The blondie and you know who

Néha jobb elengedni a labdát magadra hárítva a felelőséget, mint hogy mást tegye mindezt;
tudva és bízva abban, hogy te igen is jobban csinálod. Ez a történet elsősorban nem a
kosárlabdáról és arról a bizonyos „cluch” dobásról szól, hanem valami egészen másról: életről
és jelképesen a halálról: a helyes és helytelen döntések akceptálásáról. Ezzel a problémával
mindannyian így vagy úgy nap mint nap szembenézünk. A kérdés csak az, hogy aki kockáztat
az nyer-e vagy jobb a meghunyázkodás.
Történetünk túl az operencián az új évezred első évtizedének végén játszódik és a
szereposztás, mint a cím is sugallja 2 főhősre öszpontosul: a szöszire és te tudod, hogy kire. A
TE sejtelmes névmása talán már drámai történetünk első mozzanatában az isteni deus ex
machinara utalhat de a későbbiekben, mint ahogy a szöszire, úgy a te nevére is fény derül.
Az egész egy nyárral kezdődött és a valósággal fejeződött be…vagy talán tart a mai napig.
Tökéletesség: ez amire minden ember törekszik, a pénz fétise pedig mindent és mindenkit
áthat. Divatokat, trendet követünk, folyton azon jár az eszünk, hogy mindenkinek, s
legfőképpen magunknak megfeleljünk; s közben észre sem veszzük, hogy minket formáló
világ általunk formálódik mindazzá ami. Némi kis iróniával a multikúltúra és
személyiségzavarodottság bűvöletében csöbörből vederbe essünk, s számunkra ez a
legtermészetesebb.
A hétköznapi trendek, melyek életünket irányítják, s eközben konvergálunk egy társadalom
nem létező morális, mentális is ki tudja még milyen értékeket magában foglaló világnézete
felé. Egy biztos a cél nem más, mint a boldogság. Nincs olyan ember, aki csupa szívjóságból
jót tenne, hiszen maga a szívjóságból való cselekvés is az önmegerősítést és egy alsóbb rendű
komform állapotot szolgálja.
Andrew is így gondolta, aki hosszú fáradságos munka révén bejutott a Harwardra. Más
számára talán egy álom valóra válását jelentené, de Andrew számára csak egy lehetőséget,
önmaga miatt. És ezzel Andrew nem az előrelépést súlyát becsülte le (a sok-sok tanulást),
hanem azt a világot, amelyben él. Néhány MIT-s, Yales vagy Berkeleys tökfej frissen végzett
diplomásként elhagyva az alma matert azt hiszi, hogy övé az egész világ. Néhányuknak az
álom tényleg valóra válik, de legtöbbjük hoppon marad, s visszasüllyed egy hétköznapi
kispolgár szintjére, aki harcol a mindennapi betevőért, s talán ez így is van rendjén.
Andrew gazdasági- és cégmenedzser szakon nyert bebocsátást a zsenik new englandi
„állatkertjébe”, de számára a rács túl vastag és túl széles volt, hogy onnan kiszabaduljon. Első
2 évét végigtengődte ösztöndíjasként, s majd belefulladt a társadami fertőbe ill. annak
hiányába. Egy igazi kívülálló volt, akit az intoleráns társadalom kitaszított magából.
Nem találta se a helyét se a pályán se a katedra innenső oldalán. Bár megbízható játékot
nyújtott még is csak a cserepadot koptatta legjobb 6. emberként a Harward középszerű
kosárcsapatában, s az egyetemi követelményvilág és a stréberek mentsenek ma jelszó bizony
nem ösztönözte átlag feletti teljesítményre.
Így a negyedik szemeszter végén a környezetváltozás, mint minden helyét nem találó ember
számára neki is létszükséglet volt. Szerencséjére bostoni tartózkodása óta lehetősége volt
leckéket venni az európai és világgasztronómia rejtelmeiből, így örömmel fogadták
jelentkezését a „személyi kisegítőként” egy laguna beachi falatozó tulajdonosai, ahol
pincérkedés és némi készétel elkészítése volt a nyári kihívás a tengerparti fürdőzök számára.
Andrew munkába állása előtti napon érkezet, s szerény szállásának elfoglalása után a kora esti
tengerpartra sietett. Csodálta a lassan ereszkedő nap sugarait, s a Csendes-óceán fuvallatai
mellett belekezdett a Western laguna lifestyle című helyi kiadvány tanulmányozásába. Nem
tehetett mást: megszokott vagy megszökött. Ő ha átmenetileg is a szökést választotta, még ha
ebben benne is volt egy az eddigieknél nagyobb bukta lehetősége.
A helyi tengerparti élet című rovatot olvasta, az esti árnyak kezdtek megjelenni, s az eddig
kellemesen fújdogáló szellő is alábbhagyott; a fürdőzők nagy része hazament, s már csak
néhány kósza ritter szállingózott a beachen ill. fürdött a tengerben vagy a hullámokat
lovagolta.
Ekkor a lemenő nap sugarai közepette árnyékként feltűnt egy égi tünemény, egy istenségnek
látszó csalfa vak remény. Rózsaszín bikinije igazán illet formás alakjához; az ember nem
tudta nem rajta tartani a szemét. Ez az ismeretlen semmiből előtűnő ifjú hölgy úgy 5m-re
DNY-i irányba leült Andrewtól és Andrewhoz hasonlóan az „intellektuális örömszerzés” és a
keleti kényelem párosát választotta. Úgy öt percig ültet egymás mellett „karnyújtásnyira” míg
Andrew újra látszólag belemélyedt olvasmányába, ezúttal a helyi sporthírekbe, ekkor Andrew
felnézett és az ijfú vonzó hölggyel szemeik találkoztak. Sokan az efféle kommunikációt igazi
nemek közötti párbajnak tekintik persze különféle értelmezést tulajdonítva mindenek.
Egyesek szerint meghunyázkodás és gyengeség a szemkontaktus elvesztése az egyik fél
részéről. Egy másik verzió szerint véletlen egybeesés is lehet a dolgok ilyeképpen alakulása
és az úgymond „feladó” magatartás ebben az estben nem más mint az érdektelenség kifejezés
a másik fél iránt. Ugyanakkor nyilvánvaló a „vadász” egyik vagy másik fél végsőkig történő
kitartása, a préda felmérése, a külső kép alapján történő séma elkészítése, mely egy hiányos
adatforrásos hasonlatos, ahol a kép, mint külső megjelenési forma elénk tárul, de a
megismerés (attribútum adat hiányában) ilyen pózolás közepette nem valósulhat meg. Ezt a
pózolást követhetik a metakommunikáció egyes formái(hajigazítás, ruhamegigazítás, vmiféle
megszokott, de a másik fél számára mégis figyelemfelkeltő mozdulat) melyek előkészítik a
verbális kontaktus beteljesedését.
Ez egy egyszerű forgatókönyv lehetne, de Andrew, mint oly sok férfi oly sokszor már az első
erőpróbán megbukott. Valószínűleg ezt a lehetőséget vette számba, hogy a véletlen (mégha
ilyen nincs is) mozgatja a szállakat így jobban látta meghunyázkodni és visszavonulót fújni az
ilyetén pózolásból. Egyes játékelméleti következtetéseket levonó pszichológusok szerint az
állatok abban különböznek az embertől, hogy ők a megszerezhető javakért nagyjából annyit
adnak, amit az adott jószág ér; ezzel szemben az emberek sokszor érzelmi alapon vagy egyéb
más indítatásból többszörösét is beleölik pénzben, energiában.
Andrew esetében a túlzott racionalitás vagy talán „józanság” lehetőség vetődik fel. A srác
felmérte, hogy ő mint loser nem rúghat labdába, s a valószínűsége annak, hogy a „másik
pózoló” egyed is így gondolkozik igen nagy. Így kevesebbet ad a megszerezhető prédáért.
Természetesen a dologból nem lett semmi. Andrew és Rachel is visszatért olvasnivalójához.
Andrew bár imádta a Lakers-t, még sem tudta foglalkoztatni a Kobe fémjelezte győztes
playoff mecs. Minden gondolata az elszalasztott lehetőség körül forgott. A miért, hogyan,
mikor, miért most kérdések foglalkoztatták, s persze kifogást volt a legkönnyebb megtalálni,
nehogy netán megszólítsuk valamilyen kétes ürüggyel a balunkon ülő ismeretlen lányt.
Másnap Andrew korán kelt és újdonsült főnökéhez a helyi kis vendéglőbe belépve munkára
jelentkezett.
-Ez az első napod és fél óra van még nyitásig. Ezt már szeretem! Hát akkor készíts ki néhány
evőeszközt, szalvétát… meg tudod ami kell.
-Hát persze.
Andrewnak tetszet ez a kis parti vendéglő, amely az átlagembert célozta meg. Több volt mint
egy hagyományos gyorsétterem, reggelizni, ebédelni és vacsorázni is lehetett, de közel sem
volt olyan flancos mint egy divatos városi restaurant.
Az újonnan megismert kollégák szimpatikus fiatalok voltak; volt két huszonéves srác Steve és
Adam, egy húszéves barna Maggie és a konyhafőnök-szakács Bart, akinek a kezei alatt, ha
sok volt a vendég Andrew alkothatott.
Bár az első nap megpróbálta rábírni a főnököt, hogy csak úgy próbaként egy ételét rakják fel
az étlapra, az elutasítás nem kedvetlenítette el, úgy érezte így vagy úgy élni tud az előtte nyíló
lehetőséggel.
Szerdai nap volt, a forgalom közepes: két középkorú házaspár és néhány fiatal volt az
étteremben. Ilyenkor lehetőség nyílt a többieknek az új srác megismerése ill. életük
történetének megosztására. Először Steve érdeklődött Andrewtól.
-Hé haver, milyen 1 nap után. Nem nagyon hajcsár a főnök? (Persze ezt Steve sem gondolta
komolyan, csak úgy gondolta mond valamilyen megnyerőt).
-Á dehogy.
-Amúgy hova valósi vagy? Én a jó öreg LA-ből jöttem nyári munkára, tudod a tandíj egy
részére gyűjtök. Az ősök azt mondták, hogy ezt kell tennem. Tudod talán igazuk is van; meg
aztán a sok jó parti muff, a tengerpart, meg az esti bulik, ehhez képest még LA is uncsi.
Ráadásul itt akár már másnap is összeakadhatsz ugyanazzal a cicababával?
-És az neked miért jó?
-Látom egy nyelvet beszélünk? De tudod minden nő másodszor a legédesebb, addig felmértük
egymást igényeit.
-Szóval, ha csajok, bulik érdekelnek bátran fordulhatsz hozzám, ugyan nem vagyok egy Van
Wilder, de ismerem a helyi dörgést.
(Egy kis szünetet követve)
-Amúgy eredeti kérdésedre válaszolva Bostonból jöttem, de Philyt is mondhattam volna.
Boston mellett tanulok.
-Hello Harward U?
-Oh, igen.
-Üdvözöllek zsenikém a paradicsomban.
-Na azért túlzásokba ne essünk.
-Azért akárki nem kerül be oda.
-Dehogynem, csak kell egy jó S.A.T. teszt.
-Na jó azért a UCLA sem rossz suli.
-Játszottunk velünk az alapszakaszban.
-Mit játszol?
-Kosár.
-Én egy ideig Lacrosseoztam, de ez csak múló szeszély a részemről, s persze a főiskolai
szintet messze nem ütöttem meg.
-Hát sajnos én is csak padozok.
-Milyen poszton?
-Egyes, kettes. De jobban szeretek irányítani, különben leordítanák a fejem, ha eldobnák egy-
két labdát.
-Gondolom van a csapatba néhány én meg én meg Iverson?
-Mint mindenütt, amúgy Maggie és Adam honnan jöttek?
-Maggie san fransiscoi (ekkor Maggie a srácok felé lép és bekapcsolódik a beszélgetésbe)…
de ő bizonyára jobban ismeri önmagát.
-Milyen hülyeségekkel tömte a fejed. Haverok, buli, szamba. Na jó tényleg vannak jó bulik.
Egy régi haverom szervez egyet a Rose street 10. alatt 11-től, ha van kedved gyere el. Ez a két
léhűtő(közben Adam is feltűnik) is ott lesz, s ja persze piát is hozhatsz, persze ha már elmúltál
21.
-Jó vicc… ha ha.
Eközben az utolsó vendég is elhagyta a parti falatozót, így a főnök kiadta az ukázt. Holnap
mindenkit ugyanit, ugyanekkor. Andrew még elköszönt a srácoktól és napi pakkjával „haza”
sietett. Egy melegítő, egy mobiltelefon és egy kosárlabda volt nála. Eredetileg úgy gondolta
lemegy a part mellé és ha senki sem beach volleyballozik akkor a helyi dübörgőben dobálgat
egyet. Eközben az egyre inkább élénkülő késő délutáni belvárosi élet közepette úgy döntött,
hogy mégis visszamegy nyári szállására, majd kiengedi a gőzt, kosarazik, fürdik egyet; aztán
pedig jöhet a haverok, buli, szamba… a szocializálódás legjava.
Hazafelé sétálva egy Chevrolet kombi hajtott el mellette a tengerpartra menő 4 szörfös
fiatallal. Érezte a gyenge hűsítő szellő illatát, mely az utcán lévő pálmafasor kellemes illatát
magával sodorva szinte felfrissített mindent és mindenkit maga körül. A főtéren elhelyezett
virágágyások ezer színben pompáztak, utalva mintegy a nyári csődület sokszínűségére, s a
világ ezen részében kavargó őrületre, melyet summer hoolidaynek hívunk. Még egy ilyen feje
tetejére fordult világban is képes valami nyugalmat árasztani és visszalopni életünkben a
harmónia látszatát.
Eközben Andrew a sarkon lefordulva hazaért. Kinyitotta kicsiny lakásának fa ajtaját. A
helység takaros, rendes szállás volt, persze nem a felső tízezernek készült. Andrew ledobta
cuccát a kis kanapéra ezután lazára vette a figurát átöltözött és strandpapucsban, egy cipővel,
törölközővel és persze egy labdával a kezében elindult a part felé. Ugyanazon az úton jött,
ahol az imént, mégis szinte minden más volt. Nem a vizuális észlelésbe csúszott a hiba,
hanem a leképezett információ manifesztációja volt az imméntiektől teljesen különböző.
Az eddig megnyugtató üdülővárosi látkép a fákkal, virágokkal, nyüzgő méhekkel a korábbi
harmóniával szemben a távolság érzését keltették Andrewban. Egyre és egyre közelebb ért a
parthoz, hogy konfrontálódjon, s szembenézzen a végzettével. Lehet, hogy ez a végzet nem
egy szőke vkit, csak egy nagy kékséget és néhány a belvárosból eleresztett dobást foglal
magába, de az új helyzet és az ebbe való beleilleszkedés mégis megrémítette Andewt.
Megrémítette mert nem tudta, hogy mit várjon az új helyzettől, az újonnan megismert
emberektől és legfőképpen magától. A munka során a munkatársakkal szemben
megnyilvánuló magabiztossága csak a látszat volt, bár egy idő után a helyhez, helyzethez,
emberekhez alkalmazkodva az egész dolog már nem tünt annyira mesterkéltnek.
Andrew eközben leért a partra, s nagy szerencséjére több helyén is strandröplabdázók serege
várta. Ha sportról volt szó bizony Andrew nem volt az a pipogya alak, mint amit más
helyzetben tőle megszokhattunk. Látta, hogy egy helyen nincsen meg a kellő létszám, így
kellő udvariasság nekilátott a hiátus betöltésének. Odasietett a két lányt és egy srácot magába
foglaló kompániához és megszólította őket:
-Sziasztok Andrew vagyok. Beállhatok negyediknek.
-Persze, én Peter vagyok-válaszolt a srác. Ő Trudy, a te térfeleden pedig Rebecca áll.
-Hi Andrew.
-Szervusz.
-Az morcos minket bámuló néző pedig a haverom Rick Rebecca barátja; úgyhogy ha jót
akarsz egy megnyert pont után el a kezekkel!
(Andrew kissé vigyorogva) –Akkor jó lesz vigyáznom.
-25-es parti 2 nyert szettig.
A játszótársak mind Andrew korabeli fiatalok voltak, sportos, jókedvű emberek. Bár mindkét
lány csinos volt Andrew számára ez csak átvitt értelemben jelentett ingert és a meglévő apró
személyiségvonások felismerése és megismerése csak a „nagy ismeretlenhez” való vonzódást
fokozták.
A játék izgalmas volt és kiemelkedő erők küzdelmét hozta. Végül persze győzött a jobbik,
Andrewék pedig alulmaradtak, de ez a vereség felért egy győzelemmel, hiszen Andrew a játék
és egymás által megismert 4 hozzá hasonlót embert. Még ha megismerkedésük a maga
módján felszínes is volt, s Andrew másfél órányi homokszántás után néhány neven, hobbin és
városon kívül nem is módhatott újdonsült cimboráiról, azért mégis benne volt egy jó érzés
mely a személyiségi komformitást, a környezethez való rugalmas alkalmazkodást, integritást
sugalták.
Ezután reményekkel, endorfint termelő szervezetével karöltve elindult a tegnapi csata
helyszínére. Ezúttal nem az intellektuális örömforrást kereste (s talán még a nő sem érdekelte)
csak le akarta magáról mosni az út porát. Ledobta nagy fürdőlepedőjét, majd irány a nagy kék
végtelen. Úgy tíz percet hűsölt a hullámzó habok közepette, majd idejét látta a
hazamenetelnek és az esti bulira való előkészületnek.
Amint azonban kilépet a világokat elválasztó nagy kékségből, őt és valakit egy világ
választott el; ott állt előtte az amire mindig is vágyott, de mégis oly távolinak és
elérhetetlennek tünt a számára. Egész testében megremeget, bár ezt az érzést a talán túlzottan
hűsítő habokra is lehetet fogni, ő legbelül tudta, hogy ez az egész teljesen másról szól.
Zavararodottan a lányra alig egy-két pillantást vetve megtörölte magát, majd papucsát és
trikóját felvéve a helyén leülve a nagy semmibe meredt.
Ekkor olyan dolog történt, amire Andrew nem számított, nem is számíthatott. A lány odament
hozzá és megszólította:
-Szia, ne haragudj! De látom csak bámulod a nagy kékséget. (Viccesen és némi kajánsággal
folytatva) Akkor a nagy semmittevésben talán bekenhetnéd a hátamat, még mielőtt lemegy a
nap.
Andrew e hirtelen kérés hallatán csak ennyit válaszolt zavarában
-Hát persze
Ezután a naptejet kezébe véve már azon járt az esze, hogy az ő értelmezésében az intimitás
határát átlépi, ha ezt az ismeretlen és felettébb vonzó lány testét lekeni, de próbálta ezeket a
feszéjező érzéseket elhessegetni magától.
Kinyitotta a már kezében lévő flakont és a kellő mennyiséget a bőrfelszínre feltéve lassan, de
mégis kellő erővel elkezdte a dörzsölni a folyékony masszát.
A lány csendesen tűrte a finom „kézimunkát”, mígnem az intim kontaktus eljutott egy
bizonyos pontig: az ismeretlen világok határának végéig, ahol bizony delikvensünk helyét
nem lelé. Addig a bizonyos vékony átellenben keresztülfutó pántig, mely mindent és talán
„mindenkit” összetart.
Természetesen Andrew is lányos zavarában megállt egy pillanatig. A szöszi persze észrevéve
a fiú habozását:
-Várj egy pillanatott.
Majd ezt követően kikapcsolta azt a bizonyos világokat elválasztó pántot összekötő csatot, s
láthatóvá vált hamvas bőrének újabb része. Mindezt azonban olyan körültekintően végezte,
hogy a fő intimitás ne váljon láthatóvá.
Ezt követően Andrew nagyot sóhajtva folytatta a „kényes beavatkozást”.
Lassan, de biztosan eljutott a derék-csípőtájig, de ekkor hirtelen megint elbizonytalanodott.
A lány észrevette az újabb problémaforrást, s Andrew habozására könnyedén és természetesen
reagált.
-Köszönöm, ennyi elég lesz. A derekamat azt hiszem én is elérem. Ezután a kényes részt
eltalkarva felkelt és az Andrewtól elvett krémmel bekente a csípője táját.
Andrew e kínos helyzetbe csöppenve nem tudott mit csinálni, hiszen ha a lányt bámulja az is
fura, de talán nem, akkor minek ez a kis színjáték.
Így a szemkontaktust kénytelen kelletlen verbális útra terelte, és ekképpen nyilatkozott:
-Szervusz, még be sem mutatkoztam Andrew vagyok.
-Rachel.
Eközben Rachel persze visszahelyezte habtestét az előző kényelmes pózba, így a kézfogás,
melyre Andrew számított nem valósulhatott meg.
Pedig azzal Andrew is tisztában volt, hogy milyen az, hogy egy vonzó hölggyel kezet fogunk.
Ezzel a pózolás beli gyengeségünket mutatjuk meg a kihívó előtt, ami pedig nem vezet semmi
jóra.
Andrewra amúgy is jellemzően jó az úgymond fecsegésben, bármi legyen is a téma. Persze a
témaindítás egy más tészta. Főleg egy ilyen a férfi számára kényes szituációban, ahol bizony
meg kell válogatni az embernek a szavát, hogy ne legyen sértő és túlzottan kihívó, de legyen
ugyanakkor mégis figyelemfelkeltő. Az attraktivitás és a némi fricskázás maradjon a nő
privilégiuma, legalábbis ezt gondolta Andrew magában, miközben a rövid kínos csendet
Rachel törte meg, aki fedetlen háttal, napszemüvegben sütkérezett.
-Látom Andrew az úszás nem igazán erőséget, de a tengerpart és a helybeli északi élet azért
kárpótol? Amúgy mióta vagy itt?
Andrew a magabiztosság látszatát keltve próbált válaszolni:
-Tegnap jöttem, tudod egy kicsi nyári vircsaft. Munka és szórakozás. Keverem a kellemest a
hasznossal.
-Szóval dolgozol is nem csak lopod a napot(kissé gúnyosan)?
Andrew higadttan válaszolt, érezte, ha agyalni lehet attól az Isten mentsen meg.
-Miért a távolba merengés naplopás a szemedben-kérdezett vissza?
-Hát ha egyedül teszed mindezt, akkor bizony igen.
-Te is egyedül jöttél le a partra sütkérezni.
-De én kerestem valakit, nem pedig magamban merengtem; amúgy is rólad volt szó.
-Szóval te kerestél engem?
-Nem csak elfoglaltam a szokásos helyemet, s kihasználtam a nyilvánvalóan kínálkozó
lehetőséget.
-Mégis mire? (eközben már mindketten szélesen mosolyogva beszéltek egymáshoz)
-Arra, hogy be kend a hátam. Amúgy meglepő módon egy hozzád hasonló alak ténferget erre.
Vajon ez véletlen? Vagy a történelem ismétli önmagát?
-Tudod a szokásaim rabjai vagyok-felelt a kérdésre Andrew?
-Miféle szokásoké?
-Ugyanazt, ugyanakkor, jót, s jól…ebben áll a nagy titok.
-Szóval befordulva szép az élet még a tengerparton is? (kissé gúnyossan)
-A látszat néha csal?
-Miféle látszat, olvastál vagy sem?
-Hát, na…; beszélhetnénk valami másról.
-Jó persze ez az egész csak egy vicc volt a részemről.
Jó vicc ugye Rachel. Persze Andrew is inkább tragikomikusan fogta fel az egész helyzetet,
mint azon keseregve, hogy ez milyen kínos is volt a számára. Hiszen a kissé gúnyos
megjegyzések közepette látta a lány mosolygó arcát, amely számára többet mondott minden
szónál.
Észrevette, hogy a kihívó fél nem az általában tőle elvárható közönyös, érdektelen magatartást
választotta, hanem felfedező útra vállalkozott egy olyan világban, mely számára és talán még
Andrew számára is ismeretlen volt; melyet úgy hívunk megismerés.
Megismerés, mely mostanság oly távol van mindenkitől, s ezt Andrew a maga bőrében nap
mint nap megtapasztalta. Ezért volt számára meglepő a felismerés, hogy létezik élet ezen a
bolygón.
Andrew számára persze nyilvánvaló volt Rachel viselkedése egyfajta a nőstény részéről
megnyilvánuló figyelemfelkeltés volt, melyre Andrew kénytelen volt lépni.
Rachel persze, mint a legtöbb nő tisztában van képességeivel és a férfiakra gyakorolt
hatásával, de vajon a megismerés csak a játék része? –tette fel Andrew magának a kérdést.
Eközben lenyugvóban volt a nap, így Rachel is felöltözött.
Andrew megkérdezte hát Rachelt:
-Lenne kedved eljönni velem a Tagotta barba, úgy halottam igazán jó koktélokat készítenek,
meg aztán elmondhatnál egy-két nyári élményt, helyi lehetőséget úgy is régóta vagy itt?
-Hát még mennyire(kajánul mosolyogva)!
-Ez az meghívásra vagy az eltöltött időre adott válasz?
(Rachel sejtelmesen)-Talán mindkettőre.
-Elvehetem(Rachel táskájára mutatva)
-Hogyne
Andrew és Rachel a sejtető naplementében elindult a tengerpart másik végén lévő bár felé,
miközben a gyengén hullámzó tenger csupasz lábukat mardosta.
Rachel folytatta, ami az előbb abbamaradt.
-Szóval kevered a kellemest a hasznossal? Munka és szórakozás.
-Egy helyi kis falatozóban kezdtem dolgozni; pincérkedés, ha sok a vendég egy kis főzés…
nem is olyan rossz buli.
-Azért az itteni bulikkal vigyázni kell, könnyen kerülhetsz cseberből vederbe.
Közben a Tagota bárba értek.
Andrew ekkor szokásához híven elgondolkodott. Melyik lenne az illendőbb: magunk előtt
udvariasan beengedni a lányt vagy szórakozóhelyhez illően előremenni és védni őt az
esetleges pályáról letért sörösüvegektől. Andrew némi gondolkodás után az utóbbit
választotta, persze közben ügyelt arra, hogy kellő udvariassággal nyitva hagyja az ajtót
Rachelnek. A bár hangulatos, a tengerpart melletti fekvésű nyitott létesítmény volt. Rachel és
Andrew a benti pulthoz siettek. Andrew Rachelhez fordult, miután átvizsgálták az itallapot.
-Mit iszol?
Egy karibi koktélt papajával.
-Én egy banános menta koktélt.
-Jó választás Rachel.
-Szevusz Stephen.
-Hello!(Andrew is köszön)
-A barátnőd Kate hol van?
-Délelőtt hívták meg egy bulival egybekötött tábortűzhöz.
-És te?
-Már elég volt a hétre? Tudod néha jóból is megárt a sok.
Eközben Andrew a pincért és Rachelt hallgatva azon gondolkodott, hogy mit keres ő itt,
hiszen kizárt, hogy egy olyan valaki mint Rachel ennyi idő alatt be ne pasizott volna, ill. ha
nem akkor biztos jó oka van; mondjuk otthon várja valaki. Miközben ezen morfondírozott a
csapos és Rachel róla kezdtek beszélni.
Stephen elmondta, hogy bizony Andrewnak jó dolga lesz, s örülhet, hogy egy ilyen jó fej
csajjal, mint Rachel akadt össze. Eközben Andrew elgondolkodva hallgatott, de igazán nem is
halott, így Stephennek másodszorra is fel kellett tenni a kérdést.
-Melyik vendéglőben dolgozol?
-Hogy mi.. Ja..Az Blue Velvet falatozóban.
-Az öreg Bart jó kis kajákat üt össze. Nekem a kedvencem a tenger gyümölcse omlett.
-(Andrew kissé zavarodottan) Hát igen, az igen kelendő.
-Na jó befogom a pofám ideje dolgozni. Sziasztok, de ha kell valami csak szóljatok.
Stephen a szomszédos asztalhoz sietetett.
-Egy kicsit zavartnak tünsz.
-Semmi csak egy kicsit elgondolkoztam.
-Mégis miről?
-Semmiről.
-Na?
-Hát erről az egészről. Hogy mit keresek én itt?
-Éled az életed, ez neked nem mond semmit? (Rachel mosolyogva)
Ekkor Andrew eszmélt, hogy meg kell próbálnia kikerülni a slamasztikából.
-De te mit kerestél tavaly nyáron itt?
-Mi tagadás; évek óta járok le a barátaimmal nyaranta Laguna Beachre. Most a barátnőmmel
Kattel vagyunk itt, de szerencsére az évek alatt lett jó néhány ismerős.
-Néhányukkal az imént röplabdáztál.
-Jó játék volt, s mi tagadás szégyen a futás, de olykor hasznos, főleg ha egy újabb vereséget
előzöl meg.
-Néha én is szoktam játszani, főleg, ha Kate nagy nehezen rávesz.
-Amúgy én bostoni vagyok és láss csodát a Harward Med Schooljába járok gyermekorvos
szakra.
-Én Philadelhiából jöttem és láss csodát én is a Harwardra járok gazdaság és cégmenedzser
szakon.
-Szóval ilyen komolyak lennénk?
-Miért ez nem látható elsőre?
-Amúgy…boncoltatok már embert?
(Rachel nagyra nyílt szemekkel) Miért van az, hogy minden férfit az anatómia után a boncolás
érdekel legjobban.
-A nőket meg a ruhák, meg a pipere. Na jó ez nem volt jó pojén.
-Mintha a többi jó lett volna(nevetve és mosolyogva)
Andrew kicsit komolyabb témára vált.
-Az apám jó menő ügyvéd a keleti parton, de fogalmazzunk úgy hogy meg van a sajátos
elképzelése a neveltetésemről. Mindenképpen jogi iskolába akart küldeni és én persze
tiltakoztam, így nem maradt más mint valami számára is elfogadható, persze az Ivy
Leagueben. Ő a Yalere járt én a Harwardra, de legalább a jó tanácsaitól néhányszáz
kilométerre vagyok. Amúgy nem rossz ember csak..
-Az én szüleim teljesen lazák. Talán az motiválja őket, hogy a semmiből lett valamink, én is
éljek és járjak a magam útján. Mindig azt mondják: addig szórakozz, amíg fiatal vagy csak
figyel oda részletekre. A részletekben rejlik a dolgok lényege.
-Megfontolandó tanács.
Eközben mind a ketten utolsót hörpintik a koktélból, s ekkor Andrew az órájára pillant.
Rachel észreveszi.
-Menned kell valahova?
Andrew ismét zavartan válaszol: -Igen; meghívásom van egy esti bulira, nem lenne kedved
eljönni?
-Bocs, de nem. Úgy is itt vagy a parton, még találkozunk. Tudod túl sok volt a vircsaft a múlt
héten.
Andrew nem tudta mire vélni a helyzetet. Gondolkodott rajta egy pillanatig, hogy esetleg
elkéri Rachel telefonszámát, de az iménti nemleges válasz kedvét szegte így csak annyit
mondott: Viszlát!
Rachel és Andrew is elindul a maga útjára. Rachel a felfedezésre váró én keresése helyett egy
kis pihenésre vágyott, míg Andrew talán egy újabb szőkeséget keresett a gondolatainan, aki
feledteti ezt a kissé kínos helyzetet.
Andrew búsan, de legbelül mégis némi örömmel hagyta el a tengerparti bárt, bízva abban,
hogy talán már másnap összefut Rachelrel. Persze az már felettébb kínos lenne, ha megint
úgymond véletlenszerűen napozás utáni tejjel kellene kenegetni Rachel hátát, bár talán nem is
lenne olyan rossz; hiszen egy kemény nap tapasztalatát alapul véve sok minden, még akár jó
dolog is kisülhetne ebből az egészből.
Andrew ekkor még nem tudta, hogy a napnak még koránt sincs vége, bár többé-kevésbé
tisztában volt a tengerparti bulik mibenlétével.
Lassan a partot szegélyező fasor mentén bandukolt haza. Hirtelen minden olyan más lett, még
ha nem is csendes, inkább meghitt. A partot mindenfelé tábortüzek fénye világította, s az ott
lévő emberek kísértet szerű árnyként bukkantak fel ill. tűntek el. Közben vidám zene és
alkoholmámoros énekelés hallatszott, mely különös varázst kölcsönzött az egész helyzetnek;
legalább is Andrew számára.
Időközben a sétányról letérve egy csendes, sötét utcán lassan hazaért. A lakásba belépve, a
cuccokat ledobva egyből a fürdőbe sietet. Érezte a víz nyugtató hatását, s mindeközben a
gondolatai is kitisztultak. Úgy érezte képes átlépni ezen a bizonytalanságon, s nem hagyja
megfertőzni a tudatát mindenféle gondolatokkal.
A „Carpe Diem!(Élj a mának!)” jelszó fogalmazódott meg benne. Elhatározta kitombolja
magát; csak az újonnan megismert emberek ill. a tánc, Andrew részéről inkább rángatózás
során megtapasztalt örömmel és „kellemes fáradsággal” foglalkozik, s majd holnap ráér azzal
foglalkozni, hogy holnap mi lesz. Elhatározta, hopgy nem gondolkozik annyit, hanem
ösztönösen cselekszik.
Persze elgondolhatjuk milyen az, ha egy az ösztöneit gyakran elfojtó ember hirtelen arra az
elhatározásra jut, hogy mostantól másképpen viszonyul az ilyetén dolgokhoz. Bizony túl sok
jó ebből nem sülhet ki, hiszen az önmagában lévő szilárd alapokra épült kételyt kell feloldani.
Meg kell győznie önmagát, hogy a különféle érzelmi helyzetekben tanúsított túlzott
racionalitás, nevezhetnénk félénkségnek csak a valós dolgok elől való elmenekülés volt, s
néhány ösztönös dolog, még ha benne is van egy nagyobb veszély lehetősége több pozitív
végkimenetellel bír. Vagy feltehetnénk magunknak újra a kérdést: aki kockáztat az nyer-e,
vagy jobb a meghunyázkodás?
Andrew eközben már a buli helyszínén termet. Miután elmondta, hogy kik hívták, és letett az
asztalra egy rekesz sört szívesen fogadták. Odabent egy nyüzsgő előtér fogadta, söröző ill.
beszélgető fiatalokkal, akik közül azonban egyik sem volt Andrew számára ismerős. Tovább
ment a ház haljába, ahol aztán igazi buli várt rá. A hatalmas teremben több száz fiatal táncolt a
dübörgő zene közepette. Ekkor Andrew észrevette Maggiet és Adamet. Ekkor hozzájuk
sietett.
-Nem tudtam, hogy itt egy ilyen fergeteges parti lesz. Nekem csak egy házibuliról beszéltetek.
-Errefelé, főleg ilyenkor ekkora egy úgymond házibuli.(Maggie)
-Nem jössz táncolni?
Maggie és Andrew elindult a vibráló tömeg közepébe. Szólt a zene Andrew és Maggie pedig
néhány vonzó hölgy társaságában nyomta a parketten. Andrew élvezte az egész helyzetet,
hiszen személytelenül, de mégis egy személyes ismerőssel az oldalán igazán
belefeledkezhetett a táncolásba és ez által önmagába. Nem csajozásra akarta használni az időt
csupán önfeledt szórakozásra. Bár meleg volt, a zene sem volt Andrew számára a legjobb ő
mégis teljes személyével arra koncentrált, hogy bele feledkezzen a világ zajába, jól érezze
magát, s eggyé váljon ezzel a kavargó, táncoló tömeggel. Andrew úgy érezte mintha szállna és
mindenről, s legfőképpen mindenkiről legalább is egy pillanatra megfeledkezett. Patakokban
folyt róla az izzadság, mely más körülmények között zavarta volna, de most csak egy
fontosabb dolog akarva akaratlanul megnyilvánuló melléktermékeként tekintett rá, mely
lényegében csak megerősíti az embert a tudatos cselekvésében: Itt vagyok, és csinálom, hogy
jól érezzem magam!
Maggie eközben elfáradt, s mielőtt elhagyta a táncteret, megkérdezte Andrewt:
-Kérsz valamit inni?
-Köszönöm, de nem-volt Andrew diplomatikus válasza.
Andrew csak folytatta tovább a vad rángatózást ebben a vad éjszakában, s ő is csak későn
vette észre, hogy két igen vonzó ifjú hölgy igen közel kerül hozzá. Andrewnak szokása volt,
ha nagy néha elmegy bulizni keresi a vonzó lányok társaságát tánc közben, de megtartja velük
szemben a kellő távolságot és más férfitársaival ellentétben nem mászik úgymond rájuk. Most
azonban a csajok másztak rá.
Egy magas szőke és egy kicsit alacsonyabb barna volt a terítéken. Nyilván csak játszottak
Andrewval, ezt ő is hamar észrevette.
Nyilvánvaló volt a srác félénk természete, mely abban nyilvánult meg, hogy bizonyos
testrészek a hölgyek részéről megnyilvánuló odasimulása, odadörzsölése után Andrew mindig
egy lépést hátra tett. Andrew kezdte kínosan érezni magát. Bár tisztában volt a helyzet
komolytalanságával, s azzal, hogy ez az egész közeledés csak az éjszakai játék része, még
sem tudott afelett átsiklani, hogy a lányok számára ő csak egy élő plüssmaci, akit kényük
kedvük szerint szorongathatnak, hogy aztán, ha ráuntak eldobják. De a két vonzó hölgy csak
nem akart ráunni Andrew tudatos hátrálására és mind közelebb került hozzá, míg nem hirtelen
az egyik ifjú hölgy nekiesett Andrewnak, aki szerencsétlenségére nekiesett egy ott táncoló,
eddig észre sem vett lánynak. Pedig Andrew periférikus látása főleg, ha jó csajokról volt szó
igazán a helyén volt; persze most a táncbeli kábulat ill a két kihívó fél lekötötte minden
figyelmét.
Andrew morcosan konstatálta az így kialakult helyzetet, s talán a további számára kínos
élményektől menekülve a lányhoz fordult és felsegítette.
-Ne haragudj! Tudod, egy kicsit nagy a tömeg.
Andrew felsegítette a lányt, majd Maggiehez ment.
-Szia! Azt hiszem jobb, ha megyek. Egy kicsit nagy a tömeg, meg aztán úgy is ½ 9-re kell
menni dolgozni.
-Biztos, hogy mész; még csak most jön a buli legjobb része!
-Na mindegy. Jó éjszakát!
-Jó bulizást!
Andrew kicsit talán megsértődve, a világban és talán magában is csalódva a kalapját
megemelve távozott. Érezte, hogy túlpörgött, s bár átmenetileg jól érezte magát mégis
besokalt, s nem tudott mit kezdeni az iménti helyzettel.
Próbálta elterelni a gondolatait a fejében kavargó bolondságokról. Szőke lány, mi egy más,
haverok, buli, iskola….
Egy dolog akarta, hogy érdekelje; hogy hazaérjen, aludjon egyet és másnap mindent és
mindenkit racionálisan átértékelve talán nem követi el a múltbéli hibákat.
Lassan és biztosan hazaért, lezuhanyzott, majd az ágyba vetette magát. Csak nehezen tudott
elaludni, hiszen egy túlpörgött állapot után csak egy nagy „semmit” érzet. A tudata szabadon
játszhatott vele és megtöltötte gondolatait a kétkedés minden elemével, amire Andrew nem
találta a választ. De ha találta is, úgy érezte, hogy az nélkülöz mindenféle racionalitást.
Egészen hajnalig képtelen volt szabadulni az őt megbélyegző pszichikai entrópiától, amikor is
azonban elálmosodott és végül elaludt. Reggel éppen időben ébredt, s bár fáradt volt, legalább
„mosott szarnak” nem érezte magát. Gyorsan megreggelizet, megivott egy pohár narancslevet,
majd táskáját felkapva beindult a munkahelyre.
Az utcák kihaltak és sivárak voltak, ráadásul már a kora hajnal friss lehelete is tovatűnt, s csak
néhány helyi bolt jelezte, hogy a még tegnap zsibongó tengerparti város nem szűnt meg
létezni. Talán csak téli álmát alussza, egy igen rövid téli álmot, melyben a medve napról napra
kibújik a barlangjából, hogy élelem után nézzen és felfedezze a körülötte lévő világot. Talán
Andrew is épen erre vágyott: tapasztalásra; mely jobb ha pozitív, de a negatívból is csak tanul
az ember…
Kezdés előtt ér be a munkahelyre. Gyorsan megterített a tengerpart felé néző ablak menti
asztaloknál, majd Barthoz ment a konyhába. Eközben megjelentek az első vendégek. Egy idős
pár, ahol a férfi egy vékony faragott botot tartott a kezében, s csak némi segítség árán sikerült
eljutnia az imént terítet egyik asztalhoz. Andrew megvárta, míg kényelmesen leülnek, majd az
asztalhoz lépve udvariasan felvette a rendelést. Lassan telt a nap, a forgalom közepes volt, így
Andrew gondolatait csak nehezen tudta elterelni az előző nap történtekről. Bár néhány
ráksaláta ill. néhány gombás tésztaféle elkészítése és kreatív megalkotása kizökentette a napi
letargiából, de nem így képzelte második napját. Délután fél kettő fele járt az idő és Andrew
éppen egy asztaltársaság számára készítette a helyi specialtást a halas, tenger gyümölcsös
rántottát, mikor Bart utasította, hogy vigye ki a steaket és a lazacot a kettes asztalhoz. Andrew
egyik része örült ennek, hiszen végre kimozdulhatott, s mégha szeretet is eltökörészni, ilyen
rossz hangulatban jobb, ha az ember pörög és még ha nehezére is esik rá kényszerül a
kommunikációra.
Meglepetten nézett fel, mikor a kettes asztalhoz sietett
-Szia Rachel! Itt a steak…kinek lesz…
-Nekem(mondta Rachel)
-S akkor bizonyára a lazac Katenek.
-Szia! Andrew vagyok. Azt hiszem mi találkoztunk tegnap egy szerencsétlen véletlen
folytán…
-Fátylat rá
-Remélem éhesek vagytok, mert ez aztán igazán laktató étel.
-Hát még mennyire! (mondta vigyorogva és Rachelre nézve Kate)
-Jó étvágyat, s ha kell valami szójatok!
Ezután mint aki jól végezte dolgát távozott, s visszament a konyha remete magányába.
Azonban a fizetés megpróbáltatásai is Andrewra vártak. Andrew már megint kénytelen
kelletlen kiment a kettes asztalhoz.
Miután a lányok kifizették az ebéd árát, Rachel Andrewhoz fordult.
-Mikor végzel, mert ha van kedved most délután ráérek megmutatni néhány kellemes helyet?
-Fél óra múlva.
-Rendben, akkor a keleti mólónál találkozunk!
-Szia! (Rachel és Kate felállnak és távoznak)
-Ekkor a pult felől Steve érkezik meg az iménti tett helyszínére. Vállon veregeti Andrewt.
-Hé haver, te aztán jó beletaláltál a közepébe. Ezt a csajt nem lesz könnyű meghódítani!
-Miért csak nem voltak vele kapcsolatban rossz tapasztalataid!
-Á dehogy! Bárcsak lettek volna!
-Én is így gondoltam! (kissé rosszindulatúan)
-Nem kell felkapni a vizet, csak szeretném, hogy tud, hogy mire számíthatsz.
-Előre is köszi a jótanácsot!
Andrew kicsit mérgesen leszedte az asztalt, majd elmosogatott átöltözött, s lassan elindult a
móló fele. Nem tudta mire vélje az iménti helyzetet, az elmúlt nap történéseit, s legfőképpen
Steve beszólását. Nyilván tisztában volt, hogy Rachel igazán különleges csak, aki nem csak
gyönyörű, de talpraesett és intelligens is, aki az embert, nem pedig a felszínes és becsapó
külsőt nézi. Talán ebben bízik Andrew is miközben lassan, de biztosan közeledik a keleti móló
felé, miközben az idő szinte megállt benne. Minden egyes lépést, minden egyes levegővételt
észlelt; s a gondolatok csak úgy visszhangoztak a fejében. Lépősről lépésre közelebb került az
általa régóta annyira vágyott rögös út végéhez; de az óhajtott cél nem válaszokat, hanem még
több kérdést takart. S ezt Andrew is jól tudta. Ahogy a parti sétány virágágyásai mellett a
távoli kékségben beleolvadva feltünt a keleti móló, Andrew egyszerre csak egy mellette lévő
árusra lett figyelmes. Megállt.
-Mennyi a piros színű vattacukor!
-3 dollár 50 cent. Epres.
-Akkor egy epreset és egy vaníliásat kérek. Ugye a fehér vaníliás.
-Igen. 7 dollárt kérek.
Andrew fizetett, majd az édeséggel távozott. Pontosan időre érkezett a megbeszélt
találkozóhelyre, ahol Rachel mosolyogva várta.
-Szia! Az egyiket ugye nekem hoztad, lehet a piros az enyém! (S már kapta is ki Andrew
kezéből az epres vattacukrot)
-Szia! Olyan régen ettem már ilyet, még kis gyerekkoromba. Valahogy nosztalgiáznom támadt
kedvem.
Eközben Rachel falánkan majszolta a szélfútta édességet.
-Látom jó étvágyad van, csak aztán nehogy…
-Egy szót se többet. Nyáron, tengerparton igenis jó az úszógumi…amúgy meg nincs is…
Miért baj lenne, ha volna?
-Dehogy is. Minden nagyszerű dolog tartalommal van megtöltve(mondta Andrew)
-Na most már tényleg elég (vágott vissza nevetve Rachel).
-Merre szándékoztál menni?
-Észak felé igazán kellemes helyek vannak a part mentén. Szép partszakaszok, kiugró
sziklaszirtek, néhány őrült szörfös, meg a tengeri akvárium, még ha nem is akkora, mint a san
diegoi.
-Akkor állatkodunk egy kicsit!
-A szó szórós értelmében.
Visszafelé pedig megmutatom az Ice Palmot, a kedvenc éjszakai szórakozóhelyünket. Meg
aztán van még egy hely, de ez meglepetés. Kiváncsi vagyok mit szólsz hozzá.
A populáris tengerpart zajától lassan, de biztosan távolodtak, eközben beszéltek magukról, a
világról és miegymásról.
-Szóval te a Buissness schoolba jársz. Van néhány közgazdász ismerősöm. Nem tudom
„Pettie” Burrows v. Daniel Stevens neve mond e valamit?
-Stevens testvérét ismerem, de őt csak látásból.
-Patet néha úgy kell péntekenként a padlóról felmosni a koliban, de legalább nálunk mindig jó
a kedv. Nagy néha én is megyek velük bulizni…
-Én főleg Victoriával, Katettel, Susannel és a többi barátnőmmel szoktam lógni. Susan
agyturkásznak készül, így néha igazán komolyan analizál. Ilyenkor jókat nevetünk rajta,
melyet ő persze zokon vesz. De ez a poén az egészben.
-Nem hiába mondom, hogy a nők igen is kegyetlenek.
-Ősszetörjük szegény férfiak szívét, ó de sajnálom őket. Szerintem jobb, ha ebbe az ellentétbe
nem megyünk bele! (kissé komolyabban)
-Mintha lenne bármilyen ellentét (válaszol Andrew újra vidáman.)