman & Co., 292.) De még
egyes alkatrészeire szétbont. Egy probléma analizálásakor ha a nyugati civilizáció a bal féltekét favorizálja is, a keleti
elemeire bontjuk azt. A görögök világlátása analitikus volt. pedig a jobbat, kell lennie valami mechanizmusnak, amely-
Görög tudósok állították először, hogy az anyag különálló nek révén ez megvalósul. Jó okunk van azt hinni, hogy ez
kis részecskékből, úgynevezett atomokból áll; a görög or- a mechanizmus a plaszticitáson alapul, és nem egyszerűen a
vosok tudásukat gyarapítandó boncolásokat végeztek, azaz genetikán, mivel amikor az emberek civilizációt váltanak,
darabjaira vágták a holttesteket, és kifejlesztették a sebészet az észlelésük is megváltozik.
tudományát, hogy eltávolítsák a hibásan működő részeket; 363 • meg volt róla győződve, hogy minden ember azonos mó-
a tipikusan görög eredetű logika is úgy oldja meg a prob- don észlel és gondolkozik: R. E. Nisbett (2003). Nisbett, az
lémákat, hogy elkülöníti azok egy részét – az argumentu- értelem tanulmányozásának szakértője eleinte úgy vélte,
mot – annak eredeti összefüggéseitől. hogy az értelem, akárcsak az észlelés, egyetemes, veleszü-
363 • A keleti emberek viszont … inkább az összképet figyelik: letett és az agyban megváltoztathatatlanul rögzült. Annyi-
A kínaiak az anyagot nem külön atomokból állónak tekin- ra biztos volt az értelem rögzített voltában, hogy úgy vélte,
tették, hanem folyamatos, egymásba behatoló közegeknek. az nem is tanítható, sőt ezt meg is próbálta bebizonyítani.
Jobban érdekelte őket a dolgok összefüggéseinek a megisme- Kísérletében olyan szabályokat próbált az embereknek meg-
rése, mint azok elszigetelt tanulmányozása. A kínai tudóso- tanítani, melyeket a mindennapi életükben alkalmazhattak.
kat foglalkoztatták az erőterek, és az a kérdés, miként hatnak Legnagyobb meglepetésére a várthoz képest homlokegye-
egymásra a dolgok; voltak korai felismerések a mágnesesség- nest ellenkező eredményre jutott: az érvelés igenis tanít-
ről és az akusztikus rezonanciáról; és jóval a nyugatiak előtt ható. Ez azért volt fontos eredmény, mert az oktatás – kü-
felfedezték, hogy az árapályt a hold mozgatja. A gyógyítás lönösen Amerikában – eltávolodott az absztrakt érvelési
terén a kínaiak egy ideig boncoltak és operáltak, de aztán szabályok tanításától, aminek részben éppen a plaszticitás-
felhagytak ezekkel a módszerekkel, és alapvető gyógymód- sal szembeni szkepticizmus volt az oka. Az egészen Plató-
juk a holisztikus gyógyítás lett, amely a testet inkább egyet- nig visszanyúló, klasszikus tananyagot bírálva a kor legna-
len rendszerként kezeli. gyobb amerikai pszichológusa, William James kigúnyolta
363 • A bal agyfélteke főként a szekvenciális, analitikus feldolgo- az absztrakt érvelési szabályok tanulását, mivel azok azt su-
zással foglalkozik, miközben a jobb féltekében gyakran inkább gallták, hogy van valami nem létező „elmeizom”, amely
egyidejű, holisztikus feldolgozás zajlik: A bal félteke inkább gyakorlatoztatható. Idézi: R. E. Nisbett (szerk.) (1993):
az absztrakt, verbális és analitikai gondolatokat dolgozza fel, Rules for Reasoning. Hillsdale, NJ, Lawrence Erlbaum Asso-
és a dolgokat egymásutániságukban észleli. A jobb féltekei ciates, 10.
96 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások 1. függelék | 97

364 • amikor az emberek kultúrát váltanak, új észlelési módot sajá- 365 az észlelés magasabb szintjei hatással vannak az agy alacso-
títanak el: Shinobu Kitayama a Nisbett által kidolgozotthoz nyabb rendű, érzékeléssel foglalkozó részeiben végbemenő
hasonló jellegű észlelési kísérletekkel kimutatta, hogy azok az plasztikus változásokra: M. Fahle–T. Poggio (2002): Percep-
amerikaiak, akik már néhány hónapja Japánban élnek, kezde- tual learning. Cambridge, MA, A Bradford Book, MIT Press,
nek a japánokéhoz hasonló teljesítményt nyújtani az észlelési xiii., 273.; W. Li–V. Piech–C. D. Gilbert (2004): Perceptual
tesztekben. A néhány évig Amerikában élő japánok eredmé- learning and top-down influences in primary visual cortex.
nyei pedig megkülönböztethetetlenek voltak a született ameri- In: Nature Neuroscience, 7. évf., 6. sz., 651–57.
kaiakétól. Ezek az időtartamok nagyjából jelzik is, mi várható 366 Nem is tudták, hogyan kellett volna nézniük: B. Simon: Sea
el a perceptuális tanulási áramkörök plasztikus megváltozása Gypsies see signs in the waves. 2005. március 20. www.cbsnews.
terén. A bevándorlóknak természetesen soha nem tanítják com/stories/2005/03/18/60minutes/main681558.shtml.
hivatalosan az észlelés holisztikus vagy analitikus módszereit, 366 Bruce Wexler … könyvében: B. E. Wexler (2006): Brain and
de egy adott civilizációban történő elmerülés perceptuális ta- culture: Neurobiology, ideology, and social change. Cambridge,
nulást vált ki, mivel a környezet – a nyelv, az ízek, az esztétika, MA, MIT Press.
a fi lozófia, a tudományhoz való hozzáállás és a mindennapi 367 Észak-Korea például, a ma létező legtotalitáriusabb rezsim:
élet – állandóan az adott civilizáció alapvető észlelési téte- P. Goodspeed (2005): Adoration 101. National Post, novem-
lei körül forog, így a vendég képtelen elkerülni, hogy agya ber 7.; P. Goodspeed (2005): Mysterious kingdom: North
masszív gyakorlásban részesüljön. Philip Zelazo (Torontói Korea remains an enigma to the outside world. National Post,
Egyetem) jelenleg azzal foglalkozik, hogy összehasonlítsa a november 5.
kultúra hatásait a figyelemre és a homloklebenyi funkciókra 368 [Az agymosás] korábban meglévő mentális struktúráik elfelejté-
Kínában és a nyugati kultúrában; annyit már megállapított, séhez vezethet: W. J. Freeman (1995): Societies of brains: A study in
hogy az ember kultúrája hatással van kognitív fejlődésére, the neuroscience of love and hate. Hillsdale, NJ, Lawrence Erlbaum
és úgy véli, valószínűleg idegrendszerének fejlődésére is. Associates; W. J. Freeman (1999): How brains make up their minds.
364 Az Amerikában élő ázsiai bevándorlók gyermekeinek észlelé- London, Weidenfeld & Nicolson; R. J. Lifton (1961): Thought
sében mindkét kultúra jellegzetességei meg figyelhetők: R. E. reform and the psychology of totalism. New York, W. W. Norton
Nisbett (2003): The geography of thought. & Co.; W. Sargant (1957/1997): Battle for the mind: A physiology
365 a kettős kulturális környezetben felnőtt személyek hol keleti, of conversion and brainwashing. Cambridge, MA, Malor Books.
hol pedig nyugati módon észlelnek: id. mű. 368 „Az internet csak egyike azoknak a dolgoknak”: Michael
365 a mozdulatlan szem gyakorlatilag képtelen a bonyolult tárgyak Merzenichet S. Olsen interjúvolta meg (2005): Are we getting
észlelésére. A. Lurija (1973): The working brain: An introduction smarter or dumber? CNet News.com. http://news .com.com/
to neuropsychology. London, Penguin, 100. Are+we+getting+smarter+or+dumber/2008-1008_3-587
365 Az észlelésben mindig részt vesz az érzőkéreg és a motoros 5404.html.
kéreg is: id. mű; A. Noe (2004): Action in perception. Camb- 369 úgy vélték, hogy „az elme kizárólag a fejben létezik és fejlő-
ridge, MA, MIT Press. dik”: M. Donald (2000), 21.
98 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások 1. függelék | 99

369 összefüggés mutatható ki a korai … televíziózás, illetve a 370 „A médium maga az üzenet”: M. McLuhan (1964/1994):
gyermekkor későbbi szakaszában fellépő figyelem-összpon- W. T. Gordon (szerk.): Understanding media: The extensions of
tosítási és késztetéselfojtási zavarok között: D. A. Chris- man, kritikai kiadás. Corte Madera, CA, Ginkgo Press, 19.
takis–F. J. Zimmerman–D. L. DiGiuseppe–C. A. McCarty 371 agyi felvételekkel vizsgálták, hogy valóban a médium-e az
(2004): Early television exposure and subsequent attentional üzenet: E. B. Michael–T. A. Keller–P. A. Carpenter–M. A.
problems in children. In: Pediatrics, 113. évf., 4, 708–13. Just (2001): fMRI investigation of sentence comprehension
369 Joel T. Nigg pszichológus szerint azonban ez a tanulmány nem by eye and by ear: Modality fingerprints on cognitive pro-
vette kellően figyelembe az egyéb tényezőket: Joel T. Nigg cesses. In: Human Brain Mapping, 13. szám, 239–52.; M. Just
(2006): What causes ADHD? New York, Guilford Press. (2001): The medium and the message: Eyes and ears under-
369 A kétévesnél nem idősebb amerikai gyerekek 43 százaléka néz stand differently. In: EurekAlert, august 14., www .eurekalert.
naponta tévét: V. J. Rideout–E. A. Vandewater–E. A. War- org/pub_releases/2001 -08/cmu-tma081401.php.
tella (2003): Zero to six: Electronic media in the lives of infants, 371 A médiumok mindegyike változást idéz elő egyedi érzékeink
toddlers, and preschoolers. Publication No. 3378. Menlo Park, egyensúlyában: E. McLuhan–F. Zingrone (szerk.) (1995):
CA, Kaiser Family Foundation, 14. Essential McLuhan. Toronto, Anansi, 119-20.
369 negyedüknek a hálószobájában is van tévékészülék: J. M. 372 a játék hatására az agyban dopamin szabadul fel: M. J.
Healy (2004): Early television exposure and subsequent at- Koepp–R. N. Gunn–A. D. Lawrence–V. J. Cunningham–A.
tention problems in children. In: Pediatrics, 113. évf., 4. sz., Dagher–T. Jones–D. J. Brooks–C. J. Bench–P. M. Grasby
917–18.; V. J. Rideout–E. A. Vandewater–E. A. Wartella (1998): Evidence for striatal dopamine release during a video
(2003), 7., 17. game. In: Nature, 393. évf., 6682. sz., 266-68.
370 Jane Healy Endangered Minds (Veszélyeztetett elmék) című 372 • A televízió … következtében az emberekben fokozott igény éb-
könyvében le is írta: J. M. Healy (1990): Endangered minds: red a ... gyors váltásokra: A 24 című sorozatban sokkal több
Why our children don’t think. New York, Simon & Schuster. a szereplő, a cselekmény és alcselekmény, mint a 20 évvel ez-
370 a lakosság jelentős részénél meg figyelhető a nem örökletes előtti hasonló műsorokban volt. Egyetlen 44 perces epizódban
figyelemhiányos tünetek szaporodása, az elektronikus médiu- 21 önálló karakter szerepel, s mindegyiknek megvan a maga
mokkal hozható összefüggésbe: E. M. Hallowell (2005): jól körülhatárolt történeteleme. S. Johnson (2005): Watch-
Overloaded circuits: Why smart people underperform. In: Harvard ing TV makes you smarter. In: New York Times, április 24.
Business Review, január 1–9. 372 a televíziós médium … kiváltja a Pavlov által orientáló vá-
370 ígéretes eredményeket értek el a figyelemhiányos zavar agyi lasznak nevezett reakciót: R. Kubey–M. Csikszentmihalyi
gyakorlatokkal való kezelésében: R. G. O’Connell–M. A. (2002): Television addiction is no mere metaphor. In: Scien-
Bellgrove–P. M. Dockree–I. H. Robertson (2005): Effects tifi c American, február 23.
of self alert training (SAT) on sustained attention performance in 374 „Az ember immár kezdi a koponyáján kívül hordani az agyát”:
adult ADHD. Cognitive Neuroscience Society-konferencia, M. McLuhan (1995): Playboy-interjú. In: E. McLuhan–E.
április, poszter. Zingrone (szerk.): 264–65.
100 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások 2. függelék | 101

374 „Ma … központi idegrendszerünket globális ölelésként ter- görögök nézetei szerint volt. Lásd R. G. Collingwood (1945):
jesztettük ki”: M. McLuhan (1964/1994). The idea of nature. Oxford, Oxford University Press; R. S.
Westfall (1977): The construction of modern science: Mechanisms
and mechanics. Cambridge, Cambridge University Press, 90.
2. függelék 376 Az idegrendszerünk nem hasonlít a gépekhez, mondta, ha-
Plaszticitás és haladás nem szintén élő és változásra képes: J. J. Rousseau: Emil
avagy a nevelésről. Papirusz Book Könyvkiadó, 1997.
376 • Rousseau … kifejtette, hogy a természet élő, múltja van: 376 tapasztalataink hatással lehetnek „agyunk szerveződésére”,
Rousseau-ra nagy hatással volt a természetkutató Buffon, … érzékeinket és szellemi képességeinket … gyakorlatoztat-
aki felfedezte, hogy a Föld jóval régebbi, mint az emberek nunk kell: id. mű, 132., lásd még 38., 48., 52., 138.
gondolták, és hogy kőzetei az egykor létezett, de azóta ki- 377 • Európa sok részén hozva divatba a … francia perfectibilité
halt állatok kövületeit őrzik. Ez egyben azt is igazolta, hogy szót: Nem tekintette egyértelműen kedvező dolognak, és
még az egykor változtathatatlannak hitt állati test is meg- azt írta: „Miért csak az ember hajlamos az elbutulásra? Nem
változhat. Rousseau idejében alakult ki egy új tudományág, arról van-e szó, hogy ezáltal visszatér kezdetleges állapotába,
a természetrajz, amely már minden élőről feltételezte, hogy és míg a Fenevad, amely semmit sem nyert, de veszíteni-
múltja van. valója sincs, mindig az ösztönei szerint él, az ember, ki öreg-
Az egyik ok, amiért Rousseau ennyire nyitott lehetett kora vagy egyéb baleset miatt elveszíti mindazt, amit tökélete-
a természetrajz és a plaszticitás gondolatára, talán a görög síthetősége révén szerzett, végül a Fenevadnál is alacsonyabbra
klasszikusok műveinek igen beható ismerete volt. Amint süllyed? Szomorú lenne számunkra, ha el kellene fogadnunk,
azt már láttuk (az 1. fejezethez fűzött 3. megjegyzésben), hogy ez a jellegzetes és szinte korlátok nélküli képesség a
a görögök egyetlen hatalmas élőlénynek tekintették a termé- forrása az ember minden nyomorúságának; hogy ez a ké-
szetet. Mivel szemükben az egész természet élő volt, való- pesség az, amely idővel kirángatja eredeti állapotából, ahol
színűleg nemigen találtak volna kivetnivalót a plaszticitás nyugodtan és ártatlanul tölthetné idejét; hogy ez a képesség
elvében. Szókratész a Köztársaságban azt mondta, az ember az, amely a századok során megvilágosodásait és hibáit okoz-
ugyanúgy edzheti az elméjét, ahogyan a tornász az izmait. ta, amelyből bűnei és erényei fakadtak, s amely végül ön-
Galilei felfedezései után jelent meg a második nagy ter- maga és a Természet zsarnokává teszi.” J. J. Rousseau: Ér-
mészeteszme, a természet mint gépezet elve, amely kieresztette tekezések és fi lozófiai levelek. (Ford.: Kis János. Budapest,
az életet az agyból, s általában már szinte elvből is ellenezte Magyar Helikon, 1978.)
a plaszticitás gondolatát. 378 • Charles Bonnet (1720–1793): Bonnet fontos felfedezéseket
A harmadik nagy természeteszme Buffon, Rousseau és tett a szaporodásnak azzal a módjával kapcsolatban, amikor
mások munkájára alapozva újra élővé tette a természetet, a petesejtek maguktól, spermiumok nélkül szaporodnak.
állandóan fejlődő, időben változó történelmi folyamatként fes- Különösen érdekelte a regenerálódás, és azt tanulmányozta,
tette le azt, s ugyanolyan életerőssé tette, amilyen az ókori miként növesztik újra az állatok, például a rákok elveszített
102 | A változó agy • Jegyzetek és hivatkozások 2. függelék | 103

végtagjaikat. No persze amikor a rák ollója regenerálódik, Munfordhoz, 1799.június 18. In: B. B. Oberg (szerk.) (2004):
akkor a benne lévő idegekkel is ez történik; ezért Bonnet The papers of Thomas Jefferson, 31. kötet, 1799. február 1.–1800.
érdeklődött az idegszövetek felnőttkori növekedése iránt is. május 31. Princeton, Princeton University Press, 126–30.
Érdekesség, hogy a Rousseau-hoz hasonlóan svájci, sőt genfi 380 Tocqueville … megjegyezte, hogy a jelek szerint az ameri-
Bonnet idővel Rousseau esküdt ellenfele lett, nyomtatásban kaiak … hisznek „az ember végtelen tökéletesíthetőségében”:
is támadta a fi lozófus írásait, és igyekezett betiltatni őket. A. de Tocqueville (1835/1840/2000): Democracy in America.
378 Bonnet … Malacarne … olasz tudósnak küldött levelében Fordította H. C. Mansfield–D. Winthrop. Chicago, Uni-
azt írta, hogy az idegszövet talán ugyanúgy reagál a gyakor- versity of Chicago Press, 426.
latoztatásra, mint az izmok: M. J. Renner–M. R. Rosen- 381 Thomas Sowell … meg figyelése szerint „bár a »tökéletesít-
zweig (1987): Enriched and impoverished environments: Effects on hetőség« szót a századok során egyre kevesebbet használták,
brain and behavior. New York, Springer Verlag, 1–2. kötet; a fogalom nagyrészt változatlanul maradt fenn napjainkig. …
C. Bonnet (1779–1783): Oeuvres d’histoire naturelle et de philo- »emberi lény mint roppantul plasztikus anyag«”: T. Sowell
sophic. Neuchâtel, S. Fauche. (1987): A conflict of visions. New York, William Morrow, 26.
378 Malacarne munkájáról: M. J. Renner–M. R. Rosenzweig
(1987); M. Malacarne (1793): Journal de physique, 43. kötet,
73., idézi M. R. Rosenzweig (1996): Aspects of the search
for neural mechanisms of memory. In: Annual Review of
Psychology, 47. évf., 1–32., különösen 4.; G. Malacarne (1819):
Memorie storiche intorno alia vita ed alle opere di Michele Vincenzo
Giacinto Malacarne. Padua, Tipografia del Seminario, 88.
379 Rousseau ironikus értelemben használta a „tökéletesíthe-
tőség” kifejezést: R. L. Velkley (1989): Freedom and the end
of reason: On the moral foundation of Kant’s critical philosophy.
Chicago, University of Chicago Press, 53.
379 „az ember tökéletesíthetősége valóban végtelen”: A.-N. de
Condorcet (1795/1955): Sketch for a historical picture of the
progress of the human mind. Angolra fordította J. Barra-
clough. London, Weidenfeld & Nicolson, 4.
379 Thomas Jefferson … Benjamin Franklin közvetítésével ismerte
meg Condorcet-t: V. L. Mullen (1985): The idea of perfectibility.
Lanham, MD, University Press of America.
380 „Condorcet-hez hasonlóan hiszek abban, hogy az elme oly
mértékben tökéletesíthető”: T. Jefferson levele William G.

Das könnte Ihnen auch gefallen