Tartalom

1. Bevezetés: Egy feltűnés nélküli lány 9

2. Rövid életrajzom 16
3. 2015. január: Változások veszik kezdetüket 21
4. Ahogy minden kezdődött: Az első életév 22
5. Christina gyermekkora 33
6. Christina iskoláskora 41
7. 2015. február 22.: Bepillantás a másvilágba 50
8. Elena 54
9. Lelkek és lélektervek 57
10. Korunk bíráló elemzése 64
11. Holisztikus gyógyászat 74
12. A fény és a fénytelen 80
13. Tudat, rezgés és energia 82
14. Különös észlelések és szinesztézia 91
15. Az új korszak emberei 99
16. Dimenziók 103
17. A régi és az új tudat 107
18. A rejtélyes láda 110
19. Elemi teremtmények 113
20. A Föld szívverése 117
21. Christina tizennegyedik születésnapja 119
22. A jövő oktatási rendszere 123
23. Táplálkozás 131
24. Gyógyulás 136
25. A szeretet 144
26. További képességek 147
27. Christina fényoszlopa 153
28. A halál fantomja 155
29. A nevek: Elena és Christina 158
30. Telepátia, telekinézis és más adottságok 160
31. Iskolaváltás, 2015 169
32. Nyári szünet, 2015 170
33. A fénytelen lények 175

Chistina_beliv12.indd 5 2019. 09. 25. 12:26

 34. Hétköznapi események 186
35. Beszélgetések Christinával 194
36. A pályaválasztás kérdése 197
37. Az Elena körüli rejtély 201
38. Hivatás és elhivatottság 203
39. Fényhálózat alakul, 2016 206
40. A könyvprojekt 208
41. Christina zárszava 215
Köszönetnyilvánítás 218
A szerzőről 219

Chistina_beliv12.indd 6 2019. 09. 25. 12:26

 1.

Bevezetés: Egy feltűnés nélküli lány

Az emberek nagy része szerencsés és szerencsétlen véletlenek többé-kevés-

bé önkényes sorozataként éli meg az életét. Én is közéjük tartoztam. Pozi-
tív életszemlélettel, bölcs elmével és jó szándékkal próbáltam meg legjobb
tudásom és a lelkiismeretem szerint járni az utamat. Ahogy másokét, az én
magán- és szakmai életemet is meghatározta a nevelés és a társadalom, a kul-
turális és vallási normák, a dogmák és a szilárd alapzat.
Életem során sok mindenkivel találkoztam – különböző korosztályú,
származású, gondolkodású és viselkedésű emberekkel. A  különbözőség fo-
lyamatosan elragadtatással töltött el. Megkérdeztem magamtól, vajon miért
válnak egyesek jóindulatúvá, békéssé, miközben mások számára – úgy tűnik
– a gyűlölet és az erőszak a hétköznapok része. Miért keressük olyan sokféle-
képpen a boldogságot, és egyáltalán mi ez a vágyott „boldogság”?
Hamar rájöttem, hogy a boldogság receptje nem a tanulmányokban, a
szakmai sikerekben vagy az anyagi jólétben keresendő. A belső elégedettség
és beteljesülés, egyéni boldogságunk kulcsa sokkal inkább saját magunkban
található. A boldogság akkor jön el, amikor sikerül megszabadítanunk ma-
gunkat a negatív gondolati sémáktól és magunk akadályozásától, és kibon-
takoztatjuk tényleges belső képességünket, valódi lényünket és rendelteté-
sünket. Azt azonban nem tanították meg nekünk, hogy befelé irányítsuk a
figyelmünket, így az, aki benső énjét keresi, nemritkán először mély szaka-
dékba, belső zűrzavarba tekint.
Kisbabaként teljesen természetesen hagyjuk belső vezérlésünk által irányí-
tani magunkat, és összeköttetésben állunk más valóságszintekkel is. Később
azonban egyre inkább kívülről formálódunk, alakulunk és edződünk, így fel-
nőttkorunkban többnyire már más emberek és a társadalom által alkotott min-
ták és elképzelések szerint élünk. Azt tanítják, hogy kifelé forduljunk, ne befelé.
Létrejön az egó, a mesterséges én, amely nem a valódi lényünk. Sokunknak ne-
hezére esik felismerni, hogy nem azzal érjük el az igazi boldogságot és a mély
beteljesülést, ha másokat próbálunk utánozni vagy anyagi javakat hajszolunk.
Úgy tűnik, egyesek elveszítették a test, a lélek és a szellem egyensúlyát, a belső
hangokhoz való hozzáférés képességét, és összezavarodva, félve bolyonganak.

Chistina_beliv12.indd 9 2019. 09. 25. 12:26

 Apránként arra a felismerésre jutottam, hogy évszázadok óta nem hala-
dunk előre sem az egyéni boldogság és beteljesülés, sem az átfogó igazságos-
ság és a világbéke megtalálásának útján. Bár tudományos és technikai téren
olyan jártasak vagyunk, mint még soha, úgy tűnik, hogy a valódi bölcsesség
és a békére való képesség területén nem fejlődtünk. A gazdasági rendszer és
a társadalomban jelen lévő gazdaságosságra törekvés megköveteli az egyol-
dalúan racionális, materialista gondolkodásmódot. Több mint kétszáz éve
szinte teljes egészében ez határozza meg létünket, és ennek nemkívánatos
következménye bolygónk kizsákmányolása, meggyalázása – aminek végzetes
hatásaival egyre jobban szembesülünk. Sok területen a saját magunk által al-
kotott romhalmaz előtt állunk.
De hol maradt az egyén belső szellemi és lelki fejlődése az évszázadok
alatt? ­Miért áll hadilábon oly sok kortársunk a saját sorsával? Miért válto-
zott társadalmunk a hatalmi harcok, a kapzsiság, az irigység, a hatalomra és
hírnévre való törekvés könyörtelen rendszerévé? Egy nem igazán kielégítő
mesterséges valóságban élünk, amely isteníti az egót és akadályozza tudatunk
bővítését, ezzel valódi képességeink kibontakoztatását. A többség a régi, kö-
zös gondolati és cselekvési sémákban ragadt, amely lehetetlenné teszi az egyé-
ni fejlődést.
Nem csoda, hogy sokan érezzük magunkat túlterheltnek a munkahelyi
nyomás miatt, és elégedetlenek vagyunk az életünkkel. Hogy is lehetnénk elé-
gedettek, ha nem a saját személyes rendeltetésünk szerint élünk, hanem előre
meghatározott idegen minták szerint? Erre születtünk? Nem hiszem. Azon
sem lehet csodálkozni, hogy a csúcsminőségű orvosi ellátás ellenére egyre nő
a pszichés megbetegedések száma.
Még soha nem szembesültünk annyi egyetemes problémával és kihívás-
sal, mint napjainkban. Konfliktusok, háborúk; szegénység, ínség, nyomorú-
ság, menekültáradat; ingadozó pénzügyi piac, monetáris válság, gazdasági
recesszió; végzetes ökológiai zsákutcák; belső viszályok és bizonytalanság;
a számtalan visszaélés az államigazgatásban – mindez vagy a közelgő pusztu-
lás, vagy a nagy áttörés és változás jele.
Könyvünkben abból indulunk ki, hogy egy nagy változás előtt állunk –
ráadásul mindannyian ennek az áttörésnek, evolúciós átalakulásnak a közép-
pontjában vagyunk. Ez a változás az egyénekből fog kiindulni, azokkal kezdve,
akik azért születtek a Földre, hogy elindítsák és támogassák ezt az folyamatot.
Christina, akinek a történetét elmesélem, ezen úttörők közé tartozik.
Ami engem illet, hosszú ideig meg voltam győződve arról, hogy a boly-
gónkon uralkodó állapotokat a saját gondolkodásmódom és cselekedeteim

10

Chistina_beliv12.indd 10 2019. 09. 25. 12:26

 csak korlátozottan képesek befolyásolni. Azt hittem, hogy az igazságosság és
a béke irányába történő változást alapvetően a hatalomnak kell irányítania.
A legtöbb politikai, gazdasági és társadalmi rendszer, úgy tűnik, nem fejlődő-
képes, és közeli összeomlással fenyeget. Túl sok minden vált irányíthatatlanná
a világon, és túl sokan veszítették el már a lehetőségét is annak, hogy akár
csak megértsék ezeket az igen bonyolult folyamatokat, nemhogy megakadá-
lyozzák a kibontakozó globális káoszt.
Ezt a széles körben elterjedt nézetet vallottam én is, egészen addig, ami-
kor – 2015 elején – lányom, az akkor 14 éves Christina már addig sem hét-
köznapi élete váratlan, új fordulatot vett. Csodálatos, új megvilágításba he-
lyezi korunk zavaros eseményeit azzal, hogy teljesen új megközelítéssel írja
le a bolygónkon végbemenő folyamatokat. Ő tanított meg arra, hogy igenis
minden egyes ember hatást gyakorol a világra. Látásmódjával és személyes
energiaszintjével mindenki hozzájárul ahhoz, ahogyan a dolgok saját benső-
jében, szűkebb környezetében, következésképpen világszinten alakulnak. Ez
szemléletes példája annak, hogy a tudat, a belső éberség és világosság ereje
sokkal felsőrendűbb az egyoldalúan racionális értelemnél.
Christina fiatal, hiteles ember, aki számára élni és szeretni ugyanaz. Ő egy
rendkívüli energiakészlettel rendelkező lány, olyan képességekkel és látás-
móddal megáldva, amelyek racionális gondolkodással nem érthetők meg.
Olyasvalaki, akinek a magasabb, többdimenziós valóságszintekkel való bá-
násmód ugyanolyan természetes, mint az összes teremtett dologgal való ál-
landó belső kapcsolat. Az egységes valóság tudatában él, mindig tisztelettel
és szeretetteljesen bánik minden teremtménnyel, amellyel érintkezésbe ke-
rül, anélkül hogy bármelyiket minősítené vagy bármelyikük felett ítélkezne.
Nemcsak a sorscsapásokat képes higgadtan megvizsgálni, de lenyűgöz meg-
lepő, mély, filozofikus bölcsességével is.
Christina a fiatal, haladó gondolkodók új nemzedékének tagja, akik lé-
tünket a kvantumfizika, a neuropszichológia és a spiritualitás komplex egy-
ségének tekintik, írják le és élik meg. Élénken érdeklődik a világ eseményei
iránt, és mindig figyelemreméltó éleslátással nyilatkozik róluk. Egyszer ezt
mondta: „Amíg az emberek több félelmet, mint szeretetet hordoznak ma­
gukban, addig a demokráciát – bármilyen igazságosnak és jónak tűnik is
– csak arra fogják használni, hogy hipnotizálják a tömeget.”
Christina szeret foglalkozni a filozófia, a kozmonológia, a kvantumfizika,
az asztrológia és asztrobiológia, az antropológia, a mitológia, a technológia
és a gazdaság, valamint a szociológia, az evolúciós biológia, a neurobiológia,
a neuropszichológia és számos más tudomány összetett kérdéseivel.

11

Chistina_beliv12.indd 11 2019. 09. 25. 12:26

 Gond nélkül össze tudja kötni a természettudományos és a metafizikai
nézeteket. A világegyetemmel kapcsolatos többdimenziós felfogása – az ön-
szerveződő intelligenciától és isteni geometriától kezdve az emberi DNS-
ig – olyan éleslátásról és tudásról tesz tanúbizonyságot, amelyet eddigi rövid
emberi életében lehetetlen lett volna elsajátítania. Jártas a tudományágakban
– a szaknyelvben is –, és magyarázatai gyakran meghaladják a tudomány mai
állását. Gyakran állapítja meg, hogy sok mindenre, amit a háromdimenziós
valóságon kívül érzékel, még nincsenek földi szavak.
Christina a Föld fiatal polgárainak azon új nemzedékéhez tartozik, akik
elhivatottságot éreznek magukban arra, hogy alternatívát kínáljanak eddigi,
háromdimenziós gondolati sémáinkra és életmódunkra. A kibővült tudatál-
lapot miatt mindenkiben felébred a magasabb szintű gondolkodási képesség,
amely által képessé válunk arra, hogy meggyógyítsuk saját magunkat és Föl-
dünket. A jövő társadalmában nem a félelemnek és a rettegésnek, a megté-
vesztésnek és a pusztításnak kell előtérben állnia, sokkal inkább a mély, belső
bölcsességnek, a kölcsönös, szeretetteljes elismerésnek és az együtt teremtett
békének.
Christina üzenete egyértelművé teszi, hogy milyen mozgalmas időben
élünk – a tudat evolúciójának közepén –, amely mélyreható változásokhoz
fog vezetni az élet számos területén. Az egyoldalú, racionális értelemből ki-
indulva nem fogunk új utakat találni az elavult gondolkodásmódon, felfo-
gáson, elméleteken, megküzdési stratégiákon, csakis a szellemi-lelki síkon
létrejövő kibővített tudaton keresztül. A tudomány háromdimenziós, mate-
rialista szemlélete miatt a legtöbb ma élő ember elfelejtette, hogyan találjon
természetes, belső utat saját magához, és hogyan őrizze meg a transzcen-
denssel való kapcsolatát. Már nem ismerik fel a nagyobb összefüggéseket és
a dolgok mélyebb jelentését, és túl könnyen megrémülnek, kétségbeesnek.
Elválasztva élnek a nagy egésztől, és nem engedik vezérelni magukat a belső
hangjaik által, csupán mesterséges egójuktól és kívülről irányított életkörül-
ményeiktől.
Christina hangsúlyozza, hogy a teremtés tervében semmi alapja nincs
a félelemnek, a kétségnek, a bűntudatnak, az irigységnek, a gyűlöletnek, a
rombolásnak – semmilyen negatív érzelemnek. Ezeket mind mi hoztuk létre,
így mi vagyunk azok, akik fel tudjuk számolni őket. Amit fájdalomnak vagy
szenvedésnek tartunk, az sokszor egyszerűen belső tanulási folyamat, ami-
hez – bármilyen nehéznek tűnik – jóakarattal és szeretettel is közelíthetünk,
hogy átalakítsuk. Christina azt mondja: „A szeretet korlátlanul elérhető az
univerzumban; ősanyag, amely, ami van, az alapja.”

12

Chistina_beliv12.indd 12 2019. 09. 25. 12:26

 Ez a könyv egy kislány igaz történetét meséli el, aki jelentősen kibővült tudat-
tal született. Többdimenziós érzékeléssel és más paranormális képességekkel
van megáldva, amelyeket teljesen természetes módon kezel. Ám e képessé-
gek valódi lényének csak mellékes jelenségei. Ő korunk lánya, aki hajlandó és
kész arra, hogy létét egy átfogó, pozitív és építő változás szolgálatába állítsa.
Ezzel Christina messze nincs egyedül. Néhány éve egyre több magas rez-
gésű, szellemileg igen tehetséges gyerek születik, aki csupán jelenlétével és
szavaival a szó legszorosabb értelmében fényt sugároz. Ez az új generáció egé-
szen természetesen, példaképként jár előttünk, ami a hitelességet, az életörö-
möt, a személyes felelősségvállalást, az odaadást, a szeretetet, a bölcsességet és
a békét illeti – minden félelem és túlterheltség nélkül.
Első pillantásra Christina teljesen szokványos, sőt hétköznapi lány. Csak
közelebbről nézve válik láthatóvá rendkívüli energiaszintje. Mindig is tisz-
tában volt a magasabb, kozmikus törvényszerűségekkel. Tudja, hogyan kell
humorosan, érthetően és könnyeden betekintést nyújtani a létezés más síkjai­­
ba, hogy jobban megértsük a bolygónkon, valamint a saját életünkben zajló
folyamatokat. Még a legbonyolultabb tudományos és világpolitikai témákat is
multidimenziós szempontból látja; újra és újra meglep bennünket elemzései­­
vel és hasonlataival.
Sokunkban tudatosult már, hogy elavult, háromdimenziós rendszerekben
élünk, amelyek nem képesek megbirkózni a jelen és a jövő növekvő, bonyolult
kihívásaival. Bizonyára még soha nem vágytunk ennyire egy lassabb, harmo-
nikusabb életre, új gondolati sémákra, viselkedési formákra és életmódra. De
még sokan nem hiszik el, hogy a globális változás lehetséges. Christina saját
példáján keresztül képes reményt és bizalmat közvetíteni, miközben tényként
kezeli, hogy már a közepén járunk ennek az átalakulási folyamatnak. A fény
itt van, de még nem mindenkinek sikerült ezt felismernie. Azt mondja: „Min­
den ember fény, csak elfelejtette.”
Magától értetődősége, éleslátása képes bővíteni a látókörünket, valamint
felszámolni néhányat a világ nagy kérdőjelei közül – mindezt anélkül, hogy a
hagyományos értelemben véve tanulta volna. Őt nézve sejthetjük, hogy alap-
vetően milyen határtalan mindannyiunk fejlődőképessége.
Szerencsére a világképem, a világról alkotott felfogásom és a gondolkodás-
módom alapvetően megváltozott az elmúlt két évben. Világossá vált, hogy ha
változtatni szeretnék valamin, akkor magammal kell kezdenem. Arra a felsza-
badító felismerésre jutottam, hogy valóban minden, amivel ebben az életem-
ben találkozom – még ha az negatív vagy korlátozó is –, a pozitív átalakulás
lehetőségét rejti magában. Bár nem volt mindig egyszerű és kellemes, feltét-

13

Chistina_beliv12.indd 13 2019. 09. 25. 12:26

 lenül szeretném folytatni és elmélyíteni ezt a folyamatot. Apránként sikerült
felülvizsgálnom elavult szemléletmódomat, bővítenem saját valóságomat, így
ma már sokkal tisztábban megértem földi létünket és isteni eredetünket, mint
néhány évvel ezelőtt. Folyamatosan azon vagyok, hogy megtanuljak megsza-
badulni az engem korlátozó gondolati és cselekvési sémáktól, hogy ítéletektől
mentesen éljek, és hogy megnyissam a tudatomat egy magasabb valóság felé
akkor is, ha a racionális értelmemmel nem mindig értem.
Mindeközben életem „problémáit” és az akadályokat tanulási folyamat-
ként, a „sorscsapásokat” pedig a belső fejlődés ígéretével járó tapasztalatként
fogom fel. Nagyon örvendetesek e tudatbővítés és átalakulás eredményei:
egyensúly, elégedettség, beteljesülés, belső szabadság, valódi életöröm; nem
utolsósorban teljes gyógyulás és egészség.
Christina lényéből és üzeneteiből sejthető, milyen irányba fog fejlődni az
emberiség, és hogy ez a szellemi fejlődés milyen fontos minden egyén számá-
ra. Lenyűgöző látni a világra való nyitottságát, szeretetét és a nehéz emberek-
kel és eseményekkel szemben tanúsított türelmét. Ugyanakkor hangsúlyozza,
hogy mindannyian ugyanazt a magasabb lehetőséget hordjuk magunkban.
Azt mondja: „A lélek ereje fokozatosan pótolni fogja a testi adottságokat a nö-
vekvő tudattal. Ez gyorsabban fog bekövetkezni, mint ahogy a legtöbben el tud-
ják képzelni. Izgalmas idők jönnek.”
Természettudományos beállítottságú emberként csúfos kudarcot val-
lottak azok a törekvéseim, hogy Christina kijelentéseit és az általa kinyilat­­
koz­­
tatottakat hagyományos, tudományos modellekkel és módszerekkel
megmagyarázzam magamnak. Alaposabban megvizsgálva azonban megálla-
pítottam, hogy világos egyezések állnak fenn a kvantumfizika, az asztronó-
mia, a neurobiológia, a neuropszichológia és a tudat kutatásának terén vég-
zett tanulmányokkal. Hiszek benne, hogy Christina felismerései jelentősen
távolabbra mutatók és mélyebbek, így gyakran csak nehezen lehet az ismert
fogalmakra redukálni őket, mivel három dimenzióban se nem láthatók, se
nem bizonyíthatók.
Christina megnyugtat bennünket: „A világegyetemben semmi sem bonyo­
lult. Az emberek teszik bonyolulttá. A Föld az iskola, a világegyetem a főiskola.”
Christinának sikerül ezt a magasabb dimenziójú és isteni eredetű, egyszerű,
természetes létet közelebb hozni hozzánk. Együttérzőn érint meg és ösztönöz
másokat, kizárólag a gondolataival és a szavaival. Minden szavában, csakúgy,
mint a cselekedeteiben észrevehető a teremtés egésze iránt érzett tiszteletteljes
hozzáállás. Azt mondja: „Az isteni intelligencia és az érző tudat már jóval a Föld
keletkezése előtt létezett. A tudat egy motor, minden teremtés hajtóereje. Létre-

14

Chistina_beliv12.indd 14 2019. 09. 25. 12:26

 hozta az anyagot, az antianyagot és a számtalan univerzumot. Naprendszerünk
bolygói, a csillagok, sőt még a köztük lévő üres tér is, minden, élettel és tudattal
van tele. A háromdimenziós életet kivételnek kell tekinteni, nem szabálynak.”
Nem lehet emberi kifejezésekre és fogalmakra redukálni a magasabb
szintű valóságokat, tehát puszta szavakkal vagy érvekkel bebizonyítani, meg-
cáfolni sem. De kibővült érzékeléssel bizonyos fokig megismerhetők. Ez pe-
dig azáltal jön létre, hogy belső hajlandósággal és nyitottsággal átlépjük ed-
digi tapasztalati horizontunk határát, és a tudat olyan területeire nyomulunk
be, amelyek háromdimenziós értelmünkkel nem elérhetők és nem mérhetők.
Azoknak, akiknek halálközeli élményük volt, vagy kapcsolatba kerültek
magasabb szférákkal – például meditáció segítségével –, valószínűleg kevesebb
nehézséget okoz elfogadni és rendszerezni a könyv állításait. De szeretettel
hívjuk a kétkedőket és szeptikusokat is, hogy elfogulatlanul és előítéletek nél-
kül vizsgálják meg az alább következőket, és cseréljenek tapasztalatot velünk.
Christina rendkívül összetetten írja le az emberiség közelgő evolú­­ciós
fejlődését, és arra ösztönöz, hogy multidimenziós nézőpontból szemléljük
a filozófiai, tudományos és társadalompolitikai kérdé­­se­­ket. Világosan kifejti,
milyen forradalmi nagyságrendű lesz az a po­­zi­­tív változás, amely azok előtt
áll, akik nyitottak és készek rá. Azt mondja: „Nem azért vagyok ezen a világon,
hogy felfedjem mások hibáit vagy hogy ítélkezzek felettük. Szeretném a békét
és az isteni tudatot visszahozni min­­denki számára. Akkor magától feloszlik a
fénytelen.”
Christina története a születésével és rendkívül nehéz első éveivel kezdő-
dik, majd 2015–2016 folyamán új szakaszba lép. Azt gondoljuk, hogy ez még
csak a kezdet, és rendeltetése és üzenetei az elkövetkező években egyre in-
kább megnyilvánulnak majd.
Ezt a történetet egy háromgyerekes anya szemszögéből írom, akinek
gyermekei közül Christina a középső. Két perccel idősebb ikertestvére, Elena,
születése után két hónappal elhunyt, és azóta szokatlan módon egy szelle-
mi szférából kíséri Christinát. Két és fél évvel fiatalabb öccsük, Mario derűs,
energiával teli lénye a maga módján gazdagítja életünket, bár e könyvben el-
sősorban az ikerlányokra helyezzük a hangsúlyt.

Azért, hogy a kedves Olvasó jobban megértse és rendszerezni tudja az ös�-

szefüggéseket, szeretnék dióhéjban bemutatkozni. Úgy tűnik, hogy életem
során – anélkül hogy ez tudatosult volna bennem – számos tapasztalaton és
megpróbáltatáson mentem keresztül, amelyek most segítenek abban, hogy tá-
mogassam Christinát, miközben egyre inkább követem a saját feladatomat is.

15

Chistina_beliv12.indd 15 2019. 09. 25. 12:26

 2.

Rövid életrajzom

1972-ben születtem a svájci Toggenburgban, egy nyolcgyermekes család he-

tedik gyermekeként. Egyszerű, dolgos, szeretetteljes, természetközeli, vidéki
gyerekkorom volt. Az életünk az iskola és az otthon között zajlott. Nem volt
autónk, és a nyaralást sem ismertük, mert a szüleink mezőgazdasági tevé-
kenysége állandó jelenlétet és közreműködést igényelt minden családtag ré-
széről.
16 éves koromban – mint előttem három idősebb testvérem – idegen­­
nyelv-tanulás céljából egy évig Tessinben dolgoztam. Az idősotthonban el-
töltött idő nagy hatással volt rám, elsősorban a szabadság és függetlenség, az
olasz nyelv, a szinte mediterrán klíma és mindenekelőtt a délvidéki mentali-
tású emberek miatt.
Utána kórházi gyakorlat következett svájci német területen, azután pedig
egész­­ségügyiasszisztens-képzés. Mivel ezeket könnyedén teljesítettem, úgy
éreztem, hogy egy vidéki orvosi rendelőben végzett munka alulmúlná a ké-
pességeimet. Akkoriban, 20 évesen az volt az álmom, hogy Dél-Amerikába,
az Amazonas vidékére utazzak, és egy őserdei klinikán dolgozzak. De elvetet-
tem a tervet, amikor kiderült, hogy két évre el kellene köteleznem magam a
Vöröskeresztnek.
Így másféle kihívásokat kerestem. Szabadidőmben elkezdtem kocogni,
később beléptem egy sportklubba, és intenzíven részt vettem az életében.
A szabad természetben való futás remek testi egyensúlyt biztosított az orvosi
rendelőben végzett munkámhoz.
Röviddel ezután saját lakásba költöztünk későbbi férjemmel, és 1994-ben,
valamivel több mint 22 évesen összeházasodtunk. 1994-től 1998-ig egy for-
galmas vidéki orvosi rendelőben dolgoztam, ami tökéletesen megfelelt ne-
kem. 1996-ra felépítettük a házunkat, és egy fél évvel később, 1997-ben telje-
sült a férjem vágya: saját faipari üzemet alapított. Nagy lelkesedéssel láttam el
az ott felmerülő irodai munkát, de a lelkem mélyén nem elégített ki. Sok újat
tanultam, és örültem, hogy később, a gyerekek mellett, tudok majd dolgozni.
25 évesen, ugyanebben az évben, új kihívásokat kerestem a sport területén.
Lelkes hosszútávfutóként – edzőm tanácsa ellenére – 1997 novemberében le-

16

Chistina_beliv12.indd 16 2019. 09. 25. 12:26

 futottam az első maratonomat. A lelkem legmélyén tudtam, hogy erre a távra
rendeltettem. A heti 75 kilométernyi edzés – amely nem sok egy hosszútáv-
futóhoz képest – nem volt elég a felkészüléshez. Mégis megünnepelhettem –
szakadó esőben – első svájci maratoni címemet; nem épp világklasszis idővel,
de 2 óra 44 percen belül, ami elég volt a nemzeti bajnoki címhez. Felismertem
a tehetségemet, és felébredt bennem a vonzalom ez iránt a versenytáv iránt.
Hirtelen egy új, szokatlanul nagy színpadon találtam magam, és szám-
talan hatás ért. Nőttek az elvárások és a teljesítménykényszerem is. Ugyan-
annak az embernek éreztem magam – azzal kiegészítve, hogy „svájci ma-
ratonbajnok” –, de az életemben bekövetkező sok szép, időnként szürreális
esemény elgondolkodtatott. Váratlanul címoldalakon találtam magam, olyan
képekkel, amelyekhez soha nem adtam a hozzájárulásomat, és olyan monda-
tokkal, amelyeket soha nem mondtam. Bár a sportsikereimre adott visszhang
nagyszerű volt, de amúgy is zsúfolt életünkben alig maradt idő másra a mun-
kán, az edzésen és a versenyen kívül. A szövetség, a szponzorok és a média
részéről támasztott elvárás és teljesítménykényszer egyre nőtt, aminek egy
évvel később meg is látszottak a negatív következményei.
1998-ban ötödével csökkentettem az orvosi rendelőben végzett munkám,
hogy több időt tudjak szentelni a sportnak. Ezzel egy időben azonban saját
üzletünk is egyre jobban felvirágzott – ez sem könnyítette meg a helyzetet.
A napom reggel ötkor edzéssel vagy irodai munkával kezdődött, és csak utá-
na mentem be a rendelőbe.
Nem mindig tudtam örömmel kezelni a nyilvánosság figyelméből adódó
nyomást és a rivalizálást. Többször ért övön aluli ütés, illetve adódott tanu-
lási folyamat nagy nyilvánosság előtt: 1998-ban fel kellett adnom a maraton-
címvédő versenyt, mert hánytam, és a svájci, 5000 méter feletti bajnokságot
is. A félmaraton-világbajnokság selejtezőjéről épphogy csak, de lemaradtam,
mert hagytam magam irányítani.
Mindezek megviseltek lelkileg; újra és újra szembesültem a gyengesé­­
geim­­mel és helytelen gondolati sémáimmal. Mindennek tetejébe sok ember
keresett fel mindenféle állítólagos csodaszerrel, amivel kézben tudnám tarta-
ni a versenysportban meglehetősen gyakori problémákat. Sok tapasztalt at-
léta és edző sürgölődött körülöttem, és kaptam jónéhány jó szándékú tippet,
állásajánlatot és hasonlókat.
Szerencsére hamar megértettem, hogy nem csupán a munkával és edzés-
sel töltött napjaimat kell átalakítanom és optimalizálnom; egyértelmű felhí-
vás volt arra, hogy hallgassak a belső hangomra, ha sikeres akarok maradni.
Nem volt rendjén, hogy én, aki testileg csúcsformában voltam, a sok külső

17

Chistina_beliv12.indd 17 2019. 09. 25. 12:26

 hatás nyomására – egyesületek, edzők, időpontok, média stb. – a döntő pilla-
natban nem tudtam teljesíteni. Az egóm a túlzott kifelé fordulással szabotálta
a megérzéseimet, ezzel a sikereimet is.
Rájöttem, hogy futnom nekem kell, ezt nem vehetik át tőlem. A  futás
iránti szenvedélyemet senki nem tudja irányítani, legfeljebb el tudja venni.
Hogy ezt megakadályozzam, meg kellett tanulnom magamra koncentrálni és
a belső hangomra hallgatni. Azt, hogy milyen erősen reagál a testünk arra, ha
negatív érzelemmel viszonyulunk valamihez, épp az állóképességet igénylő
sportokban lehet a leginkább megtapasztalni.
E megváltozott hozzáállással fokozatosan sikerült mind a sikereket, mind
a kudarcokat semleges tapasztalatoknak és tanulási folyamatnak elkönyvel-
nem. Elsősorban a mentális fejlődés iránt voltam eltökélt, és az eredmények
igazoltak. Az  ellenfeleimből barátnők lettek, az edzőtáborokból nyaralás, a
versenyekből kellemes élmények, amelyek előrevittek az életutamon és sze-
mélyiségem fejlődésében.
1999 elején újra teljes mértékben kézben tartottam az életem. Félállásban
dolgoztam egy kardiológiai rendelőben. A sportban az elvárások továbbra is
magasak voltak, de ettől kezdve sikerült teljesen máshogy kezelnem.
És láss csodát, a versenyeken hirtelen újra beköszöntöttek a sikerek. Bár
az első hat hónapban csak három versenyen futottam – három svájci bajnok-
ságon, amely nagy nyomást jelentett –, de sikeresen végződtek: maratoni tá-
von arany-, félmaratonin ezüst-, hosszútávú terepfutó bajnokságon bronzér-
met nyertem. Javítottam néhány percet az egyéni csúcsomon is. 1999 őszén
az ötödik helyen végeztem az Amszterdam-maratonon az elit mezőnyben, és
úgy tűnt, hogy a sport még sok lehetőséget tartogat számomra, amelyeket az
elkövetkező években akartam megvalósítani.
De a sorsnak szerencsére más tervei voltak velem. Novemberben elké-
pesztő autóbalesetet szenvedtünk, amelyet egy részeg sofőr okozott és több
járművet érintett. Hetekig kórházban voltam, és még hónapokkal később is
szenvedtem a szövődményektől. A 2000-es olimpia évében nem is gondolhat-
tam versenyre, így távol tartottam magam a sportélettől.
Arra kényszerültem, hogy valami mást keressek. Megszületett bennem
az erős vágy egy gyermek iránt, ami hamarosan teljesült: 2000 őszén terhes
lettem, amivel az életem teljes fordulatot vett – ebben a könyvben fogom el-
mesélni.
E fordulatok révén – legalábbis ami a személyes tapasztalataimat illeti –
határozottan kijelenthetem: sikeres élsportolóvá nemcsak a megfelelő edzés
által válik valaki, hanem főként belső fejlődési folyamatok által, amennyiben

18

Chistina_beliv12.indd 18 2019. 09. 25. 12:26

 nyitott rájuk. Az ezzel kapcsolatos egyik legfontosabb felismerésem az volt,
hogy nagyon gyakran saját magunknak állítunk fel korlátokat mások jóin-
dulatú tanácsai hatására. De mások mindig csak a saját tapasztalataik alapján
tudnak beszélni, és senki nem tudja átvállalni személyes tanulási fo­­lya­­ma­­
tain­­kat.
Aki viszont felelősséggel, önbizalommal és intuitív intelligenciával cse-
lekszik, és elég bátor ahhoz, hogy új utakon járjon, minden szélsőséges hely-
zetben helyt fog állni. A sport szemszögéből nézve: évekig képes lesz csúcs-
teljesítményt nyújtani, anélkül hogy gátlástalanul átgázolna másokon vagy
feláldozná az egészségét vagy a sport iránti lelkesedését. Ha valóban okulunk
a tanulási folyamatokból, teherbírásunk nő, ahogyan életörömünk és nyugal-
munk, hitelességünk és egészségünk is.
Bár 2001-ben és 2003-ban terhes voltam, nem hagytam abba a futást.
1996–2000 után 2007 és 2015 között kerettagként másodszor is szerepelhet-
tem a svájci csapatban.
Ezekben az években összesen tizennyolc érmet kaptam különböző futó-
számokban (maraton, félmaraton, 10 000 méteres futás, hegyi futás és terep-
futás). A maratonfutás családi körülményeim és a cégünk miatt már nem fért
bele, így a nemzetközi hegyi futásra összpontosítottam. Összesen tizenegy
Európa- és világbajnoki versenyen futottam, nyolcszor benne voltam az első
tízben. Ezzel párhuzamosan szép sikereket értünk el a svájci hegyifutó nem-
zeti csapattal (trióban), összesen hét Eb- és vb-érmet szereztünk Svájc csapa-
tának, köztük 2007-ben az Európa-­bajnoki címet is. A nemzeti válogatottal
elért eredmények értékes közösségi élményt jelentettek.
De a sport csak az egyik szegmense volt az életemnek. A magán- és az
üzleti életemben is legalább ilyen sok minden zajlott ezekben az években.
Azáltal, hogy megváltozott a magamról kialakított képem, és belsőleg fej-
lődtem, változtak a prio­­ritások és a célok is, ami kihatott a férjemmel való
húszéves kapcsolatunkra is. 2012-ben közös megegyezéssel elváltunk. A saját
otthonunkban maradtam a két gyerekkel. Ez a helyzet máig megfelel mind­­
annyiunk­­nak.
A gyerekek – Christina és Mario – a válás idején 11 és 9 évesek voltak; ne-
gyedik, illetve második osztályba jártak. Hamar megbékéltek az új helyzettel,
jó kapcsolatot ápolnak az apjukkal, aki a közelben lakik.
Hármasban töltött hétköznapjaink szépen, harmonikusan teltek. A válás
után néhány hónappal, tizenöt év után abbahagytam a munkát a cégünkben,
és adtam magunknak egy fél évet, hogy mindent feldolgozzunk, és lehető-
leg stresszmentesen éljük meg az új helyzetet. Egyértelmű volt, hogy később

19

Chistina_beliv12.indd 19 2019. 09. 25. 12:26

 megint az egészségügyben fogok dolgozni. Hetente hatszor edzettem a nem-
zeti csapat tagjaként, amit jól be tudtam illeszteni a mindennapokba. Még
„versenyüzemmódban” voltam, de már annak tudatában, hogy hamarosan
visszavonulok.
Megbékéltem a múltammal, és 2013 februárjában elkezdtem egy négy-
éves továbbképzést egy alternatív orvoslást és kiegészítő terápiát oktató szak-
iskolában, azzal a céllal, hogy diplomás természetgyógyász legyek. Ez jól ös�-
szeegyeztethető volt a gyerekek hétköznapjaival és a sporttal.

20

Chistina_beliv12.indd 20 2019. 09. 25. 12:26

 3.

2015. január: Változások veszik kezdetüket

2015. JANUÁR. Családi életünk harmonikus, bármilyen zavaró esemény

vagy megpróbáltatás kellemetlenül érintene. De szerencsére a jövő és a sor-
sunk szó szerint benne van a csillagokban. Mivel még nem tudom értelmez-
ni a jeleket, nem vagyok tudatában annak, hogy milyen mozgalmas időszak
vár ránk. Hamarosan megtapasztalom, hogy nincsenek véletlenek, és hogy
néhány dolog még be van tervezve az életutamba, amelyeket ma még sem
megsejteni, sem befolyásolni nem tudok.
Még mindig hármasban élünk, ugyanott, vidéken, a svájci Toggenburg-
ban. Házunk a hozzá tartozó birtokkal kellemes élettér. A családunkhoz tar-
tozik három, kevés gondozást igénylő alpaka, két nyúl, valamint két teknős,
akik sok örömöt szereznek mindnyájunknak, de törődést is igényelnek.
Ekkortájt még teljesen normálisan zajlik az életünk – bár a „normális”
kifejezés nem pontos, mivel minden ember és minden család egyedülálló
a maga jellegzetességeivel és adottságaival. Az az életcélom, hogy optimális
körülményeket biztosítsak két gyermekem személyiségfejlődésének, anélkül
hogy figyelmen kívül hagynám magamat.
A lányom, Christina, születésétől fogva csodálatos példa arra, hogy nem
lehet mindent előre megtervezni. Rendkívüli élettörténete – a fogantatástól
kezdve – jó néhány alkalmat adott arra, hogy megkérdőjelezzem, átgondol-
jam és átértékeljem a társadalmi szerkezetet és a közfelfogást. A számos – csa-
ládi, szakmai, élsportbeli – szélsőséges helyzet pedig arra tanított meg, hogy
ösztönösen cselekedjek, és a veszteségtől való félelem nélkül engedjek el elve-
ket, teendőket és embereket. Mindig tudtam, hogy nem azért vagyok ezen a
Földön, hogy tehetetlenül alárendeljem magam olyan, tőlem idegen és válto-
zékony rendszereknek és látásmódoknak, amelyek a legmélyebb bensőmben
nem összeegyeztethetők egymással, és nem elégítenek ki.
Ennek az éberségnek és rugalmasságnak az egyik oka minden bizonnyal
a két, illetve három gyerek, különösen a nemsokára 14 éves Christina. Az éle-
te már első levegővételétől kezdve szokatlan és csodálatos. De az, ami most
vár ránk, még rendkívülibb lesz – rendkívülibb, mint azt valaha is el tudtam
volna képzelni.

21

Chistina_beliv12.indd 21 2019. 09. 25. 12:26

 4.

Ahogy minden kezdődött: Az első életév

Hogy a kedves Olvasó megértse Christina történetét, fontos, hogy röviden

összefoglaljam a születését és a gyermekkorát, mivel mindkettő megrendítő
és rejtélyes volt.
7 éves korában megfordult a fejemben, hogy könyvet írok róla, de elvetet-
tem. Ritkán írnak könyvet 7 éves kislányokról, ám Christina már első évei­­ben
is olyan intenzív életet élt, hogy az gond nélkül kitett volna egy kötetet – sok
bölcs, egy gyerek szájából szokatlan kijelentésével. De most egyértel­­műen el-
jött az ideje, hogy Christina és én, most már közösen, megvalósítsuk a köny-
vprojektet. Csodálatos gyermekkora a könyvnek csak egy kis részét teszi ki,
mivel sokkal izgalmasabb és szokatlanabb dolgokról is be tudok számolni.
2015 januárjáig szinte sejtelmem sem volt Christina különleges energia-
szintjéről és az ehhez kapcsolódó fogékonyságáról és tudásáról. Már kisgyer-
mekként feltűnő volt rendkívüli, tiszta gondolkodásmódja, barátságos lénye,
de azt nem tudtam, hogy összeköttetésben áll számos magasabb szférával és
teremtménnyel, köztük elhunyt ikertestvérével, Elenával is. Számára a párhu-
zamos szellemi világok és az isteni szintek jelenléte, a velük való kommuniká-
ció teljesen természetes és megszokott – mindig is az volt.
Erről Ön is meggyőződhet e könyvből. Mióta a két ikertestvér, Elena és
Chris­­ti­­na 2001-ben a családunkba inkarnálódott, új tanulási folyamat kezdő-
dött el számomra, amely 2015-ben és 2016-ban érte el egyik csúcspontját. De
hadd meséljem el a történetet az elejétől.

Christina von Dreien élete aligha kezdődhetett volna drámaibban. Már korán,
2000 őszén kiderült, hogy veszélyeztetett terhes vagyok az ikermagzatok miatt, rá-
adásul nem is éreztem túl jól magam, mivel erős terhességi rosszullétekkel küzdöt-
tem, amelyek az ötödik hónapig tartottak. Ennek ellenére nagyon örültem annak,
hogy ikreket várok, és az anyaszerepnek. Csak évekkel később tudtam meg, hogy a
magas rezgésű gyerekek gyakran választanak nehéz kezdeti körülményeket, hogy
gyökeret eresszenek földi életükben. Ezalól az én ikreim sem voltak kivételek.
Akkoriban, 29 évesen egészségügyi asszisztensi munkám mellett a nem-
zeti könnyűatlétikai csapat tagja voltam, és irodai munkát végeztem az 1997-

22

Chistina_beliv12.indd 22 2019. 09. 25. 12:26

 ben alapított cégünkben. Várandósságom alatt egyre több pihenésre volt
szükségem, ezért többnyire feküdtem, mivel így éreztem magam a legjobban.
A terhesség második hetétől nem sportoltam – hatalmas testi és mentális át-
állás volt ez a mindennapos edzés után. De ez is, mint majdnem minden az
életben, hozzáállás kérdése. Már csak félállásban dolgoztam a rendelőben, és
a cégen belül is csökkentettem a munkám mennyiségét.
Rendkívül különös terhesség volt – minden, csak nem rózsás. Az erős
rosszullétek mellett úgy tűnt, hogy állandó küzdelmet kell folytatnom, ne-
hogy elveszítsem a babákat. Már a terhesség első hónapjaiban néhányszor
kórházba kellett mennem. Kezdettől fogva világos volt, hogy hallgatnom kell
a testem jelzéseire ahhoz, hogy esélyt adjak az életre a gyerekeknek.
Helyes döntésnek tartottam, hogy abbahagytam az élsportot a gyermek-
vállalás kedvéért, bár sportberkekben nemigen értették meg. Nem nagyon tö-
rődtem ezzel, mivel egyre inkább az volt az érzésem, hogy nagyobb és fonto-
sabb feladatok várnak rám. Úgy gondoltam, hogy a terhesség fontosabb, mint
a sportsikereim. Maratoni távon kétszer voltam svájci bajnok, így minden
ajtó nyitva állt előttem. De az 1999 őszén történt baleset mindent megváltoz-
tatott. A szakma és az élsport egyébként sem tűnt összeegyeztethetőnek. Ak-
koriban nem gondoltam arra, hogy valaha is visszatérek a sporthoz. Vártam,
hogy mit hoz a jövő.
A 25. terhességi hét végén egy reggel erős fájdalmakra ébredtem. Nagy
dózisú fájdalomcsillapítót kaptam a helyi klinikán, és azonnal befektettek a
megyei kórház intenzív osztályára. Az orvosok elmondták, hogy amennyi-
ben nem sikerül stabilizálniuk az állapotomat, az ikrek nagyon korán világra
fognak jönni. A helyzet kritikus volt. 36 óra múlva a szervezetem nem bír-
ta tovább az antibiotikumokkal, fájdalomcsillapítókkal és a kortizonnal járó
megpróbáltatásokat. Minden nagyon gyorsan történt. A két lány életmentő
császármetszéssel jött világra az éjszaka közepén, a 26. terhességi hét elején,
majdnem három és fél hónappal korábban, mint kellett volna.
Ezzel megkezdődött életem legsorsdöntőbb időszaka, amely kizökkentett
és olyan tényekkel szembesített, amelyek szinte semmilyen mozgásteret nem
hagytak nekem. Addigi szerepköreimben – feleség, asszisztens, üzletasszony,
élsportoló – megszoktam, hogy önállóan döntök, cselekszem és irányítok.
Most azonban már nem az én kezemben volt a saját sorsom és az ikreké. Úgy
tűnt, hogy valakinek teljesen más tervei vannak velünk.
Később megtudtam, hogy röviddel azután, hogy bevittek a műtőbe, egy
idősebb orvos így szólt a férjemhez: „Léteznek csodák.” Ezzel mindent el-
mondott az ikrek túlélési esélyeiről.

23

Chistina_beliv12.indd 23 2019. 09. 25. 12:26

 2001. április 15., húsvét éjszaka. Az, hogy az ikrek épp a feltámadás éjsza-
káját választották a világrajövetelükhöz, bizonyára nem véletlen. Mindeneset-
re még kereken tizenhárom évbe telt, mire megtudtam ennek a jelentőségét.
Még a kislányok nevének a jelentésén sem igazán gondolkodtam el.
Egysze­­rűen csak szerettük az Elena és a Christina neveket, és jó előre eldön-
töttük, hogy így fogják hívni őket. Valahogy hozzánk illőnek tűntek. Csak
évekkel később derült ki, hogy aligha választhattunk volna találóbb neveket.
Elena azt jelenti: „fénnyel teli”, Christina pedig azt, hogy „Krisztus tanítványa/
követője”.
Elsőként Elena látta meg a műtő világításának vakító fényét azon a húsvét
éjjelen, 0 óra 25 perckor. Christina 0 óra 27 perckor követte őt. Nem adták
oda nekem a csöppségeket. Csak egy csapatnyi orvost láttam, és azon gondol-
kodtam, vajon miért próbál ekkora személyzet ellátni engem és az ikreket az
éjszaka közepén. De e drámai helyzet közepette csodálatos módon egyfajta
mély, megnyugtató érzés töltött el, hogy gondját viselik a lányoknak, így ismét
bizalommal telve merültem el a sötétségben.
A  lányokat épphogy fel tudták venni az intenzív osztályra. Ebben nem
riasz­­tóan alacsony testsúlyuk volt a döntő, hanem a nemük és a betöltött 25.
terhességi hét. Mindketten elegendő életjelet mutattak ahhoz, hogy rácsatla-
koztathassák őket az életfontosságú készülékekre. Christina 5/5/6-os Apgar-­
számai rosszabb értékeket mutattak, mint Elenáé. Mindkettőjüket azonnal a
közeli gyermekklinika intenzív osztályára szállították a St. Gallen-i megyei
kórházból, ahol az 1000 gramm alatti születési súlyú gyermekekre specia­­
lizálódtak. St. Gallenben erősen szakadt a hó – ami április közepén szokatlan.
Húsvét vasárnap délután látogathattam meg először az ikreket – kerekes­­
szék­­ben ülve. Az első benyomás még nekem is erős volt a gyermek-intenzív­­
osztályon, pedig magam is dolgoztam kórházban. Kereken egy tucat inkubá-
tort láttam, mindegyik több monitorhoz volt kapcsolva, amelyek szaggatott
hangjelzést adtak, miközben nővérek és orvosok sürgölődtek körülöttük.
A zajszint rendkívül magas volt, de gyorsan hozzászoktam.
Elena és Christina inkubátora közvetlenül egymás mellett állt. A 40 fokra
fűtött készülékben a két apróság még egy műanyag fóliával is be volt takarva,
nehogy kihűljön. Első pillantásra fel sem ismertem őket, csak miután levették
róluk a fó­­liát. Egyszerre volt sokkoló és megható legelőször megpillantani
őket. Minden anya tudja, milyen kicsik és könnyűek az újszülöttek. De ez a
kettő könnyebb volt, mint egy átlagos kisbaba. A szemük még csukva volt, de
már megvolt mindenük. A lábacskájuk és a kezecskéjük nem volt nagyobb
egy centinél.

24

Chistina_beliv12.indd 24 2019. 09. 25. 12:26

 De abban a pillanatban nem volt idő érzelmekre. Azonnal számokkal
kezdtek el bombázni. Elena 600 grammot nyomott, 31 centi hosszú volt, fej-
körfogata 23 centi. Christina épphogy 570 gramm és 28 centi hosszú volt, 22
centis fejkörfogattal. Csupán tenyérnyiek voltak – ha felhúzták a lábacskáikat
és a karocskáikat, egy Barbie-babához hasonlítottak.
Ilyen pici babáknak sem a fejébe, sem a lábába, karjába nem lehet infú­­
ziót bekötni, mivel nem látszódnak a véredényeik. Ráadásul az első napok-
ban fennállt a spontán vérzés veszélye, különösen egy, az újszülöttekre vég-
zetes hatású agyvérzésé, ami további életmentő beavatkozásokat tett volna
szükségessé. Inni sem tudtak, egy gyomorszonda biztosította a hozzáférést az
apróságok még erősen fejletlen szervezetéhez. Christinának komoly emész-
tési problémái voltak, így neki sem táplálékot, sem gyógyszert nem lehetett
bejuttatni az emésztőrendszerébe a gyomor-bél rendszerén keresztül. Ezért
rögtön a születése utáni napon egy alig látható szívkatétert ültettek be, amely
közvetlenül a nagy véredényekbe juttatta az infúziós oldatot – ez az orvosi
csúcstechnika bámulatos teljesítménye. A rendkívül kockázatos beavatkozás-
hoz külső szakértőt is bevontak.
Az 570, illetve 600 grammos különösen alacsony születési súly miatt a két
kicsinek egy hónapig a speciális gyermek-intenzívosztályon kellett maradnia.
Nem lehetett tudni, hogy egyáltalán képesek lesznek-e önálló életre, és ha
igen, milyen fogyatékossággal. Tudni lehetett, hogy néhány roppant nehéz hó-
nap áll előttük, amikor inkább a halálhoz, mint az élethez állnak majd közel.
A szülés utáni héten még egy magas lázzal járó akut vérmérgezést is kap-
tam, amely újabb kórházi tartózkodást tett szükségessé. De valahogy hoz-
zászoktam a két baba körüli zajos eseményekhez, a számtalan vizsgálathoz,
amelyen át kellett es­­niük, a döntésekhez és az orvosokkal való állandó kon-
zultációhoz. Az ikrek állapota óráról órára változott a valamelyest stabiltól a
nagyon kritikusig. Tisztában voltam vele, hogy egyes-egyedül a helyzethez
való hozzáállásomtól függ, hogy már néhány nap után kudarcot vallok-e eb-
ben az embert próbáló feladatban, vagy képes vagyok megtanulni együtt élni
vele, és elfogadni a körülményeket. Változtatni a legjobb akaratom ellenére
sem tudtam volna rajta. A recept abban állt, hogy élvezzem a stabil pillanato-
kat és kibírjam a drámaiakat.
Mind maratonfutóként, mind egészségügyi asszisztensként megtanultam
kezelni a szélsőséges helyzeteket, ami nagyon sokat segített ebben a teljesen új
szituációban. Félelemmel és bizonytalansággal kellett szembenéznem, és meg
kellett tanulnom hosszú ideig elviselni ezeket az érzelmeket. Néhány dolog
átértékelődött. A józan észből kiindulva nincs megbízható megküzdési stra-

25

Chistina_beliv12.indd 25 2019. 09. 25. 12:26

 tégia az ilyen helyzetekre. Megtanultam bizakodni, és szabad folyást enged-
tem a dolgoknak, ami pozitív érzést váltott ki bennem. Nem az én kezemben
volt, hogyan fog végződni a történetünk.
Egy kis lakásba költöztem, amelyet a gyerekkórház ajánlott, és amely lég-
vonalban mindössze 150 méterre volt az intenzív osztálytól. Így éjjel-nappal,
bármikor a lányok mellett lehettem. Mivel azonban egyelőre gyomorszondán
keresztül táplálták őket, naponta bevizsgálták az anyatejem, aztán lefagyasztot-
ták. Kezdetben csupán napi néhány millilitert tudtak magukhoz venni belőle.
Az egészségügyi személyzet már az elején felhívta a figyelmem arra, hogy
az ilyen nagyon pici koraszülöttek a legfinomabb energiákat is képesek érzé-
kelni, így az olyan negatív érzelmek, mint a félelem, a stressz, a túlterheltség, a
kimerültség, a lemondás azonnal áttevődnek rájuk. Ezért azt tanácsolták, hogy
lelkiismeret-furdalás nélkül maradjak otthon, ha nem érzem jól magam. Vi-
szont a gyerekek érzékelték az összes pozitív érzelmet és energiát is, és egyértel-
műen felismerték a hangomat és a lépteimet. Ahogy a nővérek elmagyarázták,
az ilyen pozitív ingerek nagyon fontosak a koraszülöttek idegi fejlődéséhez.
Még ma is megszívlelem ezt. Távol állt és távol áll tőlem, hogy bármilyen
negatív energiát vetítsek ki a gyerekeimre vagy bármely más emberre, élő-
lényre. Az, hogy ügyelek a belső egyensúlyomra és a pozitív, bizalommal teli
hozzáállásomra, azon kevés aktív hozzájárulás egyike volt, amelyet akkoriban
a gyerekeimért tehettem. Semmi más felett nem volt hatalmam.
Az életem egy csapásra megváltozott. Távol voltam az otthonomtól, a
meghitt környezetemtől, az orvosi rendelőtől, a saját cégemtől, az angoltan-
folyamomtól és minden mástól, amit azelőtt fontosnak tartottam. Mindez
teljesen átértékelődött, egyáltalán nem volt jelentősége. Az életem hónapo-
kig az intenzív osztályon zajlott. Megtapasztaltam, milyen gyorsan képesek
vagyunk alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, és milyen sok min-
dent lehet teljesen újraszervezni még akkor is, ha előzőleg teljesen lehetetlen-
nek tartottuk.
Töretlen hitem abban, hogy az ikrek végül meg fogják nyerni a túlélé-
sért folytatott harcot, még akkor is szilárdan kitartott, amikor végig kellett
néznem, hogy más, mellettük lévő gyereknél mi lett a vége. Alulfejlettségük
mellett Elena és Christina újra és újra különféle komplikációkkal küzdött,
amelyeknek a kezelése további kockázatokat vont maga után, így az első hetek
meglehetősen viharosan teltek.
A különböző fertőzések, csakúgy, mint a keringési és emésztési zavarok
elsősorban Christinát sújtották, aki emiatt nem gyarapodott, és súlyveszte-
sége drámaian meghaladta a megengedett tíz százalékot. Az első hetekben

26

Chistina_beliv12.indd 26 2019. 09. 25. 12:26

 2001 májusa: Elena kezecskéje háromhetes korában

testsúlya 570 grammról 475 grammra esett vissza. Senkinek nem mertem
említést tenni erről.
Többek között szükség volt néhány vérátömlesztésre is. Az intenzív osz-
tály zaja, az óránkénti vérvétel a sarkukból, a tüdő leszívása nagyon kevés
nyugalmat biztosított az apróságoknak, és még több életenergiát vont el tőlük.
Christina fő problémáját az éretlen gyomor-bél rendszer és tüdő jelentette.
Tovább kellett intubálni, mint Elenát, és még hónapokig légzéstámogatásra
szorult. Annak érdekében, hogy a vér oxigéntelítettsége megfelelő legyen,
gyakran toxikus mennyiségű, hetven térfogatszázalékos oxigént kapott, ami a
retina károsodásához vezetett, de a hiányos oxigénellátás sokkal végzeteseb-
ben hatott volna rá. Így előrelátható volt a későbbi látászavar.
A napirendünkhöz tartozott a „kenguruzás”. Ha az állapotuk megengedte,
egy-két órára a csupasz mellkasomra fektették az egyik kislányt, hogy érezze
az illatomat és a bőrkontaktust. Ez többnyire elég nehézkes volt. Anya és néha
apa is az intenzív osztály karosszékében elnyúlva, Elena vagy Christina pedig
hasra fektetve a mellkasomon, melegen betakarva, számos megfigyelőkészü-
lékkel és kábelkötegekkel. Ilyenkor általában nyugodtak voltak, és csökkent
a szívfrekvenciájuk. Számomra is nagyon jóleső, meleg percek voltak ezek
az alkalmak. Ezt leszámítva csak a kézfejemmel érhettem hozzájuk, amit az

27

Chistina_beliv12.indd 27 2019. 09. 25. 12:26

 inkubátor kis nyílásán tudtam bedugni. Egyetlen kézzel teljesen be tudtam
takarni egyiküket, és gyakran órákon keresztül így maradtam.
Hét héttel később mindkét kislány állapota nagyjából stabil volt. Állandó
küzdelem folyt minden gramm testsúlynövekedésért, mivel ezen múlt a nö-
vekedés és a túlélés. Elena határozottan jobban fejlődött, mivel erősebbnek
született. A tüdeje jól működött, és hét hét elteltével már 1500 gramm volt.
Christinának azonban jóval több komplikációval kellett megküzdenie, és sú-
lya mindössze 1000 gramm volt, ami jelentős különbség.
Elenának egyértelműen jobbak voltak a túlélési esélyei, bár időről időre ő
is az intenzív osztályra került, és inkább halál-, mint életközeli állapotban volt.
Hogy milyen vékony a határvonal az élet és a halál közt, akkor derült
ki, amikor Elena összeszedett egy kórokozót, ami agyhártyagyulladást, majd
agyvelőgyulladást okozott. Ez az oly sok hét után jelentkező súlyos kompli-
káció még az orvosokat is meglepte. Még több szakembert vontak be, hogy
felmérjék az állapotát. Ezekben a napokban a lányom, Elena gyászjelentéséről
álmodtam, és a lelkem legmélyén már tudtam, hogy el fogjuk veszíteni.
Töretlen hitemnek, hogy Elena ebből a komplikációból is fel fog épülni,
ellentmondott a hihetetlenül szomorú valóság. Mint minden anyának, ne-
kem is az volt a legnagyobb rémálmom, hogy a halálba kell kísérnem a saját
gyermekem, de azt is tudtam, hogy Elena számára megváltás lesz. Az volt a
sorsa vagy rendeltetése, hogy csak rövid ideig időzzön kis emberi testében.
Ezt már akkor is világosan éreztem, bár csak évekkel később tudtam meg,
miért. Szomorúságom ellenére valahogy helyénvalónak éreztem a helyzetet,
és a szívemmel elfogadtam, hogy Elena már a maga útját járja.
Az orvosok óvatosan felhívták a figyelmünket arra, hogy az ikrek álta-
lában nagyon közel állnak egymáshoz, és Elena halála nagy valószínűséggel
Christinánál is visszaeséshez fog vezetni. Ez már szinte elviselhetetlen volt –
de csodával határos módon másképp alakult.
Elena utolsó nyolc órája elképzelhetetlenül békésen telt. Szomorúságom kö-
zepette mély, belső megnyugvást éreztem, és furcsa egyetértést. Csodálkoztam,
vajon honnan kapom ezt az erőt. Lehetséges, hogy van valami szép a halálban?
Megmagyarázhatatlan, még soha nem tapasztalt béke uralkodott el rajtam, egy
rezgés, amelyet nem tudok leírni – olyan, mintha a szoba tele lett volna fényes
energiával, amely nem engedi be a negatív érzéseket. Ezekben az utolsó órák-
ban különösen nyugodt kifejezés ült ki Elena arcára. Úgy tűnt, mintha moso-
lyogna, ahogy a karomban feküdt. Nem képzelődtem, mert az ápolók is látták.
Mosolygás közben egyre lassult a szívverése, míg végül 2001. június 13-án, kora
reggel már csak az egyenes vonalat lehetett látni a monitoron.

28

Chistina_beliv12.indd 28 2019. 09. 25. 12:26